Teszt: Mercedes-Benz CLA 220 4Matic Coupe

Az egész modell jól elkülöníthető, egyszerű formákból építkezik, amely talán oldalról a legszembetűnőbb. AMG Line felszereltség ide vagy oda, kellemes vonalú, kupétetős szedánformát kapunk, nem sokkal többet: az olyan kötelező elemeken kívül, mint a tükör, kilincsek, lámpák és felnik, csak az enyhén felfelé ívelő övvonal, valamint az ablakok körül végigfutó díszléc az adalék. A CLA hátulja már egy kicsit bevállalósabb: a formás lámpák, a krómozott kipufogók között meghúzódó diffúzor, valamint a kissé ferde, befelé dőlő dizájn rosszfiús beütéssel fűszerezi az eleganciát. Az orr ehhez képest megint visszafogottabb: finom vonalvezetésű, letisztult, amolyan tipikus Mercedes.

Bár ez a megközelítés talán nem eredményez olyan futurisztikus, extravagáns külsőt, mint ami manapság jellemző, az eleganciába sosem fért bele a zsúfoltság és agresszivitás. A CLA-t nézegetni kellemes élmény, különösen ebben a gyönyörű kék színben – kár, hogy a legtöbbet fehérben, szürkében vagy feketében rendelik.  A külső tehát egyszerre mutatós és óvatos, egy tíz-tizenöt évvel ezelőtti utcaképbe is tökéletesen beleillene. A prémiumérzet mindenesetre adott...

... és az utastérben sincs baj. Akárhova nyúlunk, kellemes tapintású anyagok borítanak mindent: a barna kárpitozás, a faberakások, a fémbetétek, de még a műszerfal tetejét borító fekete anyag is minőségi. Ugyanez igaz a kapcsolókra, gombokra, kilincsre és egyebekre is, sehol egy gagyi, rossz minőségű részlet.

Kivételt egyedül a kormányon elhelyezett gombok képeznek. Ezeket egyrészt le is tudjuk nyomni, másrészt némelyik felülete érintésre is érzékeny. A két művelet gyakran más funkciókat aktivál, amit időbe telik megszokni. A műszeregység menüjében való turkáláshoz például csak húzogatni kell az ujjunkat a kapcsolók felszínén, de a kiválasztáshoz már fizikailag is le kell nyomni az adott gombot.

Az sem segít, hogy a kormány gombjait mind zongoralakk borítja. Ezt a sokat szidott, a koszt mágnesként vonzó bevonatot az utastér egyéb részein sem szoktuk szeretni, de a kormányra ilyen mennyiségben kenni belőle végképp rossz ötlet.

Dizájn szempontból a belső egyértelműen bevállalósabb, modernebb a külsőnél, bár ezzel együtt az összkép is kevésbé egységes. A turbinára emlékeztető, már-már futurisztikus légbeömlők érzésem szerint mind formájuk, mind műanyag mivoltuk miatt kilógnak egy kicsit. Számomra túlságosan uralják a belteret, pláne, hogy középen három is helyet kapott egymás mellett. A bazári hatású hangulatvilágítást is azonnal kikapcsoltam.

Az infotainment és a digitális műszeregység közepesen gyors és logikus felépítésű, így a hangsúly érezhetően a megjelenésre került. Az eredmény látványos, bár egyértelműen a ló másik oldala. Minden grafikai elem harsány, csillog, villog és színátmenetes, ami a gyakorlatban rontja az átláthatóságot. Egy műszeregység, vagy infotainment rendszer akkor jó, ha az ember egyetlen pillantással le tudja olvasni róla az információkat. Márpedig ezt a halványkék, színátmenetes grafikára írt kisméretű fehér számok és szöveg nem könnyítik meg. Míg az alapértelmezett kék dizájnnál ez csak zavaró, a sportosnak szánt piros grafikai csomagnál már komoly problémát jelent.

Az esztétika persze szubjektív, csakhogy az autóval objektívebb területeken is akad gond: a kabin például szűk, de ez betudható annak is, hogy a Mercedes a nagyobb modellek, pl. a CLE felé igyekszik terelni a vásárlót.

Bár elöl még nem drasztikus a helyzet, a kényelmesnél hátrébb kellett döntenem a támlát ahhoz, hogy a fejem ne súrolja a tetőt, igaz, a 194 centimmel nem vagyok éppen átlagos magasságú. Meggyőződésem viszont, hogy a hátsó sorban egy nálam 15 centivel alacsonyabb felnőtt se fér el rendesen, a kupészerű tetővonal miatt itt egyszerűen nincs elegendő fejtér.

A start-stop rendszer megszokást igényel: nemcsak álló helyzetben, hanem már lassú gurulás esetén is akcióba lép, ami dugóban araszolás vagy parkolás közben zavaró, főleg úgy, hogy a működést olykor erős rántások kísérik. Talán a belső égésű- és az apró elektromos motor összefésülésével nem stimmel valami, mindenesetre a jelenség rontja a komfortérzetet – szerencsére ki lehet kapcsolni.

A futómű sem mindig partner. A tesztautó alá az alap „komfort" futómű egy ültetett változata került, hiszen ez is az AMG Line felszereltség része. Bár az úttartás és stabilitás még sportosabb körülmények között is kiváló, a csillapításról ez már nem mondható el. Az összes idei tesztautóm közül egyértelműen a CLA menetkomfortja volt a legrosszabb, ami nem éppen jó ajánlólevél egy kényelemre és prémiumérzetre kihegyezett modellnek, de ezt talán tudjuk be a félsportos AMG Line mivoltnak. Az extraként választható állítható felfüggesztés biztosan javít a helyzeten, ám ezt a tesztautó nem kapta meg.

A 190 lóerős, kétliteres belső égésűvel szerelt lágy-hibrid menet közben korrekt, bár karaktert nehéz találni benne. A fogyasztás is ennek megfelelő, se felfelé, se lefelé nem okoz meglepetést: odafigyelve vegyesben megáll 7 liter körül, városban könnyű 10 liter fölé szaladni.

Az alapmotoros CLA 180 Coupé 15 millió forinttól indul, míg az abszolút csúcsot a 421 lóerős Mercedes-AMG CLA 45 S 4MATIC+ Coupé változat jelenti, a maga több mint 30 milliós alapárával. A tesztautó egy összkerekes CLA 220 4MATIC Coupé volt, amelynek bár az indulóára 17,7 millió, az extrákkal gyorsan pörögnek a számok. A többek között 360 fokos kamerarendszert, ültetett futóművet, nagyobb fékeket, panorámatetőt és Multibeam LED fényszórókat is tartalmazó AMG Line Premium Plus csomag rögtön 3,3 millióval dobta meg a költségeket. A kosárba emellett még 448 ezer forintért vezetéssegítő rendszerek, 115 ezerért táblafelismerő asszisztens, 117 ezerért okostelefon integráció, 292 ezerért Spectral-kék metálfényezés, 234 ezerért pedig 19 colos AMG felnik kerültek, egyebek mellett.

A számláló végül 24,5 millió forintnál állt meg. Ennyiért egy kétségtelenül elegáns és minőségi, de méretben kompromisszumos autót kapunk, néhány bosszantó hibával. Persze legalább Mercedes.