Totalcar Vakbarát Hírportál

Igazi Wankel-pornó a '90-es évek Cosmója

2022.01.25. 17:06

Épp úgy, mint a '90-es évek európai luxuskupéi, a japán Eunos Cosmo is 4,8 méteres kétajtósban mutatta meg, hogy mit is tud éppen a Mazda. Amit viszont a Cosmo tudott, arra nem volt válasza sem a 8-as BMW-nek, sem a Bálna Mercedes, hiszen ebben a 12 hengeres motor helyett például három tárcsás Wankel van a gépháztető alatt. A legyártott 8875 példány úgy 40 százaléka kapta az erősebb, két turbófeltöltős 2,0 literes 20B-REW kódú motort, mely 300 lóerős és 400 Nm nyomatéka van.

Végsebessége a gentleman’s agreement értelmében 180 km/óra, de a 20B-vel szerelt autók megfutják a 225 km/órás sebességet, valamivel több mint 6 másodperc alatt gyorsul 100-ra. A Cosmo hamar felvette az autópályatempót, cserébe gyakran kellett telecsorgatni a 85 literes tankot.

Kizárólag 4 sebességes automata váltóval gyártották a hátsókerekes Cosmót, de ez teljesen természetes egy ilyen nagy utazókupé esetében, csak éppen a Mazdáé megmaradt a japán piac számára. Igaz, 1995-ben már be is fejezték a gyártását, mert az eladásokat többek közt az új adózási rendszer is megnehezítette.

Pedig igazán különleges és modern autó ez, aminek bőrkárpitos beltere rendkívül letisztult. Az első ülések kényelmesek, a hátsók pedig beleolvadnak a körbefutó formákba, ahogyan az óracsoportot is fekete panel mögé rejtették. A középkonzolon lévő színes érintőkijelzőről kezelhető a klíma, a mobiltelefon, a navigációs rendszer és a CD lejátszó, valamint tévét is lehet rajta nézni.

18 colos felnijei mögött négydugattyús Nissan féknyergek vannak, az orrában pedig GReddy intercooler, de a valamivel több mint 73 ezer kilométert futott, sötétkék Cosmo így is kívánatos és egzotikus autó, aminek Wankel motorja úgy szól, mint semmi más.



Rovatok