Azt hitték, ez a jövő

Már egy ideje lent állt a mélygarázsunkban, az irodaház aljában. Igaz, a gazdája alul, lesüllyesztve tárolta, de azért néha láttam. Aztán kiderült, hogy Karottáé, illetve tulajdonképpen nem is az övé, hanem a barátnője kapta tőle ajándékba. De el akarják adni. Még mielőtt ez bekövetkezne, elkértem egy kis használttesztre. Karotta szívesen ideadta, csak előbb a lemerült akksit fel kellett tölteni, mert szegény már ott állt vagy fél éve. Miután már beindítható volt, jött a következő komplikáció, a kipufogórendszerrel. Elöregedtek a tartógumik, volt, amelyik el is szakadt, ezért menet közben a hátsó dob iszonyatos hanggal verte a hátsó hidat. Szóval, az első utam a kipufogóshoz vezetett.

A 480-as nem akar semmi máshoz sem hasonlítani. Még csak a korábbi Volvókra sem, leszámítva az 1800ES-t, amiről kölcsönvették az egyetlen üveglapból készített csomagtérajtó ötletét és a formáját, de nagyjából ennyi. Ráadásul ez volt az első fronthajtásos Volvo, ennek az alapjain készették el kicsit később a 440/460 szériát, leszámolva a holland DAF-örökséggel, a hátsókerekes 300-as családdal. Mert ezek a kis Volvók az 1973-ban megvett ex-DAF gyárban, a hollandiai Bornban készültek, nem Svédországban.

Lehet, hogy fényképről a 480-as belseje nem nagy szám, de az életben teljesen űrhajószerű, jobban sokkolt, mint amikor a mostani Civic belét először megláttam. Látszik, hogy ezen a típuson elgondolkodtak, nem úgy, mint a C30-ason, ami a 480-as mellett csupán egy gyáva próbálkozás az S40 belsejével. A 480-asban úgy tűnik, hogy az összes kapcsoló és minden egyéb részlet kizárólag ehhez a modellhez készült. Aztán lehet, hogy tulajdonképpen a nyakukon marad DAF alkatrészek utolsó darabjait sózták el – mindenesetre a belső tér formavilága rendkívül egységes. Sőt, még az ülések kifejezetten szépek, nem csak elöl, hátul is: itt is két fotelt alakítottak ki, oldalt bőrrel, az ülőfelületen szövettel borítva. Imádom ezt a kombinációt.

Amennyire futurisztikusnak tűnő a formája, annyira forradalmi elektronikát is találtak ki a 480-ashoz, s ez lett a gyenge pontja. Mindenesetre már akkor is tudott olyan trükköket, hogy rükibe kapcsolva beindítja a hátsó ablaktörlőt, ha megy az első. Látványos infocentert is kapott a kis Volvo, amely mindenféle adatokat (hűtővíz- és olajhőmérséklet, pillanatnyi- és átlagfogyasztás) ír ki a műszeregység digitális kijelzőjén: hogy éppen mit, azt egy forgókapcsolóval lehet kiválasztani. Én ilyet először az előző S40-esben láttam, fene se hitte volna, hogy ez már a 480-asban benne volt. Ez kábé annyira forradalmi újítás volt 1986-ban, mint tizenöt évvel később az i-Drive, csak ennek van értelme és könnyű kezelni.

A 480-as trükkje az, hogy nagyon kompaktnak hat, de tulajdonképpen hosszú, sőt, ami még érdekesebb, pár milliméterrel hosszabb, mint ma a C30-as: 4 méter és 26 centi. Mindenesetre a hátsó üléseken jól el lehet férni, viszont csomagtartónak már nem sok hely maradt. Korábbi, a 400-as Volvók teljes családját felölelő cikkünk szerzőjével ellentétben nekem kicsinek tűnik a 160 literes csomagtartó. A csomagtakaró nagyjából egy négyzetméternyi műbőr, csomó akasztó füllel. Ezt valószínűleg azért találták ki, mert ha roló lenne, a hátsó ülések felől még simán be lehetne látni a csomagtartóba (noha létezett ilyen kivitel is). Mindenesetre ma már vicces a megnyúlt lebernyeg, ez a legszánalmasabban kinéző részlete a kocsinak. A 480-ashoz vészpótkereket adtak, amit a hátfal előtt, függőlegesen állították be egy műanyag fedél mögé; alig nagyobb, mint egy Vespa robogó kereke.

Persze nem minden jött be a fejlesztés alapötletei közül, hiszen a 480-as sorozatot eredetileg sportos háziasszony-kiskocsinak szánták Amerikába. Az tette szükségessé a hatalmas lökhárítót, mert odaát már a nyolcvanas években élt a szabály, hogy sérülés nélkül kell megúsznia a kocsinak egy 8 km/órás koccanást. A lapos orr a kis légellenállást szolgálta, viszont az amerikai műszaki előírások miatt a tompított nem kerülhetett bizonyos szintnél lejjebb – ezért aztán bukólámpás lett a 480-as. Egy ennyire csapott hátú kocsinál nem lehet csodákat várni légellenállás terén, végül 0,34-re bírták letornázni az alaktényezőt. Ehhez viszont még a Volvo-maszkot is a lökhárító alá kellett paterolni. Végül úgy döntöttek, hogy egy ilyen kis szériánál nem készítenek kétféle lökhárítót, így az amerikás verzió maradt mindenhol, és ezért kapott oldalsó helyzetjelzőket is a kocsi. (Állítólag egyébként a románok is az amerikai exporttal indokolták, hogy az ikerlámpás Daciák oldalán megjelentek a helyzetjelző fények, de ez csak legenda...)

Mindenesetre amikor 1986-ban Genfben bemutatták a forradalmi modellt, olyan kicsi volt a gyártókapacitás, és akkora volt az igény Európában, hogy jegelték a tengerentúli exportot. A kegyelemdöfést a dollár árfolyama adta meg: a 480-asból készített nyolcvanezer példányt mind Európában adták el.

És pár szó az ajándék ló hulló fogairól...kattintson!