CarPlay, kevesebb fejfájással

2019.10.21. 14:50 Módosítva: 2019.10.21. 15:34

Nemrég frissült a CarPlay, vagyis az Apple népszerű autós applikációja. Kivettek mindent, ami nyűg volt, és még jobb lett, ami eddig is jól működött. Egyre kevesebb esélye van a gyári szoftvernek...

Folyamatosan fejlődnek a fedélzeti számítógépek autóinkban. Érintős a kezelőfelület, hangvezérléssel kérhetjük, hogy vigyen el a legközelebbi étterembe, de bizonyos gyártók modelljeiben akár mutogathatunk is, hogy tekerje fel az audiorendszer hangerejét. Ebbe a versenybe szállt be néhány éve az Apple CarPlay és az Android Auto azzal a céllal, hogy a telefonunk csatlakoztatása után átvegyék az irányítást az autó fedélzeti rendszere felett.

A CarPlayt már 2014-ben bemutatta az Apple, akkor még kezdetleges formában, az összes gyerekbetegségével együtt. Folyamatosan fejlődik, egyre több alkalmazást támogat, de az alapvető hibái megmaradtak. Most viszont az iOS 13 újdonságaival nekiálltak kigyomlálni ezeket. Ugyanazokat az applikációkat használhatjuk, mint eddig, de sokkal ergonomikusabban. Mellesleg rengeteg új funkcióra nincs is szükség, hiszen a legtöbbet navigációra és zenehallgatásra használjuk, amit már eddig is fényévekkel jobban csinált, mint bármilyen offline térképes gyári rendszer.

Tulajdonképpen két nagy dolog változott. Egyrészt megjelent a multi-tasking a teljes képernyős használat mellett, és most már nem feltétlenül ugyanaz jelenik meg a telefonon, mint a kocsi képernyőjén.

Eddig vagy használtuk valamelyik alkalmazást, vagy a kezdőképernyőről válogathattunk közöttük, nem volt lehetőség arra, hogy több dolgot csináljunk egyszerre, mert minden teljes képernyőn jelent meg. Az új verzióban van egy harmadik lehetőség, amit az Apple ötletesen Dashboard névvel illet.

Ilyenkor kisebb ablakokban egyszerre láthatjuk a navigációt, az éppen lejátszott zeneszámot, vagy akár eseményeket a naptárunkból, az adott napra. Ugyan a CarPlay jelenleg tizenegy, harmadik fél által fejlesztett navigációs szoftvert támogat, a Dashboardon egyelőre csak az Apple Maps jelenhet meg, így ha mondjuk Google térképével szeretnénk utazni, azt még mindig csak a teljes képernyős megjelenítésben érhetjük el. Remélhetőleg hamarosan ezeket az alkalmazásokat is integrálják, hogy az ablakos nézetben is működjenek.

A másik probléma, ami a teljes képernyős alkalmazásokkal elviselhetetlenné tudta tenni a használatot, hogy amit éppen a CarPlayen használtunk, az megnyílt a telefonon is, akár akartuk, akár nem. Természetesen ez oda-vissza működött, így az autó oldaláról is felülírhattuk a telefonon megjelenő applikációkat. Ez könnyedén eredményezett végtelen párbajt vezető és utas között. Az elképzelés nyilvánvalóan az volt, hogy az emberek úgysem használják a telefonjukat vezetés közben, csak van olyan, hogy nem egyedül ülünk az autóban.

Például gyorsan frusztrálóvá tud ez válni, ha éppen figyeljük a térképet, de az utasülésről valaki zenét szeretne választani a telefonról. Ilyenkor amint ő megpróbált a számok között keresgélni, azonnal annak a menüje árasztotta el a fedélzeti számítógép teljes képernyőjét is, a térkép helyett. Ennél már csak az volt rosszabb, ha olyan alkalmazást használtunk a telefonunkon, melyet nem támogat a CarPlay. Ilyenkor teljesen használhatatlanná vált az autó rendszere, hiszen a kezdőképernyőn, az ikonok között ácsorgott tétlenül.

A telefon és az CarPlay beteges összenövésének is véget vetettek a fejlesztők, és talán ez a legfontosabb. Végre külön használható a két készülék, kedvére nyomkodhatja az utasunk az éppen csatlakoztatott telefont, miközben mi csak azt látjuk az autó képernyőjén, amit mi nyitottunk meg. Ezzel megszűnt az az opció is, hogy a kezdőképernyőről nem tudunk tovább haladni, hiszen többé nem számít, támogatott-e a telefonon futó alkalmazás.

A CarPlay természetesen szeretné elérni, hogy mindenhez kérjük Siri segítségét (az Apple virtuális asszisztenséét), akitől különböző dolgokat kérhetünk: felolvassa az üzeneteinket, válaszolhatunk is rájuk, vagy berakja a kért zeneszámot. Siri egyelőre csak az Apple Music gyűjteményünkből tud válogatni, de ezzel a frissítéssel az Apple engedélyezte külsős fejlesztőknek, hogy a virtuális asszisztenssel irányítsák alkalmazásaikat, így várható, hogy más zenei streaming-szolgáltatások is használhatók lesznek.

Ez a folyamatot is ügyesebben oldották meg a frissítésben. Mostantól csak megjelenik a sarokban egy kis ikon, hogy éppen aktív a hangvezérlés, ahelyett, hogy kitakarná az egész képernyőt. Persze Sirit magyarul nem utasíthatjuk. Az Apple szoftvere már arra is készen áll, hogy azokkal az autókkal is megbirkózzon, amelyeknek utasterében több digitális kijelző is található, tehát elvileg lehetséges lesz, hogy a kormány mögött lássuk a térképet, és a fő képernyőn a zenéinket, de ezt még egyetlen autógyár sem támogatja.

A sok hasznos funkció mind a miénk lehet a frissítés után, és ehhez nem kell más, mint egy autó, amely támogatja a CarPlay szoftvert. Már több mint ötszáz ilyen modell létezik a hatvankét leszerződött gyártó választékából, de köztük csak 2014 után bemutatott modelleket találunk. Az újdonságok használatához szükség van még egy iPhone-ra is, amelyen fut az iOS 13-as verziója, illetve egy kábelre, amellyel összekötjük a kocsinkat a telefonunkkal.

Szerintem a CarPlay jó irány, teljesen azonosan működnek rajta a dolgok, mint a telefonunkon, így már használatának kezdetétől otthon érzi magát az ember, és a kezelése is könnyű. Az pedig kifejezetten szokatlan az autós világban, hogy miután eleget tettünk a fent említett követelményeknek, a CarPlay az Apple-nek köszönhetően az autó rendszerétől függetlenül ingyen frissül. Én eddig is használtam ezt a megoldást, mert még a most kigyomlált hibáival együtt is szívesebben nyomkodtam, mint az autók gyári szoftverét.

Különösebb újítást nem hozott a CarPlay-frissítés, de rengeteg felesleges vesződéstől szabadít meg, így lehet, hogy többen tartják majd érdemesnek az autó gyári rendszerének kiegészítésére. Érdemes is, mert Apple készüléket ennél jobban nem lehet kocsiban használni.