Passatot egy Suzuki áráért?

Használtteszt: Volkswagen Passat B8 Variant 2.0 TDi BMT DSG Comfortline – 2015.

2019.08.22. 06:37

A Passatokat gyakran sokan igazi antiautónak tartják, nem többnek egyszerű közlekedőedénynél. A B8-as generáció ugyan sokkal izgalmasabb autó nem lett a korábbiaknál, de már lehet róla mit írni. Annak ellenére is, hogy úgy tűnik, használtan sem feltétlenül egy betegágy.

Valahogy úgy érzem, a Volkswagen ezzel a múltkori 7-es Golffal és a mostani 8-as Passattal teremtette meg a saját 190-es és 124-es Mercedesét. A két autót, amin ugyan nincs elég profitja, (...) de a VW aztán gyárthat bármilyen szart, akár húsz évig, mert amíg ezek a mostani autók jelentős mennyiségben ott futnak majd az utakon, senki nem fogja elhinni, hogy a márka tud rosszat is.” – ezt írta négy évvel ezelőtt Csikós Zsolt, az akkor friss, jelenleg első fészliftjét taposó B8-as Passatról. Mindezt úgy, hogy a cikknek a „Nem ezt vártam” címet adta.

Addig ugyanis nem ez volt a megszokott a Volkswagennél, a gazdasági válság környékén csak túlhizlalt faceliftekre futotta a generációváltásoknál (lásd Golf V > VI és Passat B6 > B7). Mára kiderült, hogy nem csak a túlélésért folytatott harc miatt történt ez a spórolás, hanem egy kisebb autógyár értékét ráköltötték az MQB platformra, amely rögtön két Év autója címet is hozott a márkának. 2013-ban a hetes Golf nyert, két évvel később pedig a B8-as Passat, amit most kombiváltozatban (Variant) próbáltam ki. Szinte szabvány, kétliteres dízel, Bluemotion fogyasztáscsökkentő trükkökkel és a legfontosabb: 186 ezer kilométerrel az órájában.

Volkswagen Passat B8 Variant 2.0 TDi BMT DSG Comfortline - 2015. forgalomba helyezési és honosítási költségek [Ft]
Vagyonszerzési illeték 71 500
Forgalmi 6 000
Törzskönyv 6 000
Eredetiségvizsgálat 18 500
Regadó 70 650
Rendszám 8 500
Kötelező biztosítás (27 éves férfi, 3 éves jogsi) kb. 104 694 Ft-tól

Az első lakossági teszt alapján nem tűnt hibátlan kocsinak a Passat és egy közeli ismerősöm is küzd a nagyobb MQB-padlólemezes autók apró zörgő bajaival. Azok az autók viszont még bőven alulról cirógatják a 100 ezer kilométert, ezzel viszont közel évi ötvenezret mentek. Komoly mítoszrombolásra számítottam.

Új Passatot valahogy mindig jó látni az utcán. Nem volt ez mindig így, korábban Passaton sosem volt különösen jó legeltetni a szemünket (főleg nem az olcsó változatokon), de ez kifejezetten szépre sikerült. Nem úgy szép, mint a Mazda 6, itt a hűvös eleganciából sikerült olyan lehengerlő kiállást gyúrni, amely régen egyértelműen inkább a prémiumokra volt igaz. Persze megváltozott a kategória is, ma már simán elkérnek tízmilliót egy teljesen alap dízel Passatért. A kipróbált autó orrán látni néhány rozsdapöttyöt, ami ugyan alátámasztja sok Népítélkezőnk véleményét, miszerint a festés elég sérülékeny, de fontos az is, hogyha a kocsi használója időben rászánja az időt a javításra (úgysem ő fizeti), akkor valószínűleg a rozsda is elkerülhető lett volna.

Az igazi lehengerlés bent következik. Bézs színe ellenére hibátlan maradt a kárpitozás, ráadásul egyszerűen boldogan ül be az ember. Egy Passatba, amiben korábban fanyar undorral értünk hozzá a legtöbb dologhoz, és ami rossz nyelvek szerint százalékosan kimutatható mértékben növelte az egy napon elkövetett ásítások számát az emberi populációban. Gyakran panaszkodunk a túltolt krómozásokra, melyet általában a kínai piac igényeivel magyaráznak, de itt úgy van rendben minden, hogy látni, érezni, tapintani lehet, hogy nem kevés ilyen anyagot használtak fel.

Oké, ez csak egy Comfortline kivitelű példány, így a krómot lespórolták az ajtón lévő gombokról, de aki nem látott magasabb felszereltségű Passatot, annak nem fog feltűnni. Az autó belseje szinte makulátlan maradt a viszonylag nagy futásteljesítmény ellenére is. A vezetőülés oldalsó része kiszakadt, és a kormány is kezd kicsit kifényesedni, de kifehéredő, nehezen működő kapcsolókra már nem kell számítani.

