Totalcar Vakbarát Hírportál

Ennyibe kerül az új villany-Skoda itthon

2020.11.30. 13:18

A villanyautó egyelőre nem olcsó műfaj, ráadásul a Skoda Enyaq jó nagy, terepjáró-jellegű modell, ami szintén árnövelő tényező. Ráadásul, ahogy a legtöbb gyártó, a Skoda is igyekszik megvámolni a türelmetlenséget: a gyártás kifejezetten drága, igaz, jól felszerelt változatokkal indul.

Az Enyaq háromféle kivitelben készül majd, amelyek az 50, 60 és 80 típusszámokat kapják. A számozás az akkumulátor méretével függ össze: az 50-esbe nettó 52 kWh-s akkumulátor kerül 148 lóerős motorral, a 60-asba 58 kWh-s akku és 179 lóerős motor kerül, a 80-asban pedig 77 kWh-s az akkumulátor és 204 lóerős a motor. Ezek közül azonban egyelőre csak a 60-as és a 80-as érhető el, ezeknek ismerjük az itthoni árait is.

A kezdőváltozat az Enyaq iV 60 lesz, és ezt januárig csak könnyűfém felnivel és néhány egyéb kötött extrával kínálják, így ez a változat a Skodánál magánszemélyeknek járó 600 ezer forintos kedvezménnyel – amely az alább felsorolt többi árban is benne van – 18,98 millió forintért kínálják. Emellett hasonló kötöttségekkel rendelhető a 80-as kivitel is, amely bő hárommillió forinttal drágább a 60-asnál. A kötött felszereltségektől csak január közepe után lehet majd eltérni – ez egyben valamivel barátságosabb árképzést jelent, a 60-as modell ára 14,83 millió forint, a 80-asé 17,96 millió forint lesz.

Az alapváltozatot várhatóan januárban teszik elérhetővé – ennek ára is akkor lesz – de ezen felül még kétféle további Enyaq biztosan érkezik. A 80x változat összkerék-hajtással valószínűleg jövő nyáron érkezik, az RS 80x sportváltozat pedig jövő őszre várható.



Rovatok