Erre te sem számítanál egy Ladától

Totalcar Erőmérő: tuning Lada

2019.11.01. 15:36

Az Erőmérőben a profi teljesítménymérő padon minden kiderül az Autokorbelnél. Korábban már elmondtuk, hogy mi ez, és most megint beválasztottunk egy 1500-as Ladát. Mert az elkeseredetteknek adunk még egy esélyt. És milyen jól tettük!

Az Erőmérőben szerepelt már 1500-ös Lada, de csalódottak voltunk a teljesítménymérés végén, mert az autó sokkal gyengébb volt, mint a névleges 75 lóerő. Valóban kevesebbre számítottam, de nem ennyivel, ahogy olvasóink sem, hiszen számtalan levelet kaptunk tőletek a műsor után. Volt, aki ingyen szervizt ajánlott fel a kék kocka gazdájának, más minket tartott hozzá nem értőnek, mert rossz autót választottunk, szóval a gyengélkedő Lada nagyon sok indulatot generált.

Kézenfekvő volt, hogy meghívunk egy másik Ladát is azonos motorral, mert a két mérés már adhat egy támpontot, azonban ezen a ponton elgurult kicsit a gyógyszerünk.

Magamra vállalom, én mondtam, hogy ezúttal hívjunk inkább egy rendesen megcsinált utcai autót, amely nem versenyautó, hanem közúti forgalomban van és az állapota is megfelelő.

Ha a szerkesztőségben elhangzik a Lada márkanév, a következő mondatban biztosan elhangzik Havassy Péter versenymotor-építő mérnök neve, aki már többször szerepelt a Totalcaron. Felhívtuk és kértük, hogy ajánljon egy utcai, de kicsit megokosított Ladát, amit ő jónak tekint. Azonnal válaszolt, átküldte egy munkatársa telefonszámát, aki a Havassy Motorsportnál tanulta ki a mesterséget, és ahogy Péter fogalmazott, egész ügyes utcai motort rakott magának össze, főleg gyári alkatrészekből.

A vértuning, tüzet okádó sárkányokat a műsor indulásakor ki akartuk zárni az Erőmérőből, mert nem akartunk vitát, hogy ki miatt robbant szét egy motor a mérés közben és ki fizeti az Autokorbel falainak újrafestését. Ez azonban nem egy klasszikus értelemben vett, szétfaragott tuning motor, csupán egy kicsit okosabban összerakott, gyári 1600 köbcentis, láncos Lada motor. Persze nem azt mondom, hogy szöggyári, de egy vezérműtengely, egy kiegyensúlyozott, kigrammolt forgattyús mechanizmus, lekönnyített lendkerék és jobb minőségű dugattyúk növelt kompresszióval még nem a szétfaragás és kihegyezés ismérvei.

A karburátor is gyári, egy kicsit fel van bővítve és átfúvókázva, de ez nem látszik rajta, a motortér még értő szem számára is eredetinek tűnik, ahogy Gergő autójának egésze szintén. Nincs leültetve, nincs végletekig kicsinosítva, a peres gumik tűnhetnek fel csak a szemlélődőnek és a pókhálós BBS-stílusú könnyűfémfelni a nyolcvanas évekből.

Amikor aztán beindul a motor, az értő ember azonnal tudja, hogy a vezérműtengely hagyományosan mért fokolása egészen közel lehet a 300-hoz, mert bizony kicsit bicegős az alapjárat. Azonnal feltűnik az értő számára az is, hogy ez egy adottság, mert percekig pontosan ugyanúgy biceg és sem leállni nem akar, sem fordulatszámot változtatni, ahogy a karburátor alatt és mellett falsot szívó kotvány, sántító, néha pedig emelt fordulaton éneklő motorok. Amit ez az autó produkál az nem bug, hanem feature.

Adja a jellegzetes Lada-vezérműlánc hangot is, amitől azonnal beugrott nekem a családunk ezerötös Ladája, 1979-ből. 

Annyira vártuk a mérést, ahogy csak ritkán, pedig már bőven túl vagyunk a 100. epizódon. Éreztük, hogy ez a mostani különleges lesz. Némethi Peti még megkérdezte, hogy meddig forgathatja a motort, a sokat ígérő autó gazdája pedig mondta, hogy majd ha esik a görbe, hagyja abba, mert nincs benne fordulatszám-határoló, ezárt ő 7000/percnél (!) el szokta váltani. A hétezres fordulat egy Lada-motornak olyan, mintha azt mondanám, hogy a kerékpárommal ma ötvennel jöttem dolgozni. Meg lehet csinálni, de mondjuk úgy, nem jellemző.

Az egész mérés nem volt mindennapos, ahogy ez a Lada-motor sem az. Igaz, hogy nem tudtunk meg szinte semmit a széria állapotú 1600-os Ladákról, de ez a próba így is emlékezetes marad Totalcar Erőmérő történetében. Két napig ezzel álmodtam.

Ha nem hiszitek, nézzétek meg a műsorunk mai epizódját! A mérés végén ott vannak az eredmények és elemezzük a görbéket is, sőt, az autó gazdája beavat néhány műszaki érdekességbe.

Ha pedig érdekesnek találjátok a hetente jelentkező Totalcar Erőmérőt, iratkozzatok fel a Youtube csatornánkra, mert sok érdekes autó jön még!

Korábbi epizódok:

Nem várt FORDulat
Mit nem adtunk volna ennyi erőért 20 éve? Egy villanyautóval zárjuk sorozatunkat.
Ilyen egy jól bevált recept: 300+ LE
Saját tervezésű és gyártású motorbelső, egyedi program, sok év munkájának gyümölcse. Tartsatok velünk ma is.