Használtteszt: BMW 525 TDS E39 (5-ös sorozat ) - 1999.

Pozitívan csalódtam. Ez nem egy agyonhasznált, négyszer biztosítózott, recsegő futóművű, lógó kipufogójú trágyadomb, amilyen a legtöbb ma hirdetett E39. Tudják, a most már kettővel ezelőtti ötös BMW, amit a kilencvenes évek közepétől gyártottak a kétezres évek elejéig, az úgynevezett plecsni, vagy gyurma ötös. Ez a példány nem csillaggarázsban állt, nem került rá 255-ös gumi, nem vágta a kalaptartóját sniccer a hifisnél, és nem fröcskölt vér az utasterében a törött orrból, vagy a csomagterében a disznótorból. Nem.

De ez csak később derült ki. Először a szép simán járó hathengeres hangja tűnt fel, ahogy a veszprémi Weltautónál beszálltam, hogy megtegyek pár kilométert. Amolyan ötméteres autó. Nem a hosszát illetően, hanem annyiról néz ki teljesen jónak, de mit várjon az ember egy 1999-es, háromszázezret futott presztízsautótól?

Közelebb lépve a fekete fényezés itt-ott kicsit narancsos, az autó tetejénél kopott a lakk, és alatta lepattogott a festék. Ez jellemző a kilencvenes évek közepének sötét színű autóira, nem egyedi a BMW-nél. Ahol a levegővel és az abban repülő vagy lebegő objektumokkal találkozik, nagyobb kopások, leverődések is voltak: a motortető elején, a szélvédő feletti részen, sőt, itt a kédergumi is repedezett már. Karcos a lökhárító, és beázik az összes lámpa. Elöl is párás mindkettő, hátul is a két felső osztat, mindkét oldalon. Szerencsére a fényszóró nem drága, mindössze 25 ezer, de van csak üveg is, tízért, a hátsó lámpa is megáll egy húszasból.

A kerék alapméret, de a gumi új rajta, Debica, nyári, ez nekem mindenképp a jól karbantartottságra utal. A Becsületesnepper említette helyeken rozsdának nyomát se látom. A BMW-jelek mintha újak lennének elöl is, hátul is, de ez attól lehet, hogy se a só, se az UV nem érte különösebben, és ezt a két sejtést a tulajdonos is megerősíti később, akit elcsípek egy rövid telefonra.

László 2002-ben vette külföldről az akkor három éves, és ennek megfelelően büszke ötös BMW-t, száztízezer kilométerrel. László és családja tíz évig, tizenhárom éves koráig használta. Leginkább hosszú utakon, néha előfordult, hogy helyben is járatták, a fodrászig, boltig, de nem ez volt a jellemző. Jelenleg 310 ezer van benne, ezért eladó. Nagyon szerette az 525 Tds-t, de asszonyi nyomásra egy kisebbre, egy hármasra váltották le, de máris hiányzik neki az ötös. A nagyobb modellt azért vágyja vissza, mert komfortban a hármas meg sem közelíti ezt az előző szériás ötöst.

Az E39 különösebben sohasem veszélyeztette Lászlóék kosztpénzét. Egyszer sem kellett párizsit venni a sonka helyett egy váratlanul beesett javítás miatt. Minimális költségek jelentkeztek: fékbetétek cseréje, amikor kellett, olajcsere tízezrenként (tehát a gyári periódusnál valamivel gyakrabban), meg egy vízpumpát kellett cserélni, pont az eladás előtt. A kuplung még az eredeti (hatvanezer a csere), talán ezért mondtam fel a diktafonra a vezetés közben, hogy bent fog, és bizonytalanul. László külön kiemelte, hogy semmivel sem volt drágább, vagy macerásabb a fenntartása, mint egy korabeli japán vagy bármilyen autónak, pedig volt már neki jópár.

László tette fel a kormányvédőt is, mert korábban már megtapasztalta, hogy az UV-fény és a gyűrű nem a kormánykerék barátja. Nepperesen szólva az autó meg volt vigyázva, ugyanis télen egy Caddy ment László alatt.

A motorháztetőt felnyitva se gondolom még másképp, a motortér porszáraz. Minden burkolat, hangszigetelés, takaró a helyén, forralások, olajfolyások nyoma nem látszik sehol. Sem feszegetések helye a burkolatokon, de szerszámnyomok sincsenek a csavarokon, sem szigetelőszalag. Olyan, mint újonnan, csak épp 310 van benne. Ha nem ez a motor lenne benne, most viszketne a tenyerem.

A túloldalon kiderül, mennyiből tartható életben egy ilyen BMW. Lapozzon, az árgyélusát!