537 ezer és még mindig megy. Sőt, jó!

Belsőség: Csikósék régi 190-ese újra a képben

2015.12.29. 06:38
63 hozzászólás

Nem hittem volna, hogy EFY-t ilyen jó bőrben látom viszont még egyszer. Laci, az új tulajdonos, könyékig belenyúlt - mert szereti. Íme az eredmény.

Levelet kaptam nemrég, alig pár nappal azután, hogy az új 190-esünkön motortartóbakokat cseréltünk Bálinttal. A tárgy csak ennyi volt: EFY. Azonnal tudtam, hogy a Kati régi 190-eséről van szó, amely nyolc éven át hűen szolgált nálunk és nagy-nagy szeretetnek örvendett. Lehet elfelejteni egy ilyen autót?

Sajnos a nyolc év használat komoly nyomokat hagyott rajta, mialatt 2006 márciusától 2014 januárjáig a miénk volt, még látta a gyűlöletes Hans nevű 124-es Mercinket, felnőtt benne két gyerek, felépítettük a házunkat, lakott garázsban kicsit, utcán sokat, én meghúztam az oldalát, Kati megnyomta az elejét, körben alaposan csipállott már rajta a rozsda, történt vele éppen elég.

Műszakilag viszont még akkor is csodás volt, a motorja purrogott, a váltója mint a vaj, kormányművet nem sokkal előtte cseréltünk benne (mert csöpögött), a fékeket karban tartottuk – úgy tűnt, 516 ezerrel az órájában vígan élne ő még soká, csak a teste vásik el közben. Úgy véltem, Laci megveszi, még egy vizsgán talán áttolja, az jelent neki még talán négy évet, addigra széjjel is mállik.

Hát nem. A korábban Opel Asconára esküdő Nagy család megszerette, Laci pedig azóta se hagyja veszni a bébi-Benzt, sőt. Megvallom őszintén, magam is meglepődtem, micsoda szép állapotban láttam viszont a képein. Meglepetés volt viszont, hogy főtengelycsapágyakat kellett benne cserélni – kiderült, hogy egy gonosz padka megrepesztette a teknőt, elszivárgott az olaj a felesége alatt, és mire észbe kapott (egy ilyen 190 D-nél nem nézegeti az ember naponta a szinteket, mert nem szokásuk olajat enni, ezek talán a világ legtartósabb modern kori autómotorjai voltak ám), és táncolni kezdett a mutató, már késő volt. Szétszedte a szerelő a motort, mindent csodás rendben talált, főtengely a méreten, egy csapágysor megoldotta a problémát – tökéletesen. A belépőn is csodálkoztam – mi nyolc év alatt sose próbáltunk meg felhajtani a Budai Várba, ezért nem jöttünk rá, hogy az előző tulaj belépője benn maradt a rendszerben. Azt se tudtuk, hogy a kocsi a Várban lakott. Mindegy, nem szaporítom tovább a szót, igazából az az érdekes, amit Laci írt. Küldött bőséggel képet is, kattintsanak hát, én meg melléjük tettem három fotót, ami eladáskor, a dicstelen állapotról készült – hogy legyen összehasonlítási alapjuk.

Nekem ez a fotósorozat már megalapozta a boldog karácsonyomat, köszi Laci. Íme, a levél:

Kedves Zsolt !

Lassan két éve, hogy megvettük tőletek EFY-t, és azt kell mondanom, nem bántuk meg. Sőt, azt hiszem, hogy Mercedes-függők lettünk, de hogy én az lettem, az biztos. Nem gondoltam, hogy így meg lehet szeretni egy közel 30 éves gépet. Mellékelek Nektek pár fotót, melyek tavasszal készültek, a műszaki vizsga környékén. Folyamatosan használjuk, eddig nem hagyott cserben, pedig volt olyan, hogy elfolyt a víz,mert kilyukadt a fűtőradiátor, de úgy is hazajöttünk vele.

Ezeket költöttük rá eddig:

Olajszűrő-csere 2x: 30 000
Ékszíjcsere: 10 000
Fűtőradiátor-csere: 20 000
Jobb oldali fényszóró: 5000
Karterhegesztés, főtengelycsapágy-csere: 25 000
Műszaki vizsga: 45 000
Kipufogójavítás: 5000
Kitt, festék: 10 000
Féktárcsák, fékbetétek, kézifék: 50 000
Futómű: 20 000
Üléshuzat: 5000
Alufelni: 20 000

Összesen: 245 000
Nagyjából havi: 10 000

A motorja továbbra is jó, nem füstöl, 3-as az olajnyomás, 5 l az átlagfogyasztása. A karosszériahibákat műgyantás kittel megoldottam, majd lefestettem. A lökhárítót megjavítottam. A horpadások még megvannak. Az első fényszórót cseréltem. Várakozáson felül jó a terepjáró-képessége, pár héttől eltekintve egész évben tudjuk használni, pedig ahhoz, hogy hazajussunk, 1 km-es földúton kell végigmennünk.

