Ezt tudja az Iphone új rendszere az autóban: iOS 16 és egy kis Iphone 14

2022.09.30. 16:00

Az Apple elég egyértelműen az autóipart látja a következő kibontakozási területének. Iparági pletykák szerint nagyon készül a cég saját autója, és már ők sem rejti véka alá, hogy régóta dolgoznak egy ilyen projekten, amibe elég sok, autóiparból érkező komoly szakembert vontak be.

De ha az Apple Car túl távolinak tűnne, elég megnézni a CarPlay-t: ma még csak egy sima telefontükrözés az autó központi kijelzőjére, holnap viszont már teljesen átvenné a kocsik belsejében az összes kijelzőt, és olyan szorosan működne együtt a fedélzeti rendszerrel, mintha az ember már idő előtt egy Apple autóban ülne. Az új iPhone-okkal, illetve az iOS 16-tal érkeztek autózás szempontjából fontos újdonságok. Mi az iStyle-tól kaptunk kölcsön egy iPhone 14-et, hogy új funkciókat próbálhassunk ki, egyelőre csak a szoftveres újdonságokat vesszük át, viszont hamarosan egy iPhone 14 Pro segítségével fogjuk bemutatni, hol tart ma a mobilos fotózás és videózás, ki tudná-e váltani a mi munkánk során használt nagy gépeket egy zsebre vágható telefon.

A sima iPhone 14 – ha félretesszük, hogy megváltoztak a méretosztályok, a Mini eltűnt, helyette visszatért a nagyobb méretű Plus – tényleg nagyon kevés újítást hozott magával az elődhöz képest, ugyanakkor van két olyan funkció, ami ha csak néhány életet megment, akkor már megérte belerakni. Az egyik a műholdas kommunikáció, ami a mobilhálózat térereje nélkül is tud segélyhívásos riasztást indítani, ez működhet akkor, ha épp egy teljesen kihalt úton történik velünk a baj, de akár kirándulások, túrák alkalmával is bevethető, ha valaki azonnali segítségre szorul.

Szintén nagyon fontos, kizárólag autós újítás, hogy ha balesetet szenvedünk autóval, akkor az iPhone gyorsulásmérővel és mikrofonból vett hanggal kielemzi ezt, és ha 20 másodpercen belül nem reagálunk az iPhone által kiírt üzenetre, akkor automatikusan segélyhívást indít, és egy hangüzenetet játszik le a diszpécserrel, hogy komoly baleset történt, és beolvassa a telefon aktuális GPS-koordinátáit is a híváshoz.

Szomorú, hogy ez a funkció csak az új iPhone-okkal támogatott, mivel ez első hallásra nem olyasmi, amihez olyan hardver kéne, ami az előző modellekben ne lenne benne, ez egy egyszerű szoftveres megoldás, amit az életek megmentése érdekében mindenképpen elérhetővé kellett volna tenni a régebbi eszközökre is, tehát pozitív és negatív vetülete egyaránt van a dolognak. Ami kicsit elfogadhatóbbá teszi a helyzetet, az az, hogy nem kell feltétlenül új telefont venni hozzá, mivel az Apple Watch 8, Ultra vagy második generációs SE modellek is támogatják ezt. Az SOS-beállításokon belül egyébként ez kikapcsolható, ha valaki tart tőle, de alapértelmezetten be van kapcsolva. Mi persze nem próbáltunk emiatt balesetbe keveredni, beérjük a YouTube-on terjedő videókkal, amik megmutatják, hogy tényleg működik a rendszer.

Belenéztünk az új CarPlay-be is. Régóta várt, és szinte szomorú, hogy csak most érkezett, de végre az Apple Térképek is támogatja azt az alapvető funkciót autóra tükrözve, hogy több állomással szervezzen útvonalat. Eddig a megállókat nem lehetett hozzáadni ha CarPlay-t használtunk, mostantól ez meg van oldva, akár 15 pontból is állhat a navigációnk, és természetesen Mac gépről vagy iPhone-ról is gyönyörűen áthúzza a kompletten megtervezett útvonalat.

A különféle megállókat pötyögéssel is hozzá lehet adni a rendszerhez, de Siri is megkapta azt a képességet, hogy Add Stop felkiáltással és a cím, cég vagy helységnév bemondásával megállót adjunk hozzá a navigálásunkhoz. Persze ennek a dolognak is van szépséghibája: lehet, hogy csak én gondolkodom túlságosan európai fejjel, de aligha ismerek olyan embert, aki Waze vagy Google Térkép helyett az Apple sajátját használja. Én jellemzően mindig az Apple Térképet szoktam említeni negatív példaként, amikor valaki azt mondja, hogy ez a cég csak akkor ad ki valamit, amikor az teljesen kész van. Egyébként az Apple Térkép nemrég ünnepelte tizedik születésnapját, ez idő alatt pedig jelentősen jobb is lett, én most a teszt kedvéért többször navigáltam vele, és még a forgalmi adatokkal is egészen jól képben volt.

