új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ez volt az Index szombati percről percre közvetítése. Köszönjük megtisztelő és kitartó figyelmüket! Tartsanak velünk vasárnap is, már korán reggel indítjuk hírfolyamunkat! 

  • A brit kormány globális igazságügyminiszteri értekezletet hívott össze az ukrajnai háborús bűncselekmények kivizsgálására.

    A brit igazságügyi tárca szombati tájékoztatása szerint a rendezvényt márciusban tartják majd Londonban. Az értekezlet célja a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságnak nyújtott pénzügyi és gyakorlati támogatás növelése, valamint az arra irányuló erőfeszítések összehangolása, hogy 

    a törvényszéknek minden szükséges eszköze meglegyen a vizsgálatok elvégzéséhez és a felelősök elleni büntetőeljárásokhoz.

    Dominic Raab  brit miniszterelnök-helyettes, illetve igazságügyi miniszter kiemelte: az orosz hadseregnek tudomást kell szereznie arról, hogy nem cselekedhet büntetlenül.

    A brit kormány által összehívott nemzetközi miniszteri értekezlet meghirdetett céljai között szerepel a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságnak nyújtandó olyan gyakorlati támogatások megfontolása, mint a hadszíntéren elkövetett atrocitásokról szóló információk összegyűjtése és a bizonyítékok megosztása. A szakminiszterek áttekintik majd azt is, hogy miként lehet az atrocitások elszenvedőit és szemtanúit segíteni tanúvallomásaik megtételében, úgy, hogy ne kelljen ismét átélniük a megrázkódtatásokat – adta hírül az MTI.

    Már zajlanak a vizsgálatok 

    A brit igazságügyi minisztérium tájékoztatása szerint a visszaszerzett ukrajnai területeken

    ügyészek bevonásával már folyik az atrocitások és a szexuális erőszakcselekmények bizonyítékainak gyűjtése.

    A tárca közölte azt is, hogy a brit kormány képzési programot indított ukrán bíróknak, akik a háborús bűncselekmények ügyében induló majdani büntetőeljárásokat vezetik. Ebben a programban jelenleg 30 bíró vesz részt.

    London tavaly egymillió font (445 millió forint) értékű új brit finanszírozást jelentett be a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság számára, emellett felajánlotta, hogy a Scotland Yard háborús bűncselekmények kivizsgálására szakosodott ügyosztálya és a brit fegyveres erők hírszerzési anyagok összegyűjtésében jártas szakértői segítséget nyújtanak a bírói testületnek.

    A brit kormány eddig hozzávetőleg 400 millió font (178 milliárd forint) gazdasági és humanitárius segélyt nyújtott Ukrajnának, és további 1,25 milliárd font értékű multilaterális hitelcsomag összeállítását tette lehetővé garanciavállalásokkal. Nagy-Britannia emellett tavaly 2,3 milliárd font értékben nyújtott katonai segítséget Kijevnek, és kötelezettséget vállalt arra, hogy az idén is fenntartja az Ukrajnának szóló katonai támogatás szintjét.

  • Évtizedek óta először tartottak ukránul karácsonyi misét az ezeréves kijevi barlangkolostor, a Pecserszka Lavra székesegyházában. Az UNESCO világörökségi listáján szereplő kolostor székesegyházában a mínusz 10 Celsius-fokos hőmérséklet ellenére tolongtak a hívők.

    A Dnyeper folyó jobb partján álló székesegyház és kolostoregyüttes évszázadok óta zarándokhely.

    Ukrajna függetlenségének 31 éve alatt most először tartották ukrán nyelven a misét.

    A jól ismert karácsonyi énekeket éneklők között egyenruhás ukrán katonák is voltak.

    Az ukrán kormány csütörtökön vette vissza a Pecserszka Lavra Nagyboldogasszony-székesegyházát és a refektóriumának a templomát. A két létesítmény idáig is állami tulajdonban, de az ukrán ortodox egyház Moszkvához hű „szárnyának” használatában volt.

    Epifanyij, Kijev és egész Ukrajna metropolitája, az orosz ortodox egyházból kivált Ukrán Ortodox Egyház feje az MTI beszámolója szerint inkább a háborúról beszélt, mint a karácsonyról.

    Nemzetként békésen szeretnénk élni, jó megértésben a szomszédainkkal. Az ellenség azonban alattomosan és hitványul megszegte a békét, lerohanta a földünket, a vérünket ontja, halált oszt, és le akarja rombolni az államiságunkat, az ukrán önazonosságunkat

    – mondta főpap a misén. Hozzátette: „azok, akik fogságban tartanak bennünket, nem tudják elviselni az eredményeinket és a sikereinket. A sátán gyűlölködése és kapzsisága késztette őket a háborúra, de biztosan veszíteni fognak. Az igazság a mi oldalunkon áll.”

