Te koszos, rozsdás, gyönyörű dolcsevíta!

2022.09.24. 16:00

- Ezek őrültek, én mondom, őrültek! Engem akkor sem fog egyik sem megdobálni! - motyogta magában Christian Werner, miközben egy újabb réteg vörös festéket kent fel 1924-es Mercedes versenyautójára. Igaza lett, és talán épp ez volt az a plusz, ez a pár vödör vörös festék, aminek köszönhetően megnyerte a Targa Floriót. Ha bármi más színe lett volna az autójának, akkor a helyiek, legyen az túlmozgásos susztertanonc vagy mazsolává ráncosodott mamus, kővel dobálják meg, hisz a vörös autó az olasz autó!

Semmi sem foglalja össze jobban nekem Szicíliát, mint ez a történet, és persze maga a Targa Florio: tetőig rakva hagyományokkal, egyszerre a helyieké és mindenkié, elsőre veszélyesnek tűnik, de igazán mégsem az, abból van tákolva, amit az út szélén találtak, oda tákolva, ahol épp volt hely, miközben a helyiek egyszerre tartják magukat többnek nálad és hívnak, hogy tartozz közéjük, megosztva velük mindent, ami te vagy. Egy kattogó, villódzó 8 milliméteres vetitőgép, amint birkapásztorok, kofák, halászok és autóversenyzők karcos, hólyagos filmjével fest meg egy dohányfüsttől besárgult falat.

A patina itt nem egy instafilter, hanem generációk napszítta, cserzett kezeinek használatától megkopott, személyes történetek kakofóniája, ami egyszerre ijesztő és magával ragadó. A pizzériás, aki tejet lopott nekem, a remete, aki megmentett a szomjhaláltól, a maradékért kuncsorgó macska, az unatkozó, nyugdíjas autóversenyző, aki múzeumot épített magának a semmi közepén, a villanyrobogós tinibandák, a kovácsoltvas kerítéssel feljavított Piaggo Apék, a rántott rizses hús, a semmibe tartó utak... ó, Szicília, te csoda!