Ezzel sehol nem veszel el

Bemutató: Garmin Tread Overland Edition offroad autós navigáció

2022.12.06. 13:12

Dugókban állva sokszor elgondolkodtam azon, hogy a Ssangyong Grand Musso vagyis a Vadmusso egész terepképes, és esetleg gyorsabban eljutok földúton a célom felé. De a hagyományos autós navigációk nem tartalmazzák a földutakat, így nem igazán akartam elkóborolni, hogy aztán jöhessek vissza egy zsákutca miatt. Na, de majd most!

A Garmin manapság inkább az órákról ismert, nemrég össze is futottam egyik okos modelljükkel, de egykor a strapabíró térképhardverekkel szerzett nevet magának. Persze akkoriban nem volt mindenkinek a telefonján mindentudó navigáció, bár már kezdtek elterjedni a PDA-ra letölthető változatok. Aztán megérkeztek a navis telefonok, gyárilag telepített navigációkkal, így már csak két szegmensben lehet igazán otthon a Garmin. Az egyik a hajósoknak szóló irány, a másik pedig a terepjárós, expedíciós népeké.

Egy ilyen rendszernél fontos a strapabíróság, a stabilitás, és az, hogy a funkciók többsége internet nélkül is megmaradjon. Feltehetőleg az első kettő miatt a tápot speciális csatlakozón kapja. Ezzel nekem semmi bajom, sőt az USB-s dugókhoz képest jóval masszívabb megoldás ez a bajonettzáras csatlakozós dokkoló, vész esetén pedig még mindig van rajta egy C-s aljzat is. Az alapkiépítés szivargyújtós dugóban végződik, de persze lehet kapni hozzá fixen beszerelős megoldást is. Az autós tartó amúgy olyan masszív és jól tapad, hogy szerintem Anti MX5-jét is rá lehetne akasztani gond nélkül. Persze ez nem is csoda, hiszen a RAM-tól veszik a tartókat, ami eléggé etalon az extrém területre szánt autós telefon-/ navi-/ notebookrögzítő témában.

Az egész kialakítás az erőt sugallja, a szögletes antennával olyan menő kiegészítő, hogy bármilyen autóból expedíciós járművet csinál, ha belerakjuk. Minden vízálló, ütésálló, mindenálló. Olyannyira, hogy a promóciós anyagokban quadokkal mutatják be (mert persze csőre szerelhető adapter is akad) nem csak a navit, de az olyan kiegészítőket is, mint például a szintén mindenálló audiorendszert vagy a tolatókamerát  is. A rendszerbe tartozik egy powerswitch is, amivel akár a naviról is irányíthatjuk a rákötött lámpákat vagy bármit 3,3 volttól 18 voltig és csatlakozónként 30 amperig (összesen max 100 A). Ezenfelül gondoltak a vadászokra is, így a gps-es nyakörvvel ellátott kutyákat is képesek vagyunk követni a térképen.

Maga az eszköz egy 10-es Androiddal felszerelt, zárt egyedi rendszerrel megáldott, 8 colos tablet IP67 védettséggel (por és vízálló és minimum 30 percet bír max. 1 méter mély vízben). A kijelző elég jól látható nappali fényben is, ami egy ilyen eszköznél eléggé alap kell legyen. Külsőleg gumírozott burkolat védi a behatások ellen, az USB-C és a mikro SD kártya pedig egy kis szigetelt ajtócska mögött bújik meg. 

A hátulján a sötét alapon sötét bekapcsológombot találjuk (vagy nem, mint én elsőre) illetve a dokkoló csatlakozóit. A dokkoló mágnesesen tapad fel a helyére, így könnyedén, akár rázkódó járműben is fel tudjuk pattintani. Bár már így is stabilabban áll, mint némelyik autós tartó, azért van a tetején egy benyomható biztosítópecek is, így már ha fejen állunk is, ottmarad a helyén. A tableten lévő csatlakozón jóval több érintkező van, mint a dokkolón, ez azért lehet, mert alkalmasint a dokkoló fogadná még a rádió vagy a kamera csatlakozóit is.

A bal szélén egy látványos SOS felirat virít. Ez és a nem kevésbé feltűnő, Iridium feliratú antenna tudatja a külvilággal, hogy mi bárhol elveszhetünk, tuti értünk jönnek - ha van inReach előfizetésünk… Ha pedig van, akkor a gomb megnyomásával szinte tényleg bárhol (kivéve az USA-embargós országok) vészjelzést tudunk leadni, ami a Garmin-központba érkezik, ott a kapott adatok alapján a területileg illetékes hatóságokat riasztják, és indulhat a search and rescue, miközben szöveges üzenettel lehet kommunikálni velük. Ha épp nincs vész, akkor a rendszeren keresztül időjárási adatokat kaphatunk.

