Kedves Csaba!

Abszolút megértem a problémát, hiszen én is nagy növésűnek mondhatom magam. Mi több, tapasztalataim azt mutatják, hogy a kérdés nem egyedi, hiszen sokan küzdenek még hasonló dilemmával az autóvásárlás során. A széles vállúak nem férnek el széltében, a magasak a tetőt karcolják a fejük búbjával, és kormányozni nem tudnak. De nem jobb a helyzet akkor sem, ha túl alacsony az ember, vagy épp keskeny. Előbbiek a pedált nem érik el, vagy ha mégis, akkor a kormányt kényelmetlen mellkassal tekerni. Sajnos az autókat konfekcióméretre tervezik, és minél jobban eltér ettől valaki, annál nehezebb kényelmes üléspozíciót találni a vezetéshez, és ezen a számos irányba állítható ülések sem segítenek minden esetben. De térjünk inkább a tárgyra.

Amióta az eszemet tudom, rajongok a Hondákért. Egyszerűen van bennük valami, amitől sokkal inkább műszernek tűnnek számomra, mint klasszikus értelemben vett gépnek és bevallom, ez imponál. Egy Hondával bármikor el merek indulni bárhova, mert biztos vagyok benne, hogy hiba nélkül megérkezem. Imádom az Accordot, az S2000-et, a Civic Type R-t és számos egyéb típusukat is. Mindezek ellenére azt kell mondjam, hogy a négymillió forint körül elérhető 10-14 éves Honda CR-V nem sikerült túl jól, ahogy elődje sem. Nem, nem a megbízhatóságra gondolok, hiszen Honda szív dobog benne, sokkal inkább a lélekre, ami már kimaradt belőle.

A csúnyán öregedő, kevésbé tartós és kiábrándítóan silány minőségű anyagok viszont még a szenvedély hiányánál is jobban zavarnak a könnyen elfáradó utastérben ülve. De a zavaróan hangos menetzaj, a rozsdásodásra való hajlam és az, hogy átlagos használat mellett is már néhány évesen lelakottnak tűnnek, még kevésbé hozza elő belőlem a birtoklási vágyat. Egy típus esztétikai tartósságát sosem a különösen pedáns tulajdonosok autóiról tudjuk leszűrni, hanem az átlag felhasználókéról.

Minden hozzám hasonló Honda-fanatikustól térden csúszva kérek elnézést, de a CR-V első három generációját annak ellenére is gyenge próbálkozásnak tartom, hogy közben mély tiszteletet érzek a gyár összes dolgozója iránt. Gazdasági érdekekből gyártottak SUV-t, nem pedig szerelemből, és ez minden porcikáján érződik. A 140 lóerős 2,2 literes dízelmotor egyébként kifejezetten tartós és dinamikus, ám rossz hír, hogy ezzel még hangosabb lesz minden utazás. Viszont a kétliteres, 150 lóerős benzines már halkabb, de sokat eszik, ugyanakkor maga az örök élet.

Szubjektív véleményem ellenére a CR-V még mindig a használtpiac sztárja. Ennek oka, hogy a hazai vásárlók elsősorban a megbízhatóságra törekednek, és ebben simán hozza a Hondától elvárt szintet. Az utastér hangulata, a lekopott műanyagok, a könnyen karcolódó felületek mind-mind másodlagos szempontok, ha a túlélés a cél. És a kelet-európai piacokon bizony már régóta csak ez számít a középosztály körében.

Nála csak a RAV4-et szeretik jobban a vásárlók. A Hondát rendszerint egy-két hét alatt szippantja magába a használtpiac vákuuma, míg a benzines Toyotának csupán percei, maximum órái vannak hátra a meghirdetést követően. Utastere egy sokkal jobban összerakott autó érzetét kelti, a szélzaj is kevesebb, és a karosszéria hangszigetelése is komolyabbnak hat. Menet közben csend van, utazni jóval kellemesebb vele.

Rossz hír azonban, hogy a Toyota korabeli dízelmotorjai kerülendők, viszont a 158 lóerős, kétliteres benzines már közel tökéletes. Én biztos, hogy a CVT váltóval venném, hiszen a fokozatmentes automata szinte bármilyen sebességnél képes a mélybe ejteni a fordulatot, és ez jót tesz a fogyasztásnak is. Városban egy kicsivel 10 liter feletti értéket produkál, utazó üzemmódban pedig 1-2 literrel kevesebbet. Dinamikusnak azért nem mondanám, de tény, hogy harapósabb a Hondánál, cserébe el kell viselnünk a jellegzetes felbőgéseket.

Félreértés ne essék, a Toyota utastere sem okoz majd extázist senkinek a bágyadt hétköznapokon, de legalább 15 évesen is ugyanúgy néz ki, mint amikor legördült a futószalagról. Nem kopnak feketére a porfestett műanyagok, nem nyúlik szét a bőr belső és a műanyagok sem kezdenek el zizegni. A használt RAV4 évek múltán is őrzi személyautós hangulatát, miközben a CR-V lassacskán elveszíti azt.

A legnagyobb problémát azonban most mégis inkább a négymilliós keret jelenti, mert megbízhatóságuk miatt a piac eleve magasabbra árazta őket mint egy átlag Hyundait, vagy Opelt. Erre jön rá mostanság az általános drágulás is, szóval ezért az összegért jelenleg jó, ha a kínálat közepéről tudnak majd válogatni.

Mindent figyelembe véve én a RAV4 mellett döntenék, de ha nem számít, hogy érzésre egy kicsit gagyi lett, akkor a Honda is jó választás. Figyelni csupán az általános dolgokra kell, vagyis, hogy ne legyen törött vagy visszatekert, és legyen ellenőrizhető az előélete. Terepjáró jellege révén érdemes felemelni és ellenőrizni a padlólemezt, mert ha sokat jártak vele terepen vagy földes utakon, akkor komolyabban is rozsdásodhat. A Toyotán ez a futóműelemekre és a kipufogóra jellemző inkább, míg a Hondán a padlólemez is hajlamos korrodálni. Hondából a benzines és a dízel is remek, Toyotából viszont csak a benzinest ajánlom jó szívvel. Nem tudok ár-érték arányban jobbat egyiknél sem, anyámnak is ezek közül válogatnék.

Most pedig jöjjön az örök és unalmas végszó: vásárlás előtt mindenképp nézesse át egy szakértővel, mert bár a kötelező karbantartások mindkét típus esetében olcsók, az extra szervizek már lehetnek nagyon drágák.

Kellemes vásárlást kívánok!

Kövesd a szerzőt, Marcit a Facebookon!