    Korábban beszámoltunk arról, hogy a Pecserszka Lavrában és más egyházi épületekben is az ukrán titkosszolgálat razziázott, mivel szerintük oroszbarát tevékenységek folytak a szent helyeken.

  • Az ukrán katonák beszámoltak arról, melyek a legfőbb veszélyei a mobiltelefon-használatnak a fronton, és arról is tájékoztatást adtak, hogy az orosz katonák telefonjait hogyan lehet célba venni – írja a Sky News.

    A portál felidézte: a mobilhálózatok és a készülékek a jelenlegi konfliktusban háborús eszköznek tekinthetők, mivel mindkét fél követi, beazonosítja a katonák telefonját. Nemrég az orosz vezetés a katonáik telefonozását okolta a Makijivkában történt ukrán rakétacsapásért, amelyben egyes becslések szerint több száz katona vesztette életét.

    A Sky News egy infografikával is ellátott anyagban mutatta be a techológia működését. Véleményük szerint a telefonokat például egy olyan különleges eszközzel mérhetik be, amely képes észlelni sok kilométeres távolságból is a mobilokat. Ezekből többet is elhelyeznek a front közelében, és az egyes eszközöknél mért jel erősségéből tudnak következtetni arra, hogy nagyjából hol lehetnek a mobiltelefonok. 

    A portál szerint az is elképzelhető, hogy a harcoló felek a telefonok GPS-rendszeréhez hozzáférve mérik be a pozíciót, de mivel ez hadititokban minősül, ezért pontos adatok nincsenek erről. Az az egy viszont biztos, hogy a mobiltelefonok használata nem egy életbiztosítás a fronton. 

    A telefonok mellett a harcoló felek gyakran drónokkal határozzák meg az ellenség pozícióját. Orosz oldalon egy Leer–3 nevű egység szolgál erre, amely két drónból és egy parancsnoki gépjárműből áll (és amelynek szintén segíthetnek a mobiladatok). 

    Amikor valaki drónt észlel, körülbelül öt másodperce van, hogy elhagyja a helyét, és elfusson. A rakéta ugyanis ilyen gyorsan tud becsapódni

    – mondta erről egy ukrán katona.

  • A luhanszki Lutuginóban felrobbant egy gázvezeték szombat este. 

    Az orosz állami hírügynökség egy videót is közölt erről.

    Oldalukon azt írták, hogy körülbelül 13 ezer fogyasztó maradt gáz nélkül emiatt. A tüzet már eloltották, de azt még vizsgálják, hogy mi okozta a robbanást. 

  • Volodimir Zelenszkij rendeletet írt alá gazdasági szankciók bevezetéséről számos, a háborút támogató orosz híresség, közéleti személyiség ellen – írja a The Guardian az ukrán elnöki hivatal szombati közleményére hivatkozva.

    A lista 119 személy nevét tartalmazza, köztük orosz énekesekét, színészekét és televíziós személyiségekét is.

    Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki hivatal vezetőjének tanácsadója a Twitteren a „halál propagandistáinak” nevezte a szankcionált személyeket, akiket „az Ukrajnában történt gyilkolásra, elfogásra, lopásra irányuló közvetlen vagy közvetett felhívások, támogató megnyilvánulások miatt vettek fel a listára”.

  • Az ukrán elnök nagyra értékelte az Egyesült Államok legutóbbi, több milliárd dolláros katonai segítségét, amelyben egyebek mellett páncéltörő harcjárművek is szerepelnek. 

    Volodimir Zelenszkij hozzátette: országának pontosan erre van szüksége az orosz erők elleni harcban. A Fehér Ház pénteken jelentette be, hogy 3,75 milliárd dollár értékben szállít fegyvert Ukrajnának és a NATO keleti szárnyán lévő szomszédainak, miközben Moszkva az ortodox karácsony miatt egyoldalú tűzszünetet léptetett életbe.

    A legutóbbi segélycsomag a legnagyobb, amelyet Kijev eddig kapott.

    Első ízben szerepelnek a szállítmányban Bradley típusú, páncéltörő rakétákkal felfegyverzett páncélozott járművek.

    Az MTI beszámolója szerint Zelenszkij köszönetet mondott Joe Biden amerikai elnöknek, az amerikai törvényhozóknak és „minden amerikainak, aki nagyra értékeli a szabadságot, és aki tudja, hogy a szabadság méltó a védelemre”.