Az első bekapcsolásnál kicsit lassúcska, de altatásból már gyorsan összeszedi magát, és a Garmin saját rendszere fogad. Itt van egy idegesítő jelenség, hogy nemcsak bekapcsoláskor, hanem minden felélesztéskor is el kell fogadni a kötelező "vezetés közben nem izélgetjük a készüléket" szöveget, szerencsére elég érzékeny az érintőképernyő, könnyű eltüntetni. Amúgy elég jól bírja az aksi, volt, hogy pár napra a hideg kocsiba volt zárva töltés nélkül, és nem igazán merült. A navi (GPS/Galileo/Multi-GNSS) gyorsan megtalálja magát, és elég pontosan is tudja, merre járunk.

A kijelzőn első körben a navigációs csempék fogadnak, alatta az időjárással és az innen is aktiválható útvonalrögzítéssel. Az időjárás, akárcsak az útvonalra vonatkozó dugóinformációk csak akkor működnek, ha összehergeltük a telefonunkkal, azon van internet, és feltelepítettük a Tread alkalmazást. Amúgy hiába kap internetet mondjuk wifin keresztül, ezek a funkciók nem fognak működni.

A térkép értelemszerűen jóval részletesebb, mint amit mondjuk egy Waze-en megszoktunk, színekkel jelöli a különböző típusú és nehézségi szintű utakat. Az elején megadhatjuk járművünk profilját, na ne gondoljunk túl bonyolult kérdőívre, itt a jármű szélessége, hajtási módja és hasmagassága a lényeg. Ezenfelül megadhatjuk négy nehézségi szinten, hogy tervezésnél mennyire vigyen minket be a susnyásba.

A kocsiban lévő navigációval összehasonlítva mindjárt látszott, hogy jóval több utat ismer. Ha minden tervezési módot engedünk, akkor egy megszokott Bp.-Keszthely útvonalra a szokásos 2-2,5 órás autópályázás mellé javasol egy olyan jó 4-5 órás túrát is. Ha csak bóklászunk a közúton, akkor is egész hasznos tud lenni, hogy mindenféle útvonalterv nélkül is nemcsak akkor szól, amikor pl. a sebességkorlátozó táblához értünk, hanem már előtte 500 méterrel kiírja, hogy ilyesmi várható (viszont a fix sebességmérőket nem ismeri). Ugyanezt tudja az aktuális úton lévő dugóval is, és egész jól próbálja megtippelni, kb. mennyit késünk, illetve jelzi, ha lezárt útszakaszhoz közeledünk. De előre tudja jelezni a vasúti átjárót, jelzett állatveszélyt, és terepen, ha a beállításokhoz képest fennakadásveszélyes vagy keskeny út felé tartunk.

Ha hallgatunk a “Kalandos útvonal” becenéven futó ajánlásra, szépen elvisz bennünket a susnyásba, de hát pont ezt kerestem. Persze előfordult, hogy mondjuk beszántott útba futunk, de egy ilyen esettől eltekintve minden földutas elbóklászásom alkalmával sikeresen elértem a célom, és végre viszonylag nagy biztonsággal mertem kóborolni a Balaton-felvidék szőlőhegyein is. Arra azért nem árt figyelni, ha esetleg szó szerint bevisz az erdőbe, nehogy olyan útvonalra tévedjünk, ami már nem engedélyezett, esetleg épp vadászat folyik arra. Ez utóbbira sima gyalogos kirándulás közben sem árt figyelni.

A térképek közül alapból az EU, Közel-Kelet és Észak-Afrika van fent, ezeket lehet szorgosan frissítgetni is, ha wifi közelébe kerülünk. Természetesen lehet rátenni gyári térképeket más területekről (USA pl.), de akár sajátokat, mint pl. a Turistautakról letölthető túratérképeket, illetve persze bármilyen OpenStreetMap térképet is. Ekkor, ha minden térkép be van kapcsolva, érdekesen összefolynak a dolgok, pl. hirtelen tele lesz kis esőbeálló/pihenő ikonokkal Budapest, de ezen azért lehet segíteni a menüben. Ezen felül még kijelzi például a kempingeket és lakókocsis pihenőket is, ha van net, akkor lekérhetjük a Tripadvisor-értékelést is róla. Nem egy park4night, de azért jól tud jönni. 

A navi természetesen beszélni is tud, de ekkor nem árt valami erősítőre, fejegységre csatlakozni vele, mert a tablet hangja kb. Sokol rádió minőségű és hangerejű. Azért ö sszességében elég meggyőző kis cucc, tartósnak látszó technikával és sok hasznos vagy kevésbé hasznos gyári kiegészítővel. Nem épp a legolcsóbb navi, de ezzel tényleg bárhol elveszhetünk. Ha pedig nem ragaszkodunk a műholdas kommunikációhoz, a gyártónak van persze olcsóbb megoldása is.

A készüléket a Garmin.hu bocsájtotta rendelkezésünkre

Ilyen és ehhez hasonló tartalmakért kövesd a Totalcar TeChno Facebook-oldalát is!