Amikor olasz volt a legjobb GTI

Totalcar Erőmérő: Fiat 850 Special

2019.05.17. 15:12

Az Erőmérőben színt vallanak a hitelesített, profi teljesítménymérő padon a járművek az Autokorbelnél. Korábban már elmondtuk, hogy mi ez, sorban választjuk ki a korábban jelentkezett önkéntesek autóit, és bizony nagyon vegyes a felhozatal. Most egy olyan 1969-es Fiat tekeri a mérőpadot, ami szinte gyári tuningautó volt.

Teljesen elfogadott, hogy ha egy gyár megcsinálja a maga GTi vagy egyéb jelzéssel ellátott, kicsit sportosabb modellváltozatát, tetemes felárat kér érte. Ma jellemző, hogy a sportverziók motorjába nem is igazán nyúlnak bele, esetleg az elektronikát módosítják, és kívülről láthatóvá teszik, hogy ez bizony a feláras, sportos modell, így a szomszéd is tisztában lesz vele.

A Fiat a 60-as évek végén a 850 esetében máshogy gondolta. Csinált sportosabb modellt, ez volt a 850 Coupe, de a szedán (Berlina) 850-es is megkapta ezt a tuningblokkot. Ez lett a Fiat 850 Special, azonban ezt kívülről alig lehet megkülönböztetni a sima 850-estől. A Merkur nem értékesítette Magyarországon ezt a verziót, csak az alap 850-es Fiatot, ezért aztán itthon nem is annyira ismert a Special. Ehhez jön, hogy ránézésre csak a díszléc-trollok tudták megkülönböztetni a sima, itthon is forgalmazott modelltől, így nem is tűnt fel, ha láttunk egyet.

Pedig a kis szedán a maga nemében különlegesség. Nem csak mert hosszában elhelyezett motorja hátul kapott helyet, hanem mert a mindössze nyolcszázötven köbcentit négy hengerre osztották el, ráadásul az OHV (alul vezérelt, felül szelepelt) blokk konstrukciójához képest magas, 6500/perc fordulaton adja le a 47 lóerős maximális teljesítményét. Ezzel a könnyű és kicsi Fiat 850 egészen mozgékony tudott lenni, az 1200-as Lada nem volt ellenfél gyorsulásban, de végsebességben is megszorította a Fiat.

Az alap 850-es Fiat 843 köbcentis blokkját meghagyták, azonban sportosabb, magasabb emelésű vezérműtengelyt kapott, ami nagyobb szelepeket mozgat a picike hengerfejben. Amúgy kicsik a szelepek, de nem is lehetnének nagyobbak, mert ennyi köbcenti négy hengerre elosztva nagyon kis átmérőjű dugattyúkat eredményez. Másrészt a kis dugók könnyűek is, ezért aztán engedik a motort hatezer fölé forogni.

Értékeljük ezt, mert a hatvanas évek végén a Volkswagen legnagyobb fordulatú személyautójának léghűtéses motorja mindössze 4200-at forgott, ráadásul közel kétszeres lökettérfogata ellenére sem volt erősebb a Fiatnál. A kis Fiat négyhengeres további különlegességei a keresztáramú hengerfej, a kéttorkú Weber regiszterkarburátor, illetve a hangolt, különálló kipufogóleömlők. A 850 Special 13 colos kerekeket és tárcsaféket is kapott, az ülései pedig sportosabbak voltak a sima 850-eshez képest.

Az Erőmérő mai epizódjában szereplő autó autóban mindössze 58 ezer kilométer van, és szinte teljesen gyári állapotú. Komolyabb sérülése, hegesztése nem volt, itt-ott még gyári fényezést találhattunk rajta, az alja is teljesen ép.

A látottak alapján joggal várhattuk, hogy hozni fogja a gyári értékeket. A motor hangja nagyon szép, járása pedig hihetetlenül rezgésmentes, nem csak az akkori autókhoz képest, hanem mai szemmel is. 

A mérés előtt kicsit megmelegítettük a motort, majd a szokott elindult a folyamat. Amikor a fordulatszám elérte a négyezret a viszonylag rövid kipufogó és a leömlő csőkígyója együttesen érces hangot adtak. Végül majdnem hétezerig forgattuk a Fiatot, eszméletlen jó hangja volt a kis négyhengeresnek, ráadásul egészen magas, majdnem 6800-as fordulaton adta le a maximális teljesítményét.

Ha tudni akarjátok, hogy mennyi énekelt ki az eredeti teljesítményéből a veterán sportmodell, nézzétek meg az Erőmérő ma epizódját, ha pedig szeretitek hetente jelentkező sorozatunkat, iratkozzatok fel a Totalcar Youtube-csatornájára, mert érdekes autók jönnek még!

Korábbi epizódok:

Nem várt FORDulat
Mit nem adtunk volna ennyi erőért 20 éve? Egy villanyautóval zárjuk sorozatunkat.
Ilyen egy jól bevált recept: 300+ LE
Saját tervezésű és gyártású motorbelső, egyedi program, sok év munkájának gyümölcse. Tartsatok velünk ma is.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.