Miután beköltöztünk, a szomszédtól tudtuk meg, hogy van a közös padláson egy nyestcsapda, és a kapást a padlásról származó éktelen csörgés-zörgés jelzi - jellemzően az éjszaka közepén.  Nem is a zörgésre ébredtem, hanem arra, hogy ahogyan a feleségem a nappaliban a nyúllal veszekszik, hogy mi az anyjáért kell éjjel zörögnie, majd feljön, és közli, hogy ugyan a nyulat lecseszte, mint a pengős malacot, az igazából békésen aludt a lépcső tetején, szóval a nyestcsapda lesz az, úgyhogy mozduljak meg. Mintha fél négykor ez olyan könnyű lenne.

A létra ilyenkor természetesen nincs itthon, úgyhogy egy komódból, a sámliból és két hokedliből rögtönöztem egy feljárót, majd felhúztam magam a szűk nyíláson, és szembesültem vele, hogy valóban egy nyest van a csapdában, és nagyon dühös.

Meglepett, hogy milyen rohadt nagy és erős. Vérbeli riporterként gyorsan el is rendeltem, hogy forogjon a felvétel, amin aztán hirtelen menyétről beszéltem, de a menyét hosszra fele ekkora, súlyra meg inkább a negyede. Az vesse rám az első követ, aki az ágyból kirobbantva egyből Hermann Ottó!

A nyest közel fél méter hosszú, és ehhez jön még hozzá vagy 30 centi farok. A rókákhoz és a dolmányos varjakhoz hasonlóan remekül érzi magát a városokban. Éjszakai vadász, ügyes fészekrabló, de a gyümölcsöket és a hagyományos szemetet sem veti meg, és nem csak a táplálkozási szokásai számítanak punknak, de rongálni is szeret, a fiatalabb példányok előszeretettel rágják el az autók vezetékeit, gumialkatrészeit.

Szóval ott álltam szemben ezzel csapkodó, prüszkölő, fenyegetően morgó, a ketrecet széttépni próbáló ragadozóval, és próbáltam megérteni, hogyan működik a csapda, és miként kéne leengedni a szűk padlásnyíláson úgy, hogy a büdös dög ne szabaduljon el a lakásban. Az egyik vicsorgásánál megtekintettem a fogazatát, és úgy döntöttem, hogy maxiflex kesztyű ide vagy oda, csak a legbiztonságosabb végein vagyok hajlandó megfogni a kalitkát.

A terv az volt hogy, elviszem kocsikázni, vacsizunk valami hangulatos helyen, megnézünk egy filmet, majd kimegyünk az erdőbe sétálni, ahol aztán kiengedem. Aztán addig balfaszkodtam a ketrec forgatásával, hogy a nyest kiszabadult, és irgalmatlan pánikban elszaladt.

Úgyhogy a csapdát végre nyugodtan tudtam tanulmányozni, felállítottam a stratégiát, hogy legközelebb miként fogom kezelni a helyzetet - pl. az ajtók lekötése, a kalitka bezsákolása, és zsákban való mozgatása -, és újra élesítettem a csapdát. Mert a nyest területhez kötődik, és ugyan volt némi rossz élménye, számíthatok rá, hogy visszajön bulizni. És már tudni fogja, hogyan működik a csapda. A nyest ugyanis a már említett dolmányos varjúhoz és rókához hasonlóan okos állat, gyorsan tanul, remekül alkalmazkodik és kiváló kockázatelemző.

Haver, ezt a kört te nyerted, de legközelebb már ügyesebb leszek!

Amúgy az éjjeli vadkalandom óta így érzem magam itthon: