Közvetve az Egyesült Államok lítiumlelőhelyekben gazdag tagállamain múlhat, hogy mennyibe kerülnek majd az elektromos meghajtású járművek, mert az ezekből kikerülő kínálat szoríthatja le az akkumulátorok árát.
A washingtoni szövetségi kormány azt szeretné, hogy az Egyesült Államok a világ egyik legnagyobb lítium-előállítója legyen, ám miközben a lelőhelyek alapján reális az elképzelés, a valóságban a terv elcsúszhat egy banánhéjon.
Nevezetesen arról van szó, hogy a bányászkodást a helyi államoknak kellene szabályozniuk, ami csigalassúsággal halad, ha egyáltalán történik valami ezen a téren. Texasban, Louisianában és más olyan államokban, amelyekben lítiumban gazdag lelőhelyek vannak, nem egyértelmű, hogy kinek a tulajdonában van a föld mélyén lévő sós vízben feloldott fém. A szabályozó hatóságok azt sem tudják, hogyan értékeljék a lítiumot, amelyet még fel kell dolgozni annak érdekében, hogy az akkumulátorok használni tudják. A víz lítiumkoncentrációja ugyanis változó, ami alapvetően befolyásolja a kitermelés költségét.
A jogi bizonytalanság megfejeli a bányászkodás technológiai kihívásait és a fém árának jelenlegi csökkenő trendjét, amit a villanyautók iránt a vártnál kisebb kereslet okoz. A szövetségi kormány lényegében eszköztelen ebben a kérdésben, mert az amerikai tagállamoknak a joga bármilyen bányászati tevékenység szabályozása.
Eközben előrejelzések szerint a lítium iránti kereslet 2030-ban félmillió tonnával haladja meg a kínálatot, ha az Egyesült Államokban nem pörög fel a kritikus fém kitermelése. Ennek eredményeként a járműgyártók a kínai ellátásra szorulva kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetnek a villanyautók akkumulátorainak előállításában.
A gondot jól érzékelteti Texas helyzete. Eben az államban a Railroad Commission of Texas dolga lenne a szabályozás kidolgozása. Ez a szervezet foglalkozik az olajmezők kitermelésének szabályaival is és az állam törvényhozása kötelezte a hivatalt, hogy találja ki, mi legyen a lítiummal. Határidőt azonban nem szabtak arra, hogy mikorra kellene elkészülne az új regulának.
Így az érdekelt vállalatok, például a Tetra Technologies, amely az Exxon Mobillal együtt bányászna lítiumot, azt sem tudja kihez kellene fordulnia iránymutatásért. A Tetra vízkezeléssel és -visszaforgatással is foglalkozik, ezért az is érdekelné, hogy milyen szabályok alapján hozhatja felszínre a sós vizet, illetve pumpálhatja vissza azt a lítium kivonása után. Ezen a téren is hiányzik azonban na szabályozás.
A végeredmény az, hogy miközben becslések szerint Texas a chileivel vetekedő lítiumkészlettel rendelkezik, ez a kutatófúrásokon túl egyelőre érinthetetlen. Oklahomában számos lítiumot tartalmazó sósvízkészletet fedeztek fel, ám itt is rendezetlenek a kitermelés feltételei, ezen belül például az, hogy mennyi royaltyt kellene fizetni a kitermelés alapján.
Utahban csak egy olyan törvény született, amely szerint nem csökkenhetnek a felszín alatti sósvízkészletek a lítiumbányászat miatt. Emiatt a Compass Minerals bányavállalat feladta ottani terveit, amelyek alapján a Ford akkumulátorgyárának szállított volna lítiumot. Még rosszabbul hangzik, hogy szélnek eresztették a vállalat ezzel foglalkozó részlegének munkatársait.
Ha lehet, még kevésbé világos, hogy milyen szabályok vonatkoznak azokra a cégekre, amelyek az olajbányászat mellett foglalkozhatnának lítiumkitermeléssel. Eddig fizettek a lítiumot tartalmazó víz használatáért, ám most úgy néz ki, hogy ezt nyereséggel értékesíthetnék. Ekkor viszont megint felmerül a kérdés, hogy mennyi royalty illeti meg ebből az olajmezők feletti földek tulajdonosát.
Kaliforniában Los Angelestől keletre található olyan terület, amely gazdag lítiumban. Az állam törvényhozása egységes kulcsú adót fogadott el, amit a kitermelt fém minden tonnája után meg kell fizetni. Ennek eredményeként visszafogták azokat a projekteket, amelyek a General Motors és a Stellantis akkumulátorgyártási terveinek megvalósításához szolgáltatnák a fémet.
Nevadában működik az egyetlen üzleti célú lítiumkitermelő vállalkozás, amely a világ legnagyobb ezzel foglalkozó vállalata az Albemarle kezében van. Itt több mint száz éve adóztatják a fémek bányászatát, ám az adó mértékét minden egyes lelőhely esetén külön-külön állapítják meg.
Egyelőre a bizonytalanság a helyzet legidegesítőbb körülménye – mondta a Reuters egyik forrása, amely több államban is rendelkezik lítiumban gazdag területekkel és talán éppen ezért nem szeretné, ha neve nyilvánosságra kerülne. Hogyan indulhatnának el a kitermelési projektek, hogyan lehetne gondoskodni ezek befektetői hátteréről, ha a szabályozási környezet egyszerűen nem létezik? – tette fel a költői kérdést.
Iparági elemzők úgy vélik, hogy végül megszületnek majd a lítiumkitermelés anyagi feltételeit körülhatározó szabályozások, ám hogy mikor, azt csak találgatják.