A 10 legmenőbb modern fényszóró, szerintem

2023.03.25. 16:15

Az utóbbi években brutál sokat fejlődtek az autók fényszórói és nem csak arról van szó, hogy jobban világítanak, hanem arról is, hogy némelyik eszméletlen jól néz ki. Ez tulajdonképpen teljesen logikus, hiszen ahogy fejlődött a technológia, a dizájnereknek is egyre több lehetőség jutott, mivel nem sok formai megkötéshez kellett igazodniuk.

A modern pilácsok minden eddiginél jobban meghatározzák egy autó arcát, amit a gyártók igyekeznek faltól falig kihasználni. Ki ügyesebben, ki némileg kevésbé. Azt azonban érdemes megjegyezni, hogy a fényszórók bár önmagukban is értelmezhető egységként vannak jelen egy autón, a koherens összképben a kontextus – vagyis az autó orra – se mindegy. Most összeszedtem azt a tízet, ami nekem esztétikai szempontból nagyon beakadt. Nézzük!

Audi RS6

Kezdjük az egyik kedvenc modern autómmal, vagyis az Audi RS6-tal. Bár ezzel a rettentő tűzerővel közúton vezetni olykor igen félelmetes élmény, abban megegyezhetünk, hogy az egyik – ha nem a – legpusztítóbb külsejű modern Audit tisztelhetjük benne.

Ebben jelentős szerepet vállalnak a fényszórói, amikkel olyan szigorúan néz az RS6, mint ahogy Ivan Drago nézett, amikor belépett a ringbe, hogy megmérkőzzön Apollo Creeddel. Az RS6 pilácsában eleve nagyon jól mutatnak a kis függőleges szegmensek, az meg már csak hab a tortán, hogy bekapcsoláskor egymás után, szinte folyékonyan kapcsolódnak fel. A szigorú lámpák ötletesek és kiválóan aláhúzzák az RS6 mélyen fenyegető auráját.

Project Maybach

Maga az autó eleve eszméletlen jól néz ki, mintha egy, a 2020-as években íródott Rejtő-regényből lépett volna elő: egy modern Senki Alfonz és Tuskó Hopkins tuti szívesen ellopná egy gazdag úrtól Afrikában. Ha regényszereplőként nem is voltak nagy sikerei, a Project Maybach egy rendkívül kívánatos tárgy és ehhez nagyban hozzájárultak a fényszórói és lámpái.

A szögletes, homokszínű és fekete színű autó orrát több szempontból is meghatározzák a fényforrások. Az alap felütést a motorháztető teljes szélességében elterülő, vékony LED-csík adja, amivel remek összhangban vannak a régi kiegészítő fényszórókat imitáló, köralakú lámpák.

Porsche 911

A formai tökéletességet, amit a mindenkori 911 képvisel, leginkább egyben érdemes kezelni, azért részleteiben sem gyenge a típus. A fényszórójában az a különösen állat, hogy miközben megmaradt olyannak, hogy tökéletesen rezonáljon az ős 911-esre, bele tudtak vinni valami olyat, ami úgy maradandó, hogy közben modern.

A négy kis pötty-LED-re gondolok itt, amik nincsenek túltolva, de általuk csípőből meg lehet mondani, hogy egy Porschét nézünk épp. Mint ahogy a legtöbb formai elem, úgy ezek is a márka legnagyobb ikonján, vagyis a 911-esen mutatnak igazán jól.

Hyundai Ioniq 5

A Hyundai érezhetően nagyot akart gurítani az Ioniq 5-tel és ez szerintem sikerült is. Formai szempontból mindenképp, és ez különösen igaz a részleteire, amik néhol simán csak érdekesek, néhol viszont zseniálisak.

Az első pilácsra utóbbi különösen igaz, hiszen miért is ne lenne zseniális valami, ami mindössze pár, nagyon egyszerű vonalból áll, mégis ennyire jó a szemnek. A két U-alakú, extrán szögletes LED-modul – ami amúgy pici, pixel-szerű szegmensekből áll – annyira ügyesen helyezkedik el térben és annyira egyszerű és világos vonalak alkotják, hogy nekem mindig a Bauhaus jut róla eszembe.