Mindent összevetve, örülünk, hogy Veled hozott össze a jó sorsunk és sikerült megvennünk ezt a gépet. Legalább 20 ember ismerte meg a kocsit, mert olvasta a cikkeidet (a benzinkutastól a nőgyógyászig). Nyáron pedig egyszer ingyen tudtunk bemenni a Budai Vár területére, mert regisztrálva volt a kocsi a rendszerben, igaz, azóta már törölték. Remélem, így karácsony előtt örömet szerzünk a fényképekkel.

Laci

Az oldalról ajánljuk

Uniós vizsgálat indult a szegedi BYD-gyár miatt
  • Hírek

Uniós vizsgálat indult a szegedi BYD-gyár miatt

Egyelőre nem tudni, mikor lesz vége. Rossz esetben a pénz visszafizetésére kötelezhetik Magyarországot.

március 20., 09:25
Nagyobb a baj a németeknél, mint amekkorának látszik, de mégis jól jöhetnek ki belőle
  • Hírek

Nagyobb a baj a németeknél, mint amekkorának látszik, de mégis jól jöhetnek ki belőle

Új ipari forradalomra van szükségük a németeknek.

március 20., 12:54
500 milliárd jennel csökkenti villanyautó fejlesztési költségeit a Mazda, a rugalmasságra törekednek
  • Hírek

500 milliárd jennel csökkenti villanyautó fejlesztési költségeit a Mazda, a rugalmasságra törekednek

A Mazda az elektrifikáció hajnalának nevezte a 2030-ig tartó időszakot.

március 20., 08:26
Egy apró alkatrész megvámolása is leállíthatja az autógyártást
  • Hírek

Egy apró alkatrész megvámolása is leállíthatja az autógyártást

Csődcunamit hozhatnak Trump lépései.

március 20., 10:27
Meghalt Eddie Jordan, a Formula-1 egyik meghatározó alakja
  • Hírek

Meghalt Eddie Jordan, a Formula-1 egyik meghatározó alakja

A szakember, volt csapattulajdonos 76 évet élt.

március 20., 11:49
Hatalmasat borultak a Porsche Carrera Cup időmérőjén
  • Hírek

Hatalmasat borultak a Porsche Carrera Cup időmérőjén

A pilóta sértetlenül megúszta.

25 perce
Halálos baleset Tiszaeszlárnál, vonat és pick-up ütközött
  • Hírek

Halálos baleset Tiszaeszlárnál, vonat és pick-up ütközött

A vonat kisiklott.

március 20., 10:52
A helyszíni bírságot aláírni nem kell félnetek jó lesz
  • Közélet

A helyszíni bírságot aláírni nem kell félnetek jó lesz

A bírságolás egyszerre legyen gyors, olcsó és jó. Kár, hogy ezekből csak kettőt választhatnak az autósok, amikor rájuk kerül a sor.

március 20., 05:59
Itt az autó! Csak nevet kellene adni neki
  • Közélet

Itt az autó! Csak nevet kellene adni neki

Körmönfontnak kell lennie annak, aki jó nevet akar adni egy autótípusnak

március 20., 16:36
Hivatalos: utód nélkül szűnik meg a Mercedes egyik közismert típusa
  • Hírek

Hivatalos: utód nélkül szűnik meg a Mercedes egyik közismert típusa

A döntést Markus Schäfer, a Mercedes technológiai vezetője jelentette be.

március 19., 06:08
F1: törölhetik a 2026-os motorszabályokat, 2028-tól jöhet a V10?
  • Hírek

F1: törölhetik a 2026-os motorszabályokat, 2028-tól jöhet a V10?