  • A The Guardian tette közzé a videót arról, hogy Vlagyimir Putyin miként ünnepelte a karácsonyt.

    Mint korábban megírtuk, az orosz elnök egyedül vett részt egy ortodox egyházi karácsonyi istentiszteleten a Kreml katedrálisában, ahelyett hogy csatlakozott volna a többi hívőhöz a nyilvános ünnepségen.

    Az orosz RIA hírügynökség szerint évek óta ez volt az első alkalom, hogy Putyin Moszkvában ünnepelt, nem pedig a főváros környékén. 

  • A Sky News vette számba, hogy milyen csapásokat hajtottak végre az oroszok az alatt a fegyverszünet alatt, amelyet Vlagyimir Putyin hirdetett meg az ortodox karácsonyra hivatkozva. 

    Azt írták: Ukrajna hat különböző régióját érték csapások az utóbbi órában, és összesen legalább három ember meghalt, sokan pedig megsebesültek.  

    Az orosz védelmi minisztérium ezzel szemben azt állítja a Sky News szerint, hogy csak és kizárólag válaszcsapásokat hajtanak végre szombat éjfélig. A kijevi kormányzat erre a nyilatkozatukra egyelőre nem reagált.

  • Az ukrán kormány egy interaktív térképet készített arról, hogy Ukrajna mely területein lehetnek még aknák.

    A visszavonuló orosz hadsereg számos helyen aknákat hagyott maga után, és ezeket még nem mindenhol sikerült eltávolítani. A térképen ezeket a helyeket jelölték meg, és több fokozatba sorolták a veszélyesség fokozatát.

    Az oldalon arra kérték az embereket, hogy vegyék figyelembe mindezt akkor, amikor a háború által érintett területeket próbálják meg elhagyni. A térkép itt tekinthető meg.

  • Egy videón látható, hogy milyen harcok zajlanak a keleti fronton Szoledar településnél.

    A várost már a tavaly nyáron is megpróbálta elfoglalni az orosz hadsereg, és most is heves küzdelem folyik érte. Az ukrán védők egyelőre kitartanak.

  • Az orosz ortodox egyház azon dolgozik, hogy még több pópát küldjenek a frontra.

    A háborúban már most is jó néhány pap dolgozik a fronton tábori lelkészként. Volt köztük olyan is, aki az életét vesztette egy HIMARS-csapás következtében.

  • Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje a napokban már beszélt arról, hogy rengeteg holttest hever a mezőkön az oroszok által ostromolt Bahmut városának környékén.

    Minderről most több fotó is készült, amelyen nemcsak holttestek, hanem néhol még leszakadt végtagok is láthatóak. A képek megtekintését csak saját felelősségre ajánljuk, itt elérhetőek.

  • Az ukrán igazságügyi tárca adatai szerint 2022-ben Ukrajnában harmadával kevesebb gyermek született, mint az előző évben − írta meg a Kárpáthír.

    A gyermekáldás jelentős visszaesését a háború számlájára írják. Sok újszülött feltehetően külföldön jött világra, ezért nem anyakönyvezték őket Ukrajnában. Ugyanakkor a háború jótékony hatással van a házasulandókedvre. A háború kitörése óta ugyanis 5 százalékkal több új házasság köttetett, mint 2021-ben.

  • Magánházak, lakóházak és egyéb létesítmények is megrongálódtak vagy megsemmisültek a Bahmut városát ért újabb orosz támadásokban – írja az Unian ukrán hírügynökség.

    A donyecki régióban található Bahmut további ágyúzása következtében két ember meghalt, tizenhárman pedig megsebesültek. A Legfőbb Ügyészség tájékoztatása szerint a háborús törvények megsértése miatt büntetőeljárás is indulhat az eddig történtek miatt az előzetes vizsgálatokat követően.

    „A lakott területek elleni erőteljes aknavetős támadások következtében egy 66 éves férfi és egy 61 éves nő életét vesztette. További 13 ember pedig aknarobbanások, valamint repeszek által okozott sérüléseket szenvedett” áll a jelentésben.
  • A beloruszok támogatják Oroszországot, de az ukránokról sem feledkeznek meg – mondta Aljakszandr Lukasenka szombaton. 

    Tegnapi látogatásom az orosz hadseregnél nem rejti véka alá azt a tényt, hogy támogattuk és támogatjuk testvéreinket. De nem feledkezünk meg az ukránokról sem. A háború elől tavaly 10 ezer ember menekült országunkba, ők lakhelyet és menedéket kaptak

    – idézi a belorusz elnök szavait a Belta hírportál.

  • Az orosz csapatok szombat éjfélig fenntartják az egyoldalúan kihirdetett tűzszünetet − közölte az orosz védelmi minisztérium.

