Ő volt a Riporter kerestetik első nyertese: így él most 80 évesen Horvát János
Horvát János tavaly augusztusban lett 80 éves, elmesélte, hogyan él most.

Horvát János 1964-ben nyerte meg a Riporter kerestetik első vetélkedőjét, majd 1969 és 1994 között a Magyar Televízió munkatársa lett. Folyamatosan készítette a televíziós műsorokat, 1970 és 1979 között A Hét szerkesztőségében dolgozott, amelynek alapító tagja és műsorvezetője is volt.
Horvát János 2025-ben
Horvát János igazán mozgalmas életutat tudhat maga mögött, hiszen itthon újságíróként, riporterként és televíziós személyiségként tevékenykedett, ezen felül New Yorkban tanított, 2007-től 2010-ig pedig a Magyar Köztársaság kubai nagykövete volt. A Best magazin podcastműsorában mesélte el, hogyan él most, 80 évesen.

– Annak idején többféle televíziós életem volt. Voltam riporter, műsorvezető, intézményvezető, igazgató, de már akkor megfogalmazódott bennem, hogy az én szakmám egy illékony szakma. Ha az ember befejezi, eltűnik. Most egy másfajta, lényegesen nyugalmasabb életet élek – mondta.
Azt is elmesélte, hogy egy társasággal rendszeresen pókerezik és utazgat, így egyáltalán nem telnek unalmasan a napjai, de szeret otthon olvasni és filmet nézni is. Az egykori műsorvezető háromszor volt házas, két lánya és két unokája született.
– Az egyik lányom Floridában él a két unokámmal, a másik itthon van. Hiányoznak a gyerekek, az unokák, de megszoktam a magamban élést.
Amikor hosszabb időn keresztül Amerikában élt a tanítás miatt, a lányait is vitte magával, így nagyon büszke arra, hogy az angolnyelv-tudás mellett egy teljesen más világszemléletet is adott nekik ezáltal.
A 79 éves Kertész Zsuzsa hófehér hajjal: a Magyar Televízió bemondónői egykor és most
Kertész Zsuzsa mellett csokorba szedtük a Magyar Televízió legendás bemondónőinek akkor és most fotóit.
ElolvasomCover-fotó: Fortepan / Rádió és Televízió Újság

Segítünk megtalálni a legjobbat!
A Vitaminkalkulátorunk 9 egyszerű kérdéssel több mint negyven vitaminunk közül ajánl két olyan terméket, amik céljaidnak leginkább megfelelnek. Figyelembe vesszük a fizikai aktivitást, étkezési szokásokat és érzékenységeket, hogy a legjobb döntést hozhasd. Tudjuk, hogy könnyű elveszni a részletek közt, de mi itt vagyunk, hogy segítsünk!

Promóció
OLVASD EL EZT IS!

- sztár
- jakupcsek gabriella