Állítólag a Forma-1 vezetőségében jelenleg is mérlegelnek több olyan forgatókönyvet, amik visszahoznák a sokak által hiányolt V10-es motorokat.

március 20., 05:59
Így néz ki egy gigaáramkút: egyszerre 46 autót tölthetnek
  • Hírek

Így néz ki egy gigaáramkút: egyszerre 46 autót tölthetnek

Nagy vendéglő épült az áramra éhes elektromos autóknak, buszoknak és teherautóknak

március 20., 13:53
A Toyota csak olyat vesz fel a GR részlegre, aki nem normális - Kenshiki Fórum GR stand
  • Hírek

A Toyota csak olyat vesz fel a GR részlegre, aki nem normális - Kenshiki Fórum GR stand

A Kenshiki Fórumon bemutattak két új GR modellt és azt is elárulták, hogy éppen mi áll fejlesztés alatt.

március 20., 14:25
Az F1-es Kínai Nagydíj legnagyobb kérdései
  • Sport

Az F1-es Kínai Nagydíj legnagyobb kérdései

Meg marad a McLaren tempóelőnye? Összeszedik magukat az újoncok? Magára talál a Ferrari?

március 20., 15:28
Hiába passzol a név, V8 nélkül nem fogy a Charger
  • Hírek

Hiába passzol a név, V8 nélkül nem fogy a Charger

Nagyot nyesett az elektromos változat árán a Dodge.

március 19., 06:08
Veszélyes hibát idézett elő a Hyundai Ioniq 5 N legutóbbi visszahívása
  • Hírek

Veszélyes hibát idézett elő a Hyundai Ioniq 5 N legutóbbi visszahívása

A hiba állítólag egy visszahívés miatti javítás után jelen meg.

március 20., 06:54
Egy férfi azt hitte, hogy ellopták az autóját, pedig nem
  • Hírek

Egy férfi azt hitte, hogy ellopták az autóját, pedig nem

A rendőrök segítségét kérte, akik hamar rájöttek, hogy mi a gond.

március 19., 07:55
Annyit estek a Tesla részvényei, hogy már a SpaceX Elon Musk legértékesebb tulajdona
  • Hírek

Annyit estek a Tesla részvényei, hogy már a SpaceX Elon Musk legértékesebb tulajdona

Kedden egyetlen nap alatt 5,4 százalékot esett a részvények árfolyama.

március 19., 18:18
Nagyot drágulhat a Teslák biztosítása, ha az emberek nem hagyják abba a rongálást Amerikában
  • Hírek

Nagyot drágulhat a Teslák biztosítása, ha az emberek nem hagyják abba a rongálást Amerikában

Több társaság megtagadhatja a biztosítást, akkor a maradék pedig emelni fog.

március 19., 09:48
Eladó az amerikai AMG alapítójának egykori autója
  • Hírek

Eladó az amerikai AMG alapítójának egykori autója

A különleges modell alapjait egy amúgy sem szerény 500 SEL adta.

március 19., 11:43
A Cybertruck elbújhat: eladó egy örült, kockás, kabrió buggy, dübörgő V8-cal
  • Hírek

A Cybertruck elbújhat: eladó egy örült, kockás, kabrió buggy, dübörgő V8-cal

Nem hogy ilyen, de még csak hasonló jármű sincs másik.

március 19., 17:09
Bezuhantak a Bentley eladásai, a COVID óta nem volt ilyen rossz a helyzet
  • Hírek

Bezuhantak a Bentley eladásai, a COVID óta nem volt ilyen rossz a helyzet

Mindez annak tükrében különösen vészjósló, hogy Frank-Steffen Walliser CEO szerint az egy autóra jutó bevételük sosem volt még ilyen magas.

március 19., 16:22
Ha eddig szeretted ezt a Mazdát, ezután még jobban fogod
  • Tesztek

Ha eddig szeretted ezt a Mazdát, ezután még jobban fogodMenetpróba: Mazda CX-60 – 2025.

Láthatóan alig, a lemezek alatt viszont rengeteg apróságban változott a CX-60, és ettől csak még jobban kéne.

március 19., 17:44
Rengeteg amerikai Tesla tulajdonos személyes adatait szivárogtatta ki egy weboldal
  • Hírek

Rengeteg amerikai Tesla tulajdonos személyes adatait szivárogtatta ki egy weboldal

Bár az oldal egyfajta közösségépítő platformnak álcázza magát, valószínűleg az Elon Musk és a Tesla elleni fellépés egyik újabb eszközének szánják.

március 19., 14:31
Több milliárd forintnyi bírságot kerülnek ki az autósok New Yorkban olvashatatlan rendszámokkal
  • Hírek

Több milliárd forintnyi bírságot kerülnek ki az autósok New Yorkban olvashatatlan rendszámokkal

Van akinek csak szimplán koszos az autója, de a legtöbben szándékosan trükköznek a rendszámtáblákkal.

március 19., 12:32
új MG4
  • Hírek

új MG4

március 20., 10:05
Kenshiki Fórum GR stand
  • Hírek

Kenshiki Fórum GR stand

március 20., 11:45
Reboot Buggy
  • Hírek

Reboot Buggy

március 19., 14:15
Mercedes 500 SEL AMG Blueberry
  • Hírek

Mercedes 500 SEL AMG Blueberry

március 19., 10:15