    A minisztérium napi tájékoztatójában hozzátette, hogy az orosz erők csupán viszonozták a tüzet, amikor az ukrán csapatok lőttek rájuk. A Kreml ezután azzal vádolta Ukrajnát, hogy az oroszok által meghirdetett tűzszünet alatt polgári területeket támadtak − írta meg a Sky News

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azért méltatta az Egyesült Államokat, amiért a legutóbbi, több milliárd dolláros katonai segélycsomagjába harckocsik ellen bevethető páncélozott járműveket is felvettek, mondván, hogy „pontosan ezekre van szükség” az orosz erőkkel szemben harcoló csapatok számára − írta meg a The Guardian

    Kijev első alkalommal kapott Bradley páncélozott járműveket − amelyeket tankgyilkosoknak neveznek a velük kilőhető páncéltörő rakéták miatt.

    Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek esti televíziós beszédében „nagyon erős csomagnak” nevezte az adományt. 

  • Lehetséges, hogy az orosz megszállók felrobbantják a Szvatovszkij víztározó gátját a Luhanszki területen. Ezzel lelassíthatják az ukránok előrenyomulását − írta meg az ukrán Unian hírügynökség

    Az Ukrán Fegyveres Erők Nemzeti Ellenállás Központja szerint az ideiglenesen elfoglalt Szvatovóba egy ellenséges mérnöki egység érkezett, hogy tanulmányozza a helyi víztározó gátja aláaknázásának lehetőségét.

  • Az, hogy Németország nem hajlandó orosz gázt szállítani az Északi Áramlaton keresztül, „nagy szakadékhoz” vezetett Európa és Oroszország között  vélekedett Alekszej Puskov orosz szenátor.

    Megtörtént az, amit én »nagy szakításnak« nevezek Európa és Oroszország között. Németország a régi kapcsolat gerincét törte meg azzal, hogy lemondott az Északi Áramlaton keresztül hozzá érkező orosz gázról

    – írta Puskov a Telegram-csatornáján, amit a TASZSZ orosz állami hírügynökség idézett.

  • Az Oroszország által – az ortodox karácsony megünneplésével összefüggésben – bejelentett egyoldalú tűzszünet ellenére az orosz hadsereg folytatta támadásait. Az Ukrajinszka Pravda értesülései szerint ezt Laura Cooper, az Oroszországért, Ukrajnáért és Eurázsiáért felelős helyettes amerikai védelmi miniszter jelentette ki egy pénteki tájékoztatón.

    Ami Putyin kijelentését illeti a tűzszünetről, elmondhatom, hogy Ukrajnát sorozatos támadások fenyegetik, még ha formálisan fegyverszünetet is tart Oroszország

    – fogalmazott Laura Cooper.

    Cooper szerint az orosz csapatoknak pihenésre és újrafegyverkezésre van szükségük, az Oroszország által bejelentett fegyverszünet pedig nem elég hosszú ennek megvalósításához.

  • Új adatot közöltek az ukrán erők az orosz áldozatokról – írja a Sky News. A jelentés szerint szűk egy év alatt több mint 110 ezer orosz katona esett el a fronton, közülük 490-en az elmúlt 24 órában.

    A hírportál szerint az ukrán becslések sokkal magasabbak az orosznál és a nyugatinál is.

  • A Reuters és öt kiberbiztonsági szakértő által áttekintett internetes feljegyzések szerint egy Cold River néven ismert orosz hackercsapat három nukleáris kutatólaboratóriumot vett célba az Egyesült Államokban a múlt nyáron.

    Augusztus és szeptember között, amikor Vlagyimir Putyin elnök bejelentette, hogy az Orosz Föderáció készen áll nukleáris fegyverek bevetésére területe védelmében, a Cold River megtámadta Brookhavent (BNL), Argonszkot (ANL) és Lawrence Livermore Nemzeti Laboratóriumot (LLNL) is.

    A Reuters munkatársai ugyanakkor nem tudták megállapítani, miért éppen ezeket a célpontokat támadták meg a hackerek, valamint azt sem, hogy a támadások sikeresek voltak-e. Kiberbiztonsági kutatók és nyugati tisztviselők szerint a Cold River megerősítette a hacker hadjáratát Kijev szövetségesei ellen.

    A cikk megjegyzi, az amerikai labor elleni támadás nagyjából egy időben történt a NAÜ szakértőinek Ukrajnába való megérkezésével, akik Európa legnagyobb működő atomerőművénél tettek látogatást.

