2020.02.26. 16:05

A Subaru Forester harmadik generációja 2007-től, más források szerint 2008-tól készült és 2012-ben váltották le. Bár 2,5 literes szívó- és turbóbenzines motorokkal is gyártották, Európában főként a kétliteres szívó benzinmotort és a bokszerdízelt ismerjük, ezekkel terjedt el a típus. Az előbbivel korrekt családi autó egy ilyen Forester, finom az összkerékhajtása, jó a súlyelosztás és hely is van benne. Az autó nem különösebben erős és tud sokat fogyasztani, főként városban. Mihály nem véletlenül vette mégis ezzel a motorral a sajátját, hiszen a megjelenésekor csodaként emlegetett bokszer dízelmotor katasztrofálisan kezdett.

A korai évjáratok kenési problémái főtengelytöréseket okoztak, méregdrágák a magasnyomási üzemanyagrendszer alkatrészei is, nem könnyű vele jó vásárt csinálni. A MűhelyPRN ötvenedik epizódjában is ugyanazokat a kérdéseket vizsgáljuk, mint a műsor indulása óta minden héten. Mit érdemes megnézni egy használt autón a vásárlás előtt? Mit kell külön figyelembe venni egy Subaru Forester esetében és persze milyen állapotban van a műsorba beválogatott példány. Minden kiderül, sőt, mondunk néhány fontos dolgot arról is, hogy miért érdemes óvatosan örülni a friss alvázvédelemnek, ha az egy Ausztriából származó használt autó padlólemezét fedi. A 2008-as Forestert is az Avalon Bosch Car Service-ben vizsgáltattuk át.

Mihály autóját is ellenőriztük az alvázszám megadásával a Totálkár kártörténeti lekérdezőrendszerben, amely az elmúlt húsz év magyarországi biztosítói, kárszakértői és autószervizekből származó adataiból merít az alvázszám megadásával. A rendszer használata ingyenes volt, mert nem találtunk korábbi helyreállítási kalkulációt, és 3990 forintba kerül autónként, ha kiderül valami, ami minden autóvásárlás előtt hasznos. 

Korábbi epizódok:

2 millióért vette, most 8-ban van
Korosodó luxusautónál a vételár a legkisebb költség, ezt tudjuk, de mennyibe kerül ma a kívánatos 5-ös fenntartása?
Hibajelzés a próbaúton
Big Daddy Laca alapvetően motoros alkat, de még a családi S-Maxból is a legerősebbet választotta. De mennyit kellene költenie rá?

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.