Volvo EX90

Ez ugyan jelenleg még csak egy koncepcióautó, azért már vélhetően igen közel áll a leendő szériaváltozathoz. Reméljük, hogy nem fogják kivenni belőle egy igen érdekes részletét, vagyis fényszóró búrája mögött kettényíló, világító Mjölnirt.

Ez az ügyes megoldás úgy néz ki a gyakorlatban, hogy alapesetben a Volvók orrát meghatározó, fektetett T-betű szára több kis modulból áll, és normál esetben ezek világítanak. Azonban amikor kevés a menetfény, akkor a T szára felfelé és lefelé eltűnik, majd ezek mögött megjelenik a tompított és a reflektor. Valódi értelme nincs, de biztos, hogy ha belekerül a végleges modellbe, akkor már emiatt is emlékezetes maradhat az EX90.

Tesla Model S

Bár már látjuk egy ideje a Model S-t, menet közben annyit változott a típus, hogy szinte észrevétlenül tudott aránylag friss maradni. A Teslák külsejéért nem igazán vagyok oda, azt azért elismerem, hogy a Model S semmiképp nem egy csúnya tárgy.

A legújabb változat már elég szigorúan néz az összehúzott szemöldököt formázó lámpáival. Az a helyzet, hogy ez működik, hiszen a menetfényét különböző vastagsáőgú tejüveg mögött hordó lámpák meglepően esztétikusan néznek ki.

Seat Leon

Talán fura, hogy megjelenik itt egy ennyire hétköznapi modell, ugyanakkor mégis úgy gondolom, hogy itt a helye. Az aktuális Seat Leon lámpái ugyanis egyből felismerhetővé teszik a típust, miközben a formájuk is nagyon adja.

A geometrikus, három jól elkülöníthető, különböző hosszúságú egyenesből álló menetfény és a lámpatestek belülről kifelé, felfelé ívelő vonala adnak egy igazán pimasz karaktert az autónak. Amúgy sem rossz formájú és arányú típus a Leon, de kétségtelen, hogy a fényszórók nagyon sokat lendítenek a kiállásán.

Bentley Mulliner Batur

A kimondottan hangzatos nevű Bentley Mulliner Batur nem csak azért különleges modell, mert mindössze 18 darabot készítenek belőle és nagyjából 800 millió forintba kerül, hanem azért is, mert ez a modell szakít egy fontos hagyománnyal.

Ebbe ugyanis már nem a Bentley-kre jellemző, köralakú fényszóró, hanem annak egy átrajzolt változata kerül. A váltást ügyesen kivitelezték, hiszen az új lámpákban így is visszaköszön a régebbi, köralakú változatok külseje, csak itt épp úgy, hogy nagyjából középen kettészeli őket egy határozott egyenes.

Lucid Air

Érdekes arányérzékkel megrajzolt autó a Lucid Air, hiszen vannak remek szögei, alapvetően mégis maradt benne valami, amitől enyhén nehézkesnek mutatja magát a forma. Az első lámpák viszont szinte tökéletesek, amiket ebben az esetben a kettőt összekötő, hatalmas felső betéttel együtt érdemes értelmezni.

Nincs semmi hatalmas ötlet, viszont a napellenzőre hasonlító, az autó színétől általában eltérő betét és az alóla sandán kinéző, térben jóval beljebb lévő LED-es panelek feledtetik a néhol megbicsakló összképet.

Opel Astra

Ide kell vennem még egy nagyon hétköznapi típust, ami az új autók között a személyes kedvenceim között van, ezt pedig főleg a külsejének köszönheti. Az új Opel Astra – vagyis L – kasznija telitalálat, és ezen belül is a legkirályabb eleme a régi Opeleket idéző Vizor-maszk.

A Stellantis a széles, fekete maszkot igyekezett ráerőltetni minél több, modern Opelre, de csak az Astrán működik igazán jól. A szögletes szélű, retró maszkba integrált fényszórók a két elforgatott L-betűt formázó menetfénnyel nálam nagyon betaláltak, pedig igazából semmi gigantikus ötlet nincs bennük.

Mivel ez egy igen szubjektív lista, a saját kedvenceim vannak benne, de ha úgy gondolod, hogy van, amit kihagytam, pedig neked nagyon adja, akkor írd meg nekünk!