Ha már említettük Sirit, az Apple hangvezérlő rendszerét, akkor feltétlenül beszélni kell az automatikus üzenetküldési funkciójáról. Ez is az iOS 16-tal érkezett, és alapvetően nincs bekapcsolva, de ha az autó CarPlay-beállításai között elnavigálunk Sirihez, akkor be lehet kapcsolni. Az újdonság lényege, hogy a bediktált üzeneteinket visszaolvasás után azonnal is el tudja küldeni Siri, nem kér külön megerősítést, csak akkor kell szólnunk neki, ha mégis visszavonjuk a küldést, vagy módosítani akarunk az üzeneten. Mivel ez a funkció továbbra is angol nyelven működik, így minket kevésbé érint, de ha valaki angolul vagy egyéb, támogatott nyelven kommunikál, és használja ezt a funkciót, annak mindenképpen érdekes lehet: ha szinte mindig eltalálja Siri, amit akarunk, akkor érdemes lehet bekapcsolni.

Belenyúltak a gyári Podcastok alkalmazás működésébe is, az új verzió továbbra is átlátható maradt, mégis kevésbé korlátozott a CarPlayen, mint korábban. Különböző részekhez és új műsorokhoz is könnyebben hozzá tudunk férni, a három lapra tagolt felület olyasmi lett, mint amit a Spotify képvisel évek óta. Ezzel a megoldással kevésbé kell Sirire, vagy az iPhone felemelésére támaszkodnunk vezetés közben, hogy kiválasszuk a kedvenc részünket.

Ne feledjük, az Apple pontosan tudja és ha hozzájárulunk, diagnosztikai szempontból követi is, hogy CarPlay használata közben milyen funkciókért emelik fel túl sokszor az emberek a telefont, és ha valami egyszerűbben megoldható az autó képernyőjén, akkor azt valószínűleg meg fogják oldani, de itt nagyon jó arányérzékre van szükség, mert a CarPlay célja nem az, hogy a telefon helyett az autó középső kijelzője vegye el a figyelmünket, hanem az, hogy a telefont ne kelljen nyomkodnunk, mert a legfontosabb, autózás közben fontos funkciókhoz hozzáférjünk közvetlenül is.

Ezen kívül már tényleg csak nagyon apróságok változtak, frissítették az Apple News+ hangalapú verzióját (itthon sajnos továbbra sem elérhető, de az Audiobooks, Dunkin', SpotHero, ChargePoint, PlugShare, WhatsApp, Line, Spotify, Tidal, iHeartRadio és csomó egyéb szoftver is kap újdonságokat, megjelenés szempontjából pedig az iOS 16-hoz passzoló új CarPlay-háttérképek is érkeztek, amit szokásos módon a CarPlay beállításaiban lehet elérni. A frissített Apple CarPlay-t minden iOS 16-képes eszköz megkapja, tehát iPhone 8-ig visszamenőleg ezek a frissítések élnek és működnek, számunkra talán a Podcastok alkalmazás okos működése a legfontosabb, ne felejtsetek továbbra is Égésteret hallgatni autózás közben!

A háttérben pedig folyamatosan folyik a CarPlay komoly frissítése, a külsős alkalmazásfejlesztők egyre több lehetőséget kapnak az alkalmazásaik átültetésére, és ha az Apple meg tud egyezni az autógyártókkal, akkor hamarosan nem csak a középső kijelzőn, hanem az újabb autók teljes belső felületén az Apple rendszere futhat, kíváncsian várjuk.

Az iPhone 14-et pedig ezúttal tényleg el tudom intézni pár mondatban. Az üzemidőt továbbra is nagyon szeretem, az iPhone 13-nál komolyabbat léptek előre akkukapacitásban, itt most nem tették ezt meg, de a szokásos szoftveres optimalizálásokkal valamennyit javítottak rajta, nálam nagyon kényelmes egy napot, szűk másfelet hozott le fixen az iPhone 14 úgy, hogy ugyanazzal a felhasználással a 95%-os állapotú iPhone 12 már kora estére lemerül.

A 6 GB-ra bővített RAM nagyon hasznos, ha több böngészőlapom van megnyitva, miközben appok között is váltogatok, akkor a Safari-lapok jelentősen kevésbé töltenek újra visszatéréskor, amit én nagyon szeretek, a kamera fejlődéseit külön anyagban dolgozzuk fel, a tavalyi hardver és szenzorsziget pedig nekem ugyanúgy nem fáj, ahogy eddig sem fájt, tudomásul veszem, hogy ilyen árak és technikai fejlettség mellett egyre nehezebb dolga lesz az Apple-nek abban, hogy a Pro modellek felé terelje az embereket, és ha így lehet, akkor sajnos így lehet. A 449 ezer forintos indulóár elég fájó, 50 ezer forint pluszt én valószínűleg nem adnék érte a 389 ezerre emelt iPhone 13-hoz képest.

Ilyen és ehhez hasonló tartalmakért kövesd a Totalcar TeChno Facebook-oldalát is!