Lamborghini Aventador: a vadiúj legenda

Kívülről, de még az adatokat nézve is olyan, mint az elődei, pedig a felszín alatt fényéveket ugrott előre a technika.

A Lamborghini a Countach óta kínálja ugyanezt az elrendezést. Ékforma, középmotoros sportkocsi, elképesztő erejű V12-es hosszmotorral, 300 km/h-t meghaladó végsebességgel. És ez a változatlan recept évtizedek óta működik: évente néhány százan megveszik maguknak az aktuális csúcsmodellt, és évente százmilliók álmodnak róla, hogy egyszer majd nekik is jut egy. Nem csoda, hogy a Lamborghini, illetve új gazdája, az Audi nem akart látványos változtatásokat, viszont a régi lomokat már ideje volt kikukázni.

Eddig viszonylag régimódi megoldásokból építkeztek a legerősebb Lamborghinik: a vázat acélcsövekből hegesztették, és a V12-es motorblokkot is csak csiszolgatták évtizedek óta. Nem mintha így nem lett volna elég vevő a legendára – akár a Diablót, akár a Murcielagót nézzük – de a konkurencia időközben messze elhúzott műszaki téren. Jól látszott ez a versenypályákon: a Murcielago eredmények nélkül járta meg az FIA GT sorozatot, ami nagyrész a fél évszázados technika számlájára írható. Az új modell, az Aventador tervezésekor így mindent kicseréltek, amit lehetett, de úgy, hogy a karakter közben mit sem változott.

Kívülről talán nem is igazítottak eleget a formán: az Aventadoron számos részlet épp olyan, mint a Murcielagóból kialakított Reventónon. Az orr-rész kettős ékformája, a légbeömlők jellegzetes kerete, sőt, még a hátsó lámpákban felbukkanó nyílmintázat is megmaradt. Az autó arányain is csak finoman változtattak: mintha hátrébb került volna a forma súlypontja, és az övvonal erőteljesebb hullámai mintha izgalmasabbá tennék az autót, de még mindig minden gyerek számára egyértelmű, hogy ez egy Lamborghini.

Ugyanakkor a felszín alatt minden kicserélődött. A csőváz helyett könnyű, szénszálas vázszerkezetet használnak, amelyhez alumíniumből készült ütközéselnyelő blokkok csatlakoznak elöl és hátul. A motort is áttervezték az utolsó csavarig, bár ez elsősorban a karakterén változtatott, hisz az új V12-es is 6,5 literes, és csupán 30 lóerővel erősebb, mint az elődje – azaz kerek 700 lovas. A különbség azonban így is jelentős: vagy 20%-kal takarékosabb az új, közvetlen befecskendezéses motor, és a tervezők szerint jóval nyomatékosabb is az alsó fordulatszám-tartományokban. A sebességváltót is kicserélték, méghozzá nem a manapság divatos dupla kuplungos szerkezetre: a Graziano szimpla kuplungos, villámgyors, hétfokozatú szekvenciális váltóját alakították saját igényeikhez. Ez egyrészt könnyebb, mint a DSG-szerű rendszerek, másrészt elképesztő, öt századmásodperces kapcsolási időt produkál. A változtatások révén az autó vagy 90 kilogrammal könnyebb lett, és jóval merevebb is, így mind egyenesben, mind kanyarban sokat fejlődött. Az útfogást javítja az új Haldex IV négykerék-hajtás is, amely több nyomatékot ad hátra, mint eddig.

Az Aventador papíron nem gyorsult sokat az elődjéhez képest. A végsebessége 350 km/h – ez 8 km/h plusz a Murcielago 670 lovas változatához képest – és 2,9 másodperc alatt érheti el a 100 km/h-t. Ezek szinte érzékelhetetlen változások, de a készítők szerint az új Lambo minden szempontból sokkal jobb autó az elődjénél. Hajlamosak vagyunk hinni nekik, egyrészt mert ennyi fejlesztést nyilván nem véletlen vállaltak fel ennyire kevéssé látványos eredményért, másrészt mert kevéssé valószínű, hogy valaha megtapasztalhatjuk, milyen autó is az Aventador.