Bemutató: Kia Sorento – 2009.

Csökkentették a tömegét vagy 215 kilóval, köszönhetően annak, hogy az új Sorento gyakorlatilag csak a nevet tartotta meg az elődtől. Újak a motorok és maga a kasztni-futómű is: végre szakítottak az alvázas szerkezettel és a hátsó merev tengellyel. Ettől aztán romlott a vontatási képesség, ami persze viszonylagos, mert a 3,5 tonna az kategóriaelső volt, a 2 és fél tonnás vontatási képesség meg simán csak jó.

Padtársammal, Katona Mátyással (Az Autó) kő-papír-olló alapon eldöntöttünk, ki vezet, nekem a jobb egy jutott. Kifordulunk a parndorfi parkolóból, megyünk a fertő-tavi körútra a navi utasításainak megfelelően, és még nem teszünk meg három kilométert, de azt kell mondanom:

- Te, ez nekem nagyon alvázasan fut!

Mátyás pont ezt akarta mondani, hogy ő se érzi ezt a fene nagy önhordóságot, meg személyautós viselkedést. Kicsit megmozgatja a kormányt – hát igen, ültünk már ennél okosabban viselkedő SUV-ban. Fotózunk egyet a kavicsbányában, aztán cserélünk; igen, ez a vezetőülésben ugyanolyan butácska alvázasnak érződik, mint utasként.

A motor, az új 2,2-es, 197 lovas dízel tényleg lehet 197, mert bitangul megy, bár nyilván legkésőbb 150 ezer kilométernél széthullik majd, hiszen ez az ilyen literteljesítmény nem a hosszú élet titka. Ha valaki sose padlózza, nyilván elmegy akármennyit, de ahhoz tényleg egygazdás, tizenéves dízel Sorento kell.

Városban a Sorento még épp a kezelhető, élhető méret, de finoman sajnos ott se fut – fontolóra kéne venni a Kiánál, hogy nem csak a Cee’d, de a többi autó futóművét is itt hangolják, Európában, mert a Cee’dé jól sikerült, a Sorentóé meg rosszul. Országúton egyszerűen rossz érzés vele menni; van benne feszesség és van benne lágy imbolygás is, de mindkettőből valahogy a rossz. A tesztút nagy része ráadásul olyan szerpentin, amin nagy öröm lenne motorozni, vagy Minizni, én még egy 1,4-es Cee’det is szívesen meghajtottam volna – bármit, csak Sorentót ne kelljen.

Még nehezebben érthető a futómű, ha kimegyünk az autópályára, és egyből pont jó, magabiztosan feszesnek érezzük. A dízel automata ráadásul jóval kevesebbet, olyan 3000 körül pörög 130-as tempónál, és itt hangszigetelés is jutott a géptetőbe, úgyhogy kellemesen halk, tágas és kényelmes utazóautó a Sorento – sztrádán.

Benny Oeyen főmarketinges szerint a Sorento mérföldkő volt a Kia történetében, ezzel lépett ki a cég az olcsó kisautó-imidzsből. A Sorento legjobb éve a 2005-ös volt, 40 ezer eladott példánnyal és 14 százalékos piaci részesedéssel. Ami nem is lehet nagy trükközés a számokkal, már úgy értem, a többi év értelemszerűen rosszabb volt, de mivel a Sorentóból összesen 185 ezret adtak el Európában, az átlag nem lehetett évi 30 ezernél rosszabb.