Teszt: Lexus RX 450h

Innentől kezdve a kocsi külseje érdektelenné vált. A külvilág távolodni kezdett, a zajai kint maradtak és én csak néztem kifelé, mint egy tehetetlen bábu, akit odaültettek a vezetőülésbe. Mert itt már minden szép és jó, bár elsőre nem tudtam, mit is kell kezdeni sok mindennel.

Ez egy kedves autó. Amikor az ember leveszi a gyújtást....izé... fogalmazzunk inkább úgy, kikapcsolja, szóval, ilyenkor a kormányt felemeli, az pedig ülést udvariasan hátrahúzza a villanymotor. Ahhoz, hogy újra bekapcsoljam, és megjelenjen a Ready felirat a műszereiben, nyomni kell a féket. Amit így, leghátsó helyzetben alig érek el. Fék nélkül viszont csak a „gyújtást” adja rá az ember, lehet rádiózni, meg ilyesmi, de menni nem.

Az ilyen kéretlen jópofaságok jól jönnek a 70 éves, hordónyi pocakú bácsikáknak, akik inkább megnyomják másodszor is a Power gombot, ha már odatekerte őket a pedálok közelébe a villanymotor. De én szívem szerint inkább kikapcsolnám, gondoltam, megnézem a használati útmutatóban, hogyan kell. Aztán megláttam, hogy mennyi könyvet adnak az RX-hez, és rosszul lettem. Lényegében a kesztyűtartó polcai tele vannak velük, plusz az utas térképzsebe is, igaz, van benne egy angol nyelvű duplikátum, de ez akkor is riasztó.

Lehet, hogy a Lexus márkanevet nem a luxus szóból ferdítették, hanem a lexikonból?

El is ment a kedvem az egésztől, inkább nyomtam a féket pipiskedve. Emlékeztem még az új Avensis használatijára, hogy 40 oldalon keresztül csak beszálltunk az autóba, és ott csak 600 oldal volt a könyv. Na de itt?

Ezt leszámítva remekül éreztem magamat ebben a japán-amerikai világban, mert az látszik, hogy az Európában eladott pár darab miatt az itteni ízlés nem sokat számított. De talán nem is baj, hogy kicsit máshogy akartak különlegesek lenni, mint mondjuk egy ML-Merci, vagy egy X5-ös BMW. Belül szerintem nagyon eltalálták a formákat. Ívek, színek és aszimmetria mindenhol, lehet, hogy valaki túl mozgalmasnak is fogja találni. Az előző RX-hez képest újítás, hogy a középkonzol egyetlen lendülettel folytatódik a két ülés közötti könyöklő-komplexumban, régen ez nem így volt. Mostantól a két első utast tökéletesen szeparálták egymástól. Nincs átnyúlkálás.

És nincs többé érintőképernyő sem. Most már annyira messze került a vezetőtől, hogy el sem érné. Ehelyett adtak egy force-feedbackes kvázi-hanyattegeret. Elnézést, de nem találok jobb szót arra, hogy a középkonzol vízszintes részén van egy izé, amivel egy egérkurzort lehet terelgetni a képernyőn. Amikor olyan helyre ér, ahol van valamilyen menüpont, a force-feedback eljátssza, hogy ott megakad egy kicsit, és kellemes Macintosh jelzőhangot is hallhatunk. Hogy milyen erős legyen a menüpontok kurzorvonzó hatása és milyen hangok kísérjék a menüben történő kétdimenziós gyaloglást, be lehet állítani.

Amúgy a Lexus menürendszere lényegében ugyanolyan, mint az érintőképernyős, függetlenül attól, hogy egérrel böködünk. Bár, szerintem a navigáció menüje nem túl logikus, azért egy idő után meg lehet szokni. Ja, majd elfelejtettem! Az egérkurzor alakja is állítható, kár, hogy a tervezőknek nem volt egy kis humora. Netán a netről lehetne letölteni viccesen erotikus figurákat hozzá, vagy ki mit akar.

Azt egyébként nem tudom eldönteni, hogy ez a jobb, vagy az i-Drive/MMI tekerentyűs izék. Szívem szerint az érintőképernyő híve vagyok, a kütyük fejlődése is ebbe az irányba mutat, nem hinném, hogy az autógyáraknak más felé kellene tartaniuk. Igazából nem is utáltam az egerezést, nem is imádtam, kész.

Az RX rettenetes mennyiségű dolga közül csupán egy dolog nem tetszett: a tolatóradart a kormányról lehet ki- és bekapcsolni, egy, a műszeregységben megjelenő menüben: itt van a tisztán elektromos (EV), az Eco, a téli üzemmódok kapcsolása, és még pár apróság. Szerintem a radar megérdemelt volna egy gombot. Erre akkor jöttem rá, amikor a mosóban kikapcsoltam, majd egy nehéz parkolásnál – 11,5 méteres fordulókörrel akad ilyen – gyorsan vissza akartam kapcsolni, és ilyenkor nem jó menükben turkálni.

Amennyire drabálisnak és elnyújtottnak tűnik kívülről, belül közel sem akkora hodály. Persze nem kicsi, de a hátsó ülések előtt nincs akkora tánctér, mint egy Skoda Superbben. A csomagtartója viszont jó hosszú, biztosan azért, mert az akkuk, a hátsó villanymotor, a futómű miatt magasan van a csomagtartó padlója. Így sikerült használható méretűvé tenni (cirka fél köbméter), ezzel lényegében a létező legpraktikusabb hibridautó. A tesztautóban még villanyos csomagtartócsukó fícsör is volt, ami nem viccel, Bendét majdnem odacsukta, amikor azt hitte, hogy a kistáskájában lévő indítókártyát be fogja zárni a kocsiba. Ha olvasta volna a Lexus-lexikonokat, tudhatta volna: ezért nem érdemes meghalni. Ugyanis az autó érzékeli, hogy a kártya belül van, és nem hajlandó bezárni az ajtókat. Mondjuk, amúgy is. A záráshoz a kilincs burkolatát kell megnyomni egy adott ponton, ugyanúgy, mint az összes új Toyotánál, de ha a kártya az átellenes oldali zsebünkben van, már alig érzékeli.

A villanymotorok azonban csak a csomagtartó nyitását és az autó beindítását késleltetik. Amint menésről van szó, a villanyhajtás a gyorsaságot szolgálja. Mondjuk, ha 8 másodperc alatt kell százra gyorsítani. Hogyan? Lapozzon!