Törött Golf 7 javítás utáni minősítése

2023.02.19. 15:37

Tisztelt TotalCar Csapat, tisztelt Autódoktor!

Az év elején okoztam egy karambolt (videó felvételről kiderült, hogy az én hibám, hosszú sztori, külföldön is történt). Az autó javítására 1,5 - 1,8 millió HUF-nak megfelelő helyi valutában mért ajánlatot kaptam. Az autó: VW Golf VII Variant, 2.0 cr tdi, 4 motion.

Szerelő barátom megnézte közelebbről az autót, bal első nyúlvány megnyomódott, szerinte (is) javítható. Ezek mellett az összes légzsák kinyílt (ha van súlyérzékelő az ülésen, nem is értem miért ,amikor egyedül ültem az autóban), a bal első lámpa megsemmisült, lökhárító, sárvédők, hűtő és még sok más ketyere is. A szakszervíz ennél nyilván sokkal magasabb összeget mondott. Képet itt nem tudok csatolni (legfeljebb egy válasz emailben), és a leírtak alapján az információ is édes kevés.

Ha az autó talpra állt, létezik olyan vizsgálat, amiben Önök papíron kijelentik hogy az autó biztonságos avagy sem?

Válaszukat előre is köszönöm, tisztelettel: Attila

Kedves Attila!

A levél engem ért el, szívesen válaszolok, de a válaszom a magánvéleményem lesz, szakmailag lehet, hogy lesznek kollégák más véleményen.

A márkaszerviz javítási technológiájában nagyon ritka a karosszéria elemek javítása, komplett elemeket cserélnek, ami jelen esetben az ön által említett biztonság egyik alappillére. Jelenleg már annyi különlegesen illesztett karosszéria elem/részegység létezik (ragasztás, szegecselés, szendvics-szerkezet, átlapolás, stb), és olyan változatos anyagokat használnak (különböző szilárdságú acélok, könnyűfémek, műanyagok, stb.), hogy egy mai karosszéria rendbehozásához nem mindig elég egy húzatópad, egy hidraulikus nyomató, egy szett kalapács meg egy oxigén/gázpalack.

Nagy vitát kavar az interneten egy orosz ajkú lakatos, Arthur Tussik, aki rengeteg munkáját végig filmre veszi és gyorsítva meg lehet nézni ahogy egy gombócra tört luxusautóból ismét délceg masina válik. Én rendszeres nézője vagyok a videóinak és simán beleülnék az általa javított autókba, pedig sok esetben a hagyományos módon, csere nélkül hozza vissza méretre a karosszéria szerkezeti egységét.

A lámpa, lökhárító, dobbetét - a töréskor látványos sérülést szenvedő alkatrészek drazsénak minősülnek, a lényeg a héj és a dísz alatt van. Az ön által említett nyúlvány a hagyományos javítás eszközeivel valószínűleg javítható, a gyár pedig nagy eséllyel cserére írná az energia elnyeléséért alapvetően felelős részegységet is. A 100%-hoz közeli állapot ez utóbbi esetben érhető el, az igazságot egy javítás utáni törésteszt mutatná meg, de erre nem hiszem, hogy vállalkozna bárki is magánemberként.

Néhány éve az AMTS-en látható volt egy, a témával foglalkozó kiállítás, ahol hasonló eredményre jutott bárki aki végignézte a tárgyakat, képeket.

Mindentől függetlenül én bámulattal és irigykedve figyelem azokat a karosszériásokat, akik nem elemcserével, hanem a lemez, az anyag formálásával hozzák vissza az eredeti íveket. Kézműves művészet az, főleg egy formagazdag elem esetén - én egy sima tábla lemezt sem tudnék egyenesre visszakalapálni. Következő életemben szívesen választanék ilyen hivatást, ha a pilóta, az autóversenyző, a rocksztár és a vadakat terelő juhász szakmákat már kipróbáltam, talán előtte is.

Ha papírt szeretne az autó gyári szintű javításáról, a márkaszerviz gyári technológiája és számlája hozza önt a legközelebb ehhez a vágyához, ami eladáskor is nyilván jobban mutat. Egy tapasztalt karosszériás műhely/mester pedig szintén megoldást adhat a jármű javítására (elemjavítás és csere megoldásával is), de a gyári logós papír így nem lesz a birtokában. Ennél jobban nem tudom körülírni és árnyalni a lehetőségeket. Független céget hiába bízna meg az elkészült autó biztonsági véleményezésével, ez gyakorlatilag kivitelezhetetlen.

Remélem segíthettem, Gulyás Márk - www.deltamark.hu