A körbefutó szellőzőrostély vonalai viszik el a show-t (középen az órával, ami a faceliftkor eltűnt), de nem árt arra is gondolni, hogy takarítani kicsit macerásabb lesz a megszokottnál. A lapított kormány már alap, de van egy sportosabb, vékonyabb közepű változat is. Induláskor is innen jön az első meglepő inger: a Passat szervója már olyan, mint egy Audié. Minimális, de pont elég visszajelzést ad az útról, közben viszont döbbenetesen selymesen jár. Szeretek drukkolni a kisebb gyártóknak, de el kell ismernem: ezt a többiek nem tudják ebben a kategóriában.

Alkatrész megnevezése Alkatrész márkája Bárdi Autó bruttó kisker ár (egységár)
Akkumulátor Exide 49 996 Ft
Levegőszűrő Bosch 6 274 Ft
Pollenszűrő Mann Filter 8 321 Ft
Olajszűrő Peugeot 4 552 Ft
Kettőstömegű lendkerék Sachs 231 686 Ft
Első fékbetét garnitúra Juratek 8 066 Ft
Turbófeltöltő BTS Turbo 648 257 Ft
Nagynyomású szivattyú Bosch 526 415 Ft

A zajkomfort is közelít a legcsendesebbekhez. Bár ebben az autóban nem volt zajvédő üvegezés, de így is majdnem olyan csendes volt, mint a számomra manapság ebben a műfajban elsők közé sorolt Ford Mondeo. A kétliteres dízel hangtónusa ugyan nem a legszebb, de nagyon távolról hallani a mormogást és azt is csak terhelés alatt. Sajnos a stop-start rendszer elég agresszívan avatkozik be, 5 km/h alatt már leállítja a motort, ami elég rosszul jön ki, ha gurulás közben hirtelen rálépnénk a gázpedálra. Hozzá lehet egyébként szokni, de ha választhatnék, maradnék az eredeti, álló helyzetben leállós módszer mellett.

Bár ott se a legjobb kombó ezzel a hatsebességes DSG váltóval, mert van egy kis késlekedése, így az ember akaratlanul nagyobb gázt ad a kelleténél, és máris bemutatjuk a körülöttünk ülőknek, milyen amikor kattan az öv racsnija.

A Bluemotion kivitel eleve lenevel a dinamikus vezetésről. A nagypapatempó és a boyracer stílus között nem könnyű megtalálni a finom átmenetet. Nagyon sokáig nem történik semmi a gázpedál lenyomására, aztán amikor igen, már pakolgatja is vissza a fokozatokat a dupla kuplungos váltó és előjön a motor 150 lóereje. Egyébként karakterre egyértelműen ez az egyik legjobb motor az autóhoz, csupán akkor gondoltam a 190 lóerős változatra, amikor öten ültünk benne némi csomaggal. Az 1,6 CR TDI-t biztos nem erőltetném, és valószínűleg a modern technikával teletűzdelt turbós benzineseket sem.

Persze, ez inkább nyafogás, a Passattal elég jó autózni, bármelyik végletet is találjuk meg. Csendesen suhan és elég kényelmesen gurul a hétköznapi szituációkban, ha pedig menni kell, ugyanolyan magabiztos marad, a kanyarokban sem könnyű kizökkenteni. Egy darabig azt hittem, hogy összkerékhajtású 4Motion modell van nálam, annyira meglepett, hogy a durva, kanyarból való kigyorsításokban is észrevétlenül avatkozik közbe a menetstabilizáló.

Mennyire biztonságos?

A 2014 óta gyártott nyolcadik generációs Volkswagen Passatba a kor összes fontos biztonsági berendezése megrendelhető és már az alapfelszereltség is igen gazdag. A legolcsóbb Passatokban is van ABS,  ESP, hét légzsák,  fáradságérzékelő, sáv és távolságtartó tempomat és automatikus vészfékezőrendszer. Mivel a karosszériában gazdagon alkalmazták a nagyszilárdságú acélt, így nem is menekülhetett meg a típus az ötcsilagos törésteszttől.

Azt azért nem árt megemlíteni, hogy az értékek nem lettek kiemelkedőek, 85%-nél például sokkal jobb értékek is születtek már a felnőttek biztonságát vizsgáló teszten és a gyalogosvédelmi 66%-os értéknél is láttunk már jobbat.

Nehéz belekötni az ergonómiába. Minden ott van, ahol lennie kell, és az összes gomb úgy áll, mintha betonból öntötték volna. Örülök, hogy nyugdíjazták a régi VW-csoportos tempomatkart, most már ezt is a kormányról kell vezérelni. Teljesen jó a központi multimédia rendszer is, pillanatok alatt párosodik a telefonnal, gyors és könnyen kezelhető még ezzel a kisebb képernyőmérettel is.

Méretben és kényelemben természetesen nem lehet ok panaszra, pedig a B8-as Passat egy leheletnyivel kisebb az aktuális Skoda Superbnél. A Passat még nem ült fel a divattrendre, így a csomagtartó 650 literjét se hiszem, hogy sokan kevesellnék. Külön jó pont, hogy a hátsó ajtók felől is karokkal lehet ledönteni az üléseket. Annak már kevésbé örülnek a Passat-tulajdonosok, hogy (vélhetően) a szép belső dizájn miatt elég kevés és kicsi a tárolórekesz az autóban, a kesztyűtartó is hiába hűtött, ha alig fér bele valami.

