Az apokalipszis százlábúja

1984-ben járunk, a hidegháború már enyhül, de Gorbacsov peresztrojkájára még két évet várni kell. Ugyan a szovjet gazdaság már gyengélkedik, de a hadiipartól sosem kértek számlát, így kezdhettek bele olyan monumentális ötletek megvalósításába, mint a Cellina-2 interkontinentális ballisztikus rakéta szárazföldi szállítóegysége. A legkönnyebb kivitelben is 65 tonnás gép a semmitmondó MAZ-7907 nevet kapta.

Pedig megérdemelt volna valami hangzatosabbat: a 28 méter hosszú gép súlya a felépítménytől függően akár a 200 tonnát is elérhette. Ha laza talajról van szó, akkor a terhet egyenletesen kell elosztani, így került 24 kerék a gép alá, melyek mindegyikét külön villanymotor hajtja. Ennyi motornak persze már tisztes delejre van szüksége: a generátort egy 1200 lóerős, közel állandó fordulatú gázturbina forgatja. Érdemes belegondolni, hogy mennyire bonyolult lett volna az erőátvitel, ha a hagyományos módon, tengelykapcsolókkal és osztóművekkel építik meg.

Méretei ellenére a 7907 meglepően mozgékony: a középső nyolc kerék kivételével mindegyik kormányzott, melyek az ívnek megfelelően más-más szögben fordulnak el, így - önmagához képest - kis helyen is manőverezhető, és ugyan a végsebessége csak 40 km/h, de ekkora tempónál sem érdemes az útjába állni.

Az első prototípus 1985-re készült el, és mivel a 4,5 méter széles szörnyeteg közúti szállítása szóba sem jöhetett, ezért szétszerelték, majd vasúton vitték a Minszktől ezer kilométerre fekvő Volgográdba. Itt újból összeszerelték, majd közel 2000 kilométeres tesztnek vetették alá, hogy aztán az eredmények közlése nélkül visszaszállítsák a gyár telephelyére.

A hadsereg válasza egészen 1994-ig váratott magára, és akkor sem volt épp pozitív: a típus időközben egyszerűen feleslegessé vált. A gyár ezután bérbe adta a gépet, például annak a két fehérorosz üzletembernek, akik egy negyven méter hosszú, és 88 tonna súlyú hajót akartak átszállítani a Berezina folyó partjáról a Naracs-tóhoz. Az elég komplikált művelet Veselevóból, egy folyóparti városból indult, aminek a 8,5 méter magas rakomány miatt még a villanyvezetékeit is le kellett szerelni. További problémát okozott, hogy a kísérő MZKT-79222 autódaru harminc kilométer után megadta magát, de végül a konvoj megérkezett a tóhoz, igaz az 5 km/h-s tempó miatt a 200 kilométer majdnem négy napig tartott. Miután a rakomány elérte a célját, a MAZ egyszerűen betolatott a tóba, és leúsztatták róla a hajót. A sors fintora, hogy visszafelé az erősen korrodált alváz megroppant, így vontatva érkezett vissza az üzembe.

A monstrum jelenleg bérelhető, és van is rá igény: hídelemeket, repülőgép törzseket, és egyéb hatalmas alkatrészeket szállítanak vele. Sajnos azonban már csak egy üzemel a két megmaradt példányból,a kevésbé jó állapotú végül a működő teherautó donorjaként végezte. Méltatlan vég egy igazi óriásnak.

Végül pedig egy kis MAZ-termékbemutató.