Gépjárművezetéstől véglegesen eltiltott, többszörösen visszaeső ittas vezető okozott közúti balesetet, a vége jogerős fegyház(!)büntetés. Hogy mégis miért elgondolkodtató és felháborító az eset? Dr. Kozma Tamással és dr. Tajti Szabolccsal, a www.karterito.hu jogászaival kibeszéljük a történetet.
Egy férfi horgászni indult Szigethalom környékén, de mivel a tó messze van, és a felszerelést is ki kell valahogy cuccolni, autóba ült. A horgászat hosszadalmas, sokszor eseménytelenül telik, így sokan szokták némi alkohollal lazítani a várakozás óráit, ami nem baj, ha utána nem vezetnek. Esetünk főszereplője azonban már a horgászatra készülődés közben betolt némi sört és rövidet, majd hazament két gyermekéért, és egy barátját is felvette, így indultak együtt pecázni.
A tó felé vezető mellékútról igen illuminált állapotban kanyarodott ki a magasabb rendű útra, amikor a stoptáblát teljesen figyelmen kívül hagyva, éppen csak lassítva az ott jobbról szabályosan érkező motoros elé hajtott. A motoros az ütközés következtében súlyosan megsérült, a lába azóta is nagyon rossz állapotban van. Az eljárás során a vétkes sofőr szervezetében 1,3 ezrelékes véralkoholszintet állapítottak meg, ami nem a csaprészegség mértéke, ám a józanságtól már nagyon messze járt az ütközés idején.
Az elkövető „dicsőségtábláját” számos bűncselekmény színesítette, ittas vezetés miatt, többszörös visszaesőként 2009-ben végleges hatállyal eltiltották a járművezetéstől, ami természetesen nem igazán tartotta vissza, ha épp szabadlábon volt, sikerült mindig bajba keverednie. A baleset tehát 2018-ban úgy történt, hogy már évekkel korábban elvették jogsiját, így hiába volt látható már a helyszínen, hogy ittas, a rendőrök nem tudták azt újra bevonni, hisz nem volt mit. De ez még mindig semmi, a férfit nem olyan fából faragták, hogy holmi baleset miatti újabb büntetőeljárás megállítsa, így 2019-ben a rendőröknek sikerült ismét tetten érniük ittas vezetésért, amiért egyébként két év eltiltást kapott – feltehetőleg elbíráláskor nem tűnt fel a korábbi végleges eltiltás, hiszen a fekvőnyolcas plusz kettő nehezen értelmezhető szám. Ebben az időszakban egyébként az eltiltás alatti gépjárművezetés még nem számított bűncselekménynek, csak szabálysértésnek, így józanul csak kisebb bajba került volna.
Ittasan előidézett, maradandó sérülést okozó baleset esetén jelenleg a büntetési tétel egytől öt évig terjedő büntetés, mivel azonban a vádlott többszörös visszaeső volt, a felső határ a felével emelkedik, tehát hét és fél évre módosul. A bíróság végül jogerősen három év kilenc hónap, fegyházban (!) letöltendő büntetésre ítélte a férfit. Ez azért különösen fontos és hangsúlyos, mert a fogházat és a börtönt megelőzve ez a legkeményebb és legszigorúbb büntetés-végrehajtási forma.
Az egyik tárgyalás után, de még az ítélet előtt az elkövető védője megkereste a sértetti oldalt, egyezkedés reményében. Ennek ilyenkor nem sok értelme van, hiszen itt nincs mediátor (közvetítő, akinek szerepéről cikksorozatunk korábbi részeiben már részletesen írtunk), amivel a büntetést el lehet kerülni. Ha azonban a sértett némi jóvátételért cserébe úgy nyilatkozik, hogy megbocsájtott az elkövetőnek, az enyhítő körülmény lehet, és némileg mérsékelheti a büntetést. Nyilván ilyen előzmények után ennek persze nagy foganatja nem lehet, és a sértettnek sem akaródzott aprópénzért ilyen egyezséget kötni.
Itt jön az igazán megdöbbentő része a sztorinak: amikor felhívták a terhelt figyelmét arra, hogy nem szerencsés egyezkedésre gondolnia, közölte: „tudom, tudom, nem kellene ittasan vezetnem”. Szemmel láthatóan fel sem fogja, hogy sehogyan sem kellene vezetnie, mivel véglegesen, bíróság által el van tiltva tőle. Az ilyen ember az, aki a büntetés letöltése után továbbra is magától értetődő módon fog volán mögé ülni, akár ittasan is, így felvetődik a kérdés, hogy a társadalomra, a közlekedés többi résztvevőjére egyértelmű veszélyt jelentő elemeket milyen módon lehetne végleg eltüntetni az utakról. Talán hozott valamekkora változást, hogy ma már az eltiltás alatti vezetés akkor is bűncselekmény, ha az elkövető semmilyen más szabályt nem sért meg, de igazi visszatartást csak az jelentene, ha a lebukás elkerülhetetlen lenne. Ehhez viszont olyan mértékű ellenőrzés kellene, ami megoldhatatlannak tűnik, ha pedig megfigyelési technológia segítségével mégis megoldanák, nem biztos, hogy örülnénk neki.
A másik felháborító részlete az ügynek, hogy az okozó kötelező biztosítását kezelő biztosítótársaság – amely ilyenkor is köteles teljeskörűen helyt állni a balesettel okozott károkért, azonban 5 millió forint erejéig azt visszakövetelheti az okozótól – egészen nevetséges aprópénzzel próbálta kiszúrni a sértett fél szemét, ami gyakorlatilag az anyagi károkat sem fedezné, nem is beszélve a többiről. Különösen döbbenetes ez úgy, hogy a vétlen fél sérülése maradandó, és az életminőségének romlását is okozta. Mivel ez a cég mindenféle komolyan vehető egyezségtől elzárkózott, a történet polgári peres úton folytatódik a bíróságon, ami várhatóan további évekkel meghosszabbítja a történet lezárását.
Esetünk jól tükrözi, hogy a jelenlegi büntetési tételekkel való fenyegetettség sokszor nem bizonyul elegendő visszatartó erőnek. Van, akinek semmi nem számít, és semmi sem elég drága, ezzel érdemes lenne a törvényhozóknak kezdeniük valamit. Éppen elég a sok frusztrált, beszámíthatatlan, gépjárművezetésre pszichésen alkalmatlan egyén az utakon (ennek okai külön is megérnek egy misét), nem kellene ezt tetézni azzal, hogy tudatosan visszaeső, potenciális gyilkosokat engedjünk ismét szabadon garázdálkodni.
