Totalcar Vakbarát Hírportál

Óriási nyereséget hozott a BMW-nek a második negyedév

2021.08.03. 09:49

A koronavírus-járvány enyhülése után számítani lehetett rá, hogy az idei második negyedév jobban sikerül, mint a tavalyi, amikor 212 millió eurós veszteséggel zárt a BMW, de az eredmény minden várakozást felülmúlt.

Április elejétől június végéig ugyanis 4,8 milliárd euró nettó nyereség keletkezett a BMW-nél, amit elsősorban a kiemelkedően magas nyereséghányadnak köszönhető: az autógyártásból származó adózás előtti nyereség a forgalom 15,8%-a volt, ami váratlanul magas arány.

„Az eredmény az autóink iránti kereslet jelentős növekedésének köszönhető. Ugyanakkor a nyersanyagárak emelkedése és az egész iparágat sújtó félvezetőhiány miatt a következő két negyedév jóval kiszámíthatatlanabbnak tűnik, mint a korábbiak.” - mondta a BMW vezérigazgatója, Oliver Zipse. A cég a teljes évre vonatkozó üzemi nyereség-előrejelzését ezzel együtt 6-8%-ról 7-9%-ra növelte.



Rovatok