Totalcar Vakbarát Hírportál

G Merciből is kellett elektromos

2021.09.07. 10:42

Egyelőre tanulmányautóként mutatták be a Mercedes EQG-t, amely ezüst-fekete fényezéssel, LED-es szélű lámpákkal és leüvegezett, világító hűtőmaszkkal igyekszik vizuálisan is hangsúlyozni környezetkímélő mivoltát.

Az 1979 óta piacon levő, és néhány éve alapjaiban megújított alvázas terepjárót nem véletlenül tartaná a kínálatban a Mercedes a villanyos időkre is. A G osztály óriási sláger, méghozzá nem elsősorban azok körében, akik terepre keresnek megfelelő járművet. Inkább afféle presztízsjelző hiper-SUV-ként népszerű: a legmagasabb, legszögletesebb személyes toronyház a forgalomban, amit nehéz nem észrevenni.

Ennek köszönheti, hogy nem cserélték más karakterű modellre már évtizedekkel ezelőtt – pedig volt ilyen terv, a GL/GLS osztályt eredetileg a G osztály utódjának szánták – de úgy néz ki, a száguldó tégla a villanyautó-korszakban is ott lesz a Mercedes kínálatában.

Az elektromos tanulmányról adatokat nem közölt a gyártó, így csak sejthető, hogy a villanyos hajtás teljesítményben legalább ugyanott lesz, ahol a benzines AMG változat. A szériaváltozat is készül, bár nem sietik el: 2025-re ígérik az elektromos változatot. A G osztály alvázas felépítése egyébként kifejezetten kedvez egy ilyen változat elkészítésének, hiszen az alváz egyben akku-keretként is használható, így az átépítés nem vesz el sem az utastérből, sem az autó hasmagasságából.



Rovatok