Totalcar Vakbarát Hírportál

Így néz ki az új Ford Fiesta

2021.09.16. 14:35

Ez a mostani Fiesta ötödik éve van velünk, bár ez nem volt túl feltűnő, hiszen látványra alig különbözött az elődjétől. Az a fura helyzet, hogy most, a modellfrissítés kapcsán nagyobbnak tűnnek a változtatások, mint annak idején a teljes modellváltáskor.

Pedig most nem érinti a fazonigazítás a konstrukció lényeges pontjait: tényleg csak a kötelező félidős pofaigazításról van szó. Ennek kapcsán viszont kapott a Fiesta egy jó nagy hűtőrácsot – az előzőnél legalább kétszer nagyobb felületűt – és ez az új grafikájú, LED-gyűrűs első lámpákkal teljesen más karaktert ad neki. Talán úgy a legegyszerűbb leírni a változást, hogy a csücsörítésből széles vigyor lett, de persze emellett egy csomó más, kisebb horderejű részlet is megváltozott.

Természetesen elsősorban az olcsón cserélhető műanyag elemeket szabták át, amilyen az első és a hátsó lökhárító, a fémlemezekhez viszont nem nyúltak.

A karakterváltás mellett a legfontosabb újdonság a Focusból és a Pumából már ismert képernyő-műszerfal, amely a Fiestában is megjelenik. Hogy a csiphiány mellett ez-e a tökéletes időzítés, az nem biztos, de a konkurensek zöme már digitális műszerfalat kínál, így nyilván a Ford sem várhatott vele tovább. Akad két, a kategóriában teljesen új funkció is: a helyi veszélyre, illetve a a menetiránnyal szemben haladásra figyelmeztető funkció.

Ami a motorválasztékot illeti, a Fiesta nem változik érdemben. A kínálat továbbra is az 1,1 literes, 75 lóerős szívómotorral indul, amit ötfokozatú váltóval kínálnak. Ezen felül ezres, turbós háromhengeresekkel lehet megrendelni a polgári változatát – ezek 100, 125 és 155 lóerősek lehetnek, a két utóbbi ráadásul enyhe hibrid hajtásban jön. Az ST változat 1,5 literes motorjának 200 lóereje is változatlan marad, bár a csúcsnyomatéka 320 Nm-re nő, ami nagyjából 10%-os javulás, és arra utal, hogy közepes fordulaton az új változat várhatóan még jobban húz majd.

A felújított Fiesta érkezése 2022 elejére várható, és valószínű, hogy ez lesz az utolsó, üzemanyagot égető változata a típusnak. Úgy hallani, a 2024-re várható utód már csak elektromos hajtással lesz kapható.



Rovatok