A háború, de főleg az 1948-as fordulat után gyökeresen megváltoztak a korábbi társadalmi – köztük az étkezési – szokások. A korábbi polgári tempó helyett a munkások életstílusához idomult minden. A kávéházakat amiatt zárták be, hogy kontrollálják a közösségi életet, az elegáns régi éttermek átalakultak. Megjelentek viszont a tejivók, majd később az önkiszolgálók, az üzemi menzák, az érett kádárizmusban pedig az utasellátók. Íme, ezt kínálták a Kádár-korszak vendéglátóipari egységei.
Különleges alkalmak és mindennapok
Bár a Gundel kifejezetten a polgárság, az értelmiség és az arisztokrácia étterme volt, a legsötétebb 50-es években is működhetett. A nevét is csak rövid időre vették el. Bár kötelező volt egyszerűbb ételeket is az étlapon tartani, a Gundel a Kádár-korban is a város egyik legprosperálóbb helye maradt.
A Margitszigeti Nagyszállót és a Royalt nem az átlagembernek tervezték. Ezekben az éttermekben a külföldiek, a kor művészi rétege és értelmisége pihent, evett vagy épp szórakozott. Az évtizedek alatt főleg a dizájn változott, a nagyközönség azonban egyik helyhez sem került közelebb.
A 60-as években rengeteg önkiszolgáló nyílt. Az olcsó, házias-menzás fogásokat felvonultató kínálat általában nyomott áron, fillérekért került a vendég tálcájára. A meleg- és hideg ételeket, szendvicseket, hidegkonyhai fogásokat kínáló önkiszolgálók ebédidőben, de később munka után is népszerűek voltak. A naponta több száz főt kiszolgáló önkik közül a Pajtás bírta legtovább, itt írtunk róla. A Boráros téri önkiszolgáló helyén ma DM, a Móricz Zsigmond körtéri Lordok Háza helyén McDonald′s van.
„A kerthelyiségben sramli szól”
A kerthelyiségeket, kisvendéglőket már sokkal többen megengedhették maguknak, bár itt is voltak szintek az elegánsabb és az egyszerűbb, virslit és sört, illetve készételeket kínáló egységek között. Ezen helyek felkeresése nem tartozott a munkanap szerves részéhez, szemben az önkikkel a kisvendéglőket inkább délután, este vagy hétvégén látogatta a vendégek nagy része. A 60-as, 70-es években számos ilyen helyen volt élő zene, később aztán ezeknek a vendéglőknek a száma alaposan megcsappant, majd meg is szűntek.
„Volt egy feketém”
Délutáni süti-kávé, randevú, nyugdíjastalálkozó vagy egy gyors kávé a Népszabadság mellé – a presszókban főleg a fekete és a rövidital volt terítéken. A kávéházi kultúránál a tejbár és az eszpresszó jóval szolidabb, kispolgáribb jelenség volt, de az érett Kádár-korra szinte minden sarkon volt egy. Hogy a műfaj végül mennyire sikeres lett, azt mi sem példázza jobban, mint az, hogy a mai napig szívesen járunk az olyan helyekre, mint a Bambi.
(Borítókép: Bauer Sándor - Fortepan)
