Totalbike Vakbarát Hírportál

Ausztriában betiltották az egykerekezést

2022.05.25. 10:01

Betiltották az egykerekezést Ausztriában, aki pedig mégis felkapná kerékre a gépet, komoly bírsággal számolhat. Tízezer eurós, azaz bő 3,8 millió forintos csekkel honorálják a rendőrök az efféle mutatványokat. De a stoppie-sok sincsenek biztonságban.

Az osztrák kormány egy új törvényben rendelkezett arról, hogy mely kihágások miatt számíthatnak a közlekedők a jövőben jelentős büntetésre. Ebbe a körbe került be tehát az egykerekezés, valamint a hátsó kerék elemelkedésével együtt járó stoppie, továbbá számos más, huligánkodásnak, boyracerkedésnek tartott manőver, így a gumiégetés, a fánkok rajzolgatása.

A 10 ezer eurós pénzbüntetés mellett akár még a motorkerékpárt is lefoglalhatják három napra. A betartatás persze nem lesz könnyű a rendőrség szempontjából sem. A városokban még csak-csak könnyebb kiszúrni a renitenseket, ám országúton, hegyi szerpentineken és gyérebb forgalmú szakaszokon nyilván nem állíthatnak száz méterenként egyenruhásokat.



Rovatok