Totalcar Vakbarát Hírportál

A Ferrari üdvözli a dugattyús motor betiltását

2021.08.04. 08:51

A Ferrari ugyan épp csak megkezdte a hibrid modellek szélesebb körű bevezetését, de úgy néz ki, nem tartanak az elektromos autók térhódításától.

John Elkann elnök legalábbis üdvözölte az elképzelést, és úgy véli, nem okoz majd gondot, ha 2035-től nem adhatnak el belső égésű motorral hajtott autókat az EU területén. „Az elektromosítás, illetve az elektronika és a többi technológia fejlődése lehetőséget teremt rá, hogy még különlegesebb, egyedibb termékeket készítsünk.” - mondta Elkann, aki egyébként nem csak a Ferrarinál ül az elnöki székben az egykori Fiat birodalom döntő részét birtokló Agnelli-Elkann család képviselőjeként, de a Stellantisnál is.

A Ferrari jelenleg még nagyon erősen támaszkodik a belső égésű motorokra, de a júniusban bemutatott 296 GTB-vel megérkezett az első, nagyobb mennyiségű gyártásra szánt hibrid modelljük, az első olyan, ahol a villanymotor és a benzinmotor együttesen hajtja a hátsó kerekeket.

Elkann szerint a következő évek kihívása lesz, hogy megkössék azokat a szövetségeket, amelyek segítenek a Ferrarinak az elektromos típusokra váltásban. Azt ígéri, az első tisztán elektromos Ferrari 2025-re biztosan megvalósul, ami azt sejteti, hogy már elkezdtek dolgozni a típuson.



Rovatok