A Toyota legjobb hibridje ez?

Menetpróba: Toyota Corolla Wagon, 2019. – Mortefontaine, Év Autója-tesztelés

2020.02.20. 14:15

Ennyire vagányul kinéző Corolla nem is tudom, mikor volt utoljára. Ennyire igényes Corolla sosem volt még, ez meg tény. Az erősebb hibrid pedig olyan jó a szériából, hogy az megérdemelne egy külön díjat, akár.

47 millió. Ennyit adtak már el a típusból, ami még úgy is sok, ha hozzáteszem, ez a mennyiség az alatt fogyott el, amennyit én eddig éltem. Nem is értem, minek kellett bevezetni az Auris nevet, hiszen a Corolla az ősidőktől jól fogyott, a név sose lett elkoptatva, s a Toyota azért maga sem volt biztos benne, hogy jó ötlet-e leváltani, hiszen a négyajtóst azért soha nem keresztelte át.

A Corolla most visszatért, de akkora svunggal tette ezt az aurisos, lappangós idők után, ahogy tízévnyi börtön után kiszabadult rab veti rá magát először a kocsmára, aztán a kuplerájra. Vagy fordítva. Vagy egyszerre, tudom is én, nem voltam még rab, csak katona, az után meg valahogy könnyebb volt először piálni, lehet, hogy csak bénák voltunk. De ahogy nekünk akkor ordítani támadt kedvünk, úgy az új Corolla is üvölt.

Na persze, nem a motorjaival, mert sportverzió nincs, dízelváltozat nincs, csak egy egykettes, egy egynyolcas hibrid és egy kétliteres hibrid adja a kínálatot, illetve a lépcsős hátúakban, a béna piacokra lesz egy egyhatos, négyhengeres is. Itt nem a motorok ordítanak, hanem az isteni design és az új szintre emelt minőség.

Csendes. Jól rugózik. Kicsit túl könnyű, de nagyon finom és kommunikatív a kormánya. Az egész autó olyan... egyben levő, otthonos, egyszerűen jó benne ülni. Oké, a 122 lóerős hibrid hajtáslánca a szokásos, gázadásra zajongani kezdő, befőttesgumi-szerűen húzó téma, s a 116 lóerős sima benzines Papp Tibi szerint nem egy TNT-rúd, bár teljesen használható. Viszont a 184 lovas, nagy hibrid – arról sokat áradozott, pedig PT nem egy áradozós típus, az a kellemetlen szerep inkább az enyém szokott lenni.

Hát akkor a nagy hibridet vittem el, ha már ennyire mondta. Egy kombit, mert a Tannistesten már vezettem ötajtóst, ami nem különösen tágas, a csomagtartója pedig végképp nem az (benzines – 361, hibrid – 313 liter). Jól jártam. A hosszabb tengelytáv miatt a Corolla Wagonban jóval több hátul a hely, a csomagtartója pedig intenzív litertúltengésben szenved, mert 598 van neki ott (azaz a hibridnek csak 581, de az is bőven sok). Egy probléma van csak vele, de ez újabban szinte minden autónál gondot jelent: a küszöb magas, az ajtó nem tárul ki eléggé, a tető pedig nagyon mélyre lejön, ezért a hátsó ülésre csak görnyedve lehet beszállni. Kifelé meg végképp ördöglakatossá válik a helyzet, mindenki készüljön.

Viszont maga az autó, hát az tényleg fain darab. Nem tudom hogyan (azaz sejtem, a benzin- és a villanymotornak itt sokkal nagyobb a forgatónyomatéka, ha pedig van elég newtonméterünk, akkor a bolygómű működési paramétereit egész máshova tudjuk hangolni), de ettől a változattól szinte teljesen idegen a gázadásra kapott befőttesgumi-gyorsulás, illetve a motorbömböltetési hajlam. A 184 lovas Corolla jól ugrik és kifejezetten csendes járgány, még jóval az autópályán engedélyezett tempó fölött is, ahhoz pedig, hogy előhozza belőle valaki az ordító állatot, mélyen a szőnyegbe kell küldeni a hosszú pedált.

A futóműve istenien eltalálja a finom egyensúlyt a kellemes rugózás és a még biztonságos kanyarodóképesség között – ez sejthetően annak is köszönhető, hogy hátul minden Corollában térlengőkaros a futómű, ami, mint tudjuk, drága megoldás, az autógyártók többsége (még azok is, amelyek korábban fennhangon hirdették a konstrukció előnyeit) egyszerűen leszoktak róla, és olcsóbb, egyszerűbb csatolt lengőkaros rendszert használnak. Nos, azzal úgy jó futóművet csinálni, hogy széles terhelési határok között, finom rugózással, jó úttartás is megvalósuljon, nagy kihívás – és akkor finoman fogalmaztam. A jobb kanyarodáshoz segítséget jelent az egy centivel lejjebb varázsolt tömegközéppont is, a kocsi biztosabb irányítását pedig hangulatilag erősen befolyásolja, hogy maga a vezetőülés sokkal lejjebb van a korábbinál.

Persze nagyon szép a hatalmas digitális műszer is benne, jók a dupla varrások, a sok puha anyag, a tompán puffanó ajtó, a végre valamiféle magabiztos stílus mellett kikötő belső tér, de igazából tudjuk mindannyian, hogy két dolgot kell szeretnünk ebben a modellben: feltehetőleg iszonyúan megbízható lesz és a használatával egész biztosan nagyon kevéssé pusztítjuk majd a bolygót.