A nyolcvanas éveiben járó vietnámi farmer azt állítja, a 60'-as évek óta nem alszik, és az orvosok sem értik, mi okozza a problémát.

A vietnámi Thai Ngoc a nyolcvanas éveiben jár, de életének nagy részét igencsak kellemetlen körülmények között élte le. A férfi, aki Quang Nam tartományban, a Na Trang völgyben él egy tanyán feleségével és 6 gyermekével, azt mondja, 1963 óta képtelen aludni. Legalábbis az alvás klasszikus értelmében.

Úgy emlékszik, az alvási problémái egy váratlan, lázas betegség után alakultak ki. Már mindenféle gyógyszert és gyógymódot kipróbált, semmi sem segített, és hiába járt kórházban is, az orvosok sem találják álmatlansága okát.

A szakemberek arra is gondolnak, hogy mivel Ngoc részt vett az 1955-1975 között zajló vietnámi háborúban, az alvászavar a PTSD egyik bizarr tünete lehet.

A férfi hihetetlen állapotát már több tv csatorna is igyekezte leleplezni, ám eddig még minden felvétel azt bizonyította, hogy igazat mond. 2023-ban egy amerikai YouTuber, Drew Binsky utazott el hozzá, amiről természetesen beszámolót is készített.

A földművesként dolgozó Ngoc esténként rizsbort készít, amivel néha megpróbálja kiütni magát. Esetenként ez sikerül is, így hullarészegen 1-2 órára elájul. Ám a hétköznapi éjszakák legtöbbször úgy zajlanak, hogy a férfi hajnal 4-kor ledől egy kicsit pihenni, de agya akkor sem képes elengedni.

Bár alvás nélkül az emberi szervezet 11 nap után feladja, a férfi mikroalvásai, és részeg kidőlései egyelőre életben tartják, sőt nyolcvan évesen is komoly munkát végez, azt mondja: „még mindig képes vagyok 50 kilogramm műtrágyát cipelni a házamtól a szántóföldig tartó négy kilométeres távon anélkül, hogy fáradtnak érezném magam”.

(LadBible)

(Borítókép: Thai Ngoc. Fotó: YouTube képernyőfotó)