  • Az orosz erők támadást intéztek egy tűzoltóállomás ellen a dél-ukrajnai Herszon városában, több ember meghalt vagy megsebesült − írta meg a The Guardian.

    Kijlo Timosenko, az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője úgy fogalmazott, hogy

    az oroszok tűzszünetről beszélnek. Ezek azok, akikkel háborúban állunk.

  • Az orosz ortodox egyház és más keresztény felekezetek óriási mértékben és konstruktív módon járulnak hozzá a társadalom egységéhez, a történelmi emlékezet megőrzéséhez, a fiatalok neveléséhez és a család intézményének megerősítéséhez − jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki az ortodox karácsony alkalmából üdvözletet intézett a hívőkhöz.

    A Kreml honlapján megosztott üzenetében Putyin méltatta, hogy az egyházi szervezetek gondoskodnak a rászorulókról és támogatják az általa különleges katonai műveletnek nevezett, Ukrajna elleni agresszióban részt vevő katonákat. Szenteste Putyin a moszkvai Kremlben található Nagyboldogasszony-székesegyházban tartott liturgián vett részt − írta meg az MTI. 

    Kirill, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája felhívása nyomán Putyin péntek déltől szombat éjfélig tartó fegyvernyugvást hirdetett az ortodox karácsony alkalmából, amelynek betartására Kijevet is felhívta. A tűzszünetet azonban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elutasította, az ukrán hadsereg pedig nem tartotta tiszteletben.
      

  • A világ különböző országainak igazságügyi miniszterei márciusban vitatják meg, hogy hogyan tudnak segíteni a Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC) az ukrajnai háborús bűnök kivizsgálásában – adta hírül az Eurointegration.

    A találkozó célja az ICC pénzügyi és gyakorlati támogatásának növelése. A brit kormány 2022-ben egymillió fonttal segítette a szervezetet.

    Az ukrán bírák a tavalyi év végén Nagy-Britanniában kezdték el a felkészülést az orosz hadsereg által elkövetett bűnök tárgyalására. A képzési program 2023-ban kezdődhet el.

  • Mintegy 3000 ukrán állampolgár kényszerülhet az orosz állampolgárság megszerzésére – jelentették az ukrán fegyveres erők.

    A zaporizzsjai atomerőmű dolgozóiról van szó, miután az orosz erők elfoglalták az erőművet. Azt is állítják az ukrán fegyveres erők, hogy a hrivnya már nincs használatban.

    Az ukrán erők szerint a hrivnya kivonása vagyonelkobzással és pénzbírsággal történt meg – írja a Sky News.

  • Az orosz és ukrán erők közötti harcok „rutinszinten” folytatódtak az ortodox karácsonyi időszakban – közölte a brit védelmi minisztérium.

    Napi hírszerzési frissítésében a minisztérium közölte, hogy a kelet-ukrajnai Luhanszk tartományban, Kremina város körüli heves a harcok a város nyugati részén fekvő, erősen erdős terepre összpontosultak.

    Mivel a tűlevelű erdők még télen is némi fedezéket nyújtanak a légi megfigyelés elől, mindkét fél sorainak rendezésére használja fel az időt.

    Az orosz parancsnokok nagy valószínűséggel úgy tekintenek a városra nehezedő nyomásra, mint a Bahmut jobb szárnyát fenyegető veszélyre, amely kulcsfontosságú terület a hőn áhított donyecki régió későbbi elfoglalására – írja a jelentés.

  • Ukrajnának legalább 1,79 milliárd dollárba (mintegy másfél milliárd fontba) kerülhet a telekommunikációs szolgáltatások helyreállítása – jelentette ki az ENSZ-ügynökség. A Nemzetközi távközlési Uniót áprilisban bízták meg a károk felmérésével, a jelentés pedig „teljesen megsemmisített vagy elfoglalt” hálózatokat tartalmaz – írja a Sky News.

    A jelentés azt állítja, hogy Moszkva egyoldalúan változtatta meg  az ukrán hívószámokat oroszra, továbbá azt, hogy több mint 1100 kibertámadást hajtottak végre.

  • Nem telt eseménytelenül a herszoni régió számára az ortodox szenteste. Az orosz megszállók 39 alkalommal lőttek rá a területre.

    Jaroszlav Janjusevics, a Herszoni Regionális Katonai Közigazgatás elnöke az Uniannak megerősítette a támadásokat, amelyben egy ember halt meg és heten sérültek meg. Az oroszok tüzérséggel, aknavetőkkel és tankokkal intézték a támadást. Herszon városára kilencszer lőttek rá.

    A lövedékek, a lakó- és magánépületek mellett, tűzoltó- és mentőállomásokat találtak el.