Néhányan a Népítélkezők közül az alapverziós ülésekkel nem voltak elégedettek, alattam viszont az állítható combtámaszos ergoComfort székek voltak, melyek kényelemben szintén a Volvo környékén mozognak. Városban azért feltűnt, hogy jobbra sávváltáskor kicsit többet kell hajlongani az autóban. Nem azért, mintha baj lenne a tükrök méretével, hanem nem is tudom, talán a B-oszlopok takarnak ki túl sokat, vagy a sötétített hátsó ablakok zavartak meg, de ezt más autóban nem nagyon tapasztaltam (ja, de, a Superbben).

Akik már régóta várják, hogy megfelelő szintre essen a B8-as Passat ára, biztosan azt kérdezik tőlem, hogy vajon zörög-e? Nos, ez éppen nem zörgött, egyedül a középkonzol jobb oldali részén nyiszogott egy illesztés, de ezt talán némi MacGyverkedéssel orvosolni lehet. Azért 180 ezer kilométer felett ez egészen elfogadható. Más típushibáról egyelőre még korai lenne nyilatkozni, viszont kirajzolódik egy tendencia, hogy a műszerfalzörgés inkább a gyártás eleji autókra jellemző, úgyhogy a 2014-es, 2015-ös évjáratoknál érdemes jobban fülelni a próbaúton. Visszahívási akcióból viszont elég sok volt, így érdemes róluk érdeklődni a korábbi tulajdonosoknál.

Volkswagen Passat B8 visszahívási akciók:

  • A napfénytető javítását nem jelölték meg egyértelműen a csrealkatrészek katalógusában, amit ebből adódóan helytelenül javíthatnak meg, amitől akár le is válhat a tető (2014.10.15-2018.08.20. közötti gyártás).
  • A fejtámla hibás rögzítése miatt az nem nyújthat megfelelő védelmet ütközés esetén (2018.05-08. közötti gyártás).
  • Szintén egy fejtámlahibával kapcsolatos visszahívás (2018.05.04-2018.06.03. közötti gyártás).
  • És mégegy (2018.02.22-2018.03.27. közötti gyártás).
  • Az elsú féktárcsák nem elég vastagok, amik így extrém fékhatásra eltörhetnek (2018.01.19-2018.02.14. közötti gyártás).
  • A hátsó kerékcsapágy háza hibás, szélsőséges esetben eltörhet (2017.08.21-2017.09.14. közötti gyártás).
  • Lehetséges, hogy a kerekek csavarjait nem húzták meg megfelelően, ráadásul a téli gumikat is menetiránnyal ellentétesen szerelték fel (2016.09.08-2016.12.22. közötti gyártás).
  • Az üzemanyagcső szivároghat, ami tüzet okozhat (2015.10.31-2015.12.01. közötti gyártás).
  • A menetstabilizáló munkahengerei beragadhatnak (2015.04.27-2015.10.14. közötti gyártás).
  • Meghibásodhat a napfénytető kényelmes nyitás és zárás funkciója, ami balesethez vezethet (2014.03.03-2016.02.10. közötti gyártás).

Úgy tűnik, nem csak új autós cukormáz volt a Passaté, hanem használtan is bírja a strapát, pedig ha ránézek az autó szervizmúltjára, feltűnik, hogy az olajat a rugalmas szervizciklus szerint 25-30 ezrenként cserélték. A Passat kívül-belül szép, jó vele menni és létezni benne, aki ilyen nagy autóra vágyik, boldog lesz vele. A választék már most óriási, több mint négyszáz használt Passat várja új gazdáját a hirdetési oldalakon. A legolcsóbb, 1,6-os dízelek 3,3 millió forinttól kaphatók, a plafon pedig valahol nyolcmillió körül húzódik, ha nem számítjuk a nullkilométeres szalonautókat. A friss élmények miatt szívesen terelnék mindenkit a Mazda 6 felé, hiszen azt egy kicsit jobb vezetni, de a kétliteres TDI-vel töltött hét után senkit nem tudnék lebeszélni a B8-as Passatról.

A műszaki adatokért kattintson ide!
   Volkswagen Passat B8 Variant 2.0 TDi BMT DSG Comfortline - 2015.
Üzemanyag gázolaj
Lökettérfogat (cm3) 1986
Hengerek száma/elrendezése 4/soros
Teljesítmény kW (LE)/1/perc 110 (150)/4500
Nyomaték Nm/1/perc 340 Nm
Könyezetvédelmi besorolás Euro 6
Váltó 6 fokozatú, DSG
Végsebesség km/óra 216
Gyorsulás 0-100 km/órára mp 8,9
Kombinált fogyasztás l/100 km 4,5
Saját tömeg kg 1541
Hosszúság mm 4767
Szélesség mm 1832
Magasság mm 1477
Tengelytáv mm 2791
Csomagtartó l 650
Tank mérete (l) 66
Újkori ár 10 348 340 Ft

A cikkben szereplő autót a CarNext by Leaseplan kínálatából választottuk. Ide kattintva kereshet még hasonló használt Volkswagen Passatokat.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.