Totalcar Vakbarát Hírportál

30 ezer embert küldene el a VW ura

2021.10.16. 12:05

Szépen szalad a Volkswagen szekere, hiszen 2021 első félévében 2,5 millió járművet adtak el, mely különösen annak tekintetében remek eredmény, hogy az autóipart lassan nem csak a chiphiány, hanem az acélhiány is szorongatja majd. A vállalat vezére, Herbert Diess azonban hosszabb távon gondolkozik és épp ezért fejezte ki az aggodalmát szeptember végén az igazgatótanács előtt.

Diess prezentációja szerint a Tesla hatékonysága feladja a leckét, hiszen egyetlen Model 3 mindössze 10 óra alatt készül el, ezzel szemben az ID.3-as gyártása háromszor ennyi időt vesz igénybe a VW-nek. Továbbá az amerikai cég még épülőben lévő, németországi gyára, a Giga Factory Berlin a tervek szerint az első fázisban 500 ezer autót állít majd elő 12 ezer alkalmazottal. Ezzel szemben a Volkswagen Wolfsburgban található gyára ezt a mennyiséget 60 ezer emberrel teljesíti.

Ezt a felvetést nem csak az igazgatótanács több tagja, de érthető módon a szakszervezet is rosszul fogadta. Korábban is voltak ehhez hasonlóan megosztó kijelentései, ezért felmerült már Herbert Diess leváltása, tavasszal azonban még 2025-ig bizalmat szavaztak neki azzal a feltétellel, hogy fejlesztik a gyáregységeket. Wolfsburgban egészen 2029-ig egészen biztosan a jelenlegi létszámban fognak dolgozni.

Hogy milyen modellek melyik gyárban készültnek el, és merre halad tovább a Volkswagen, arról november közepén dönt majd a bizottság.



Rovatok