Totalcar Vakbarát Hírportál

Ez a Lancia Aurelia olyan, mint egy amerikai kombi olaszul

2022. május 26., csütörtök 10:11

1950-től nyolc éven át több mint 18 ezer darab Lancia Aureliát gyártottak, melyek között négyajtós limuzinok, kupék és nyitható vászontetős változatok is vannak. A Rómát és Pisa városát összekötő Via Aureliáról elnevezett autó a magyar származású mérnök, Vittorio Jano irányítása alatt készült és az egyik első háború utáni szériagyártású autó V6-os motorral.

Francesco de Virgilio fejlesztette 60 fokos hengerszögű hathengeres motorja kezdetben 1,8 literes és kevesebb mint 60 lóerős volt, majd fokozatosan nőtt 2,5 literre a lökettérfogata, ezzel együtt pedig a teljesítmény is egyre nagyobb lett. Míg a kupé változatból vágott tetejű versenyautót is készítettek, addig a szekrényajtós limuzinból épült egy kevéske kombi is.

1921-ben alapította Vittorio Viotti a torinói Carrozzeria Viotti műhelyt, mely gazdag ügyfeleknek épített - a híres karosszériás cégekkel szemben elérhetőbb áron - exkluzív autókat, méghozzá remek minőségben. Olyan tervezők dolgoztak nála, mint Pietro Frua vagy Mario Revelli di Beaumont. Viotti rugalmassága jól jött a háború alatt is, amikor egészen addig mentőautókat gyártottak, amíg az üzemet le nem bombázták. Vittorio Viotti 1956-os halála után pedig egy szűk évtizednyi mélyrepülés következett, ennek a vége lett a műhely megszűnése.

Fénykorukban azonban megszületett a Fiat 1100 Giardinetta nevű kombi karosszériás modell, a gyár rájött, hogy a népszerű és praktikus autókat házon belül költséghatékonyabban tudják gyártani, ezért az ehhez hasonló kreációkból nem sok készült. A Giovanni Michelotti tervezte Lancia Aurelia Giardinettából állítólag 47 darabot gyártott a Viotti, de csak kettő maradt meg.

Mint az amerikai kombiknál, úgy a Aurelia esetében is részben fából készült a felépítmény, ami gyönyörűen mutat a sötétzöld metál (Verde Scuro Metallizzato) színnel és a szintén zöldes színvilágú kárpitozással. A csomagtérnek nagy nyílása van ugyan, de pakolni nem éppen egyszerű a pótkerék elhelyezése miatt.

Élete egy pontján ezt az Aurelia Giardinettát - a második túlélőt - egy dél-szardíniai kolostornak adományozták, ahol szállításra használták. A ‘80-as évek végén akad rá az autóra rendkívül szomorú állapotban egy restaurátor, majd egy lelkes rajongó pénzt és időt nem kímélve állíttatta talpra az Aurelia kombit 1990 tavaszára. Szépségét aztán a 2008-as Pebble Beach Concours d'Elegance-on díjazták.

Rovatok