Pénz nincs, a rendőrség és a biztosító egymásra mutogat

2021.06.11. 06:15

Egy teherautóról lehullott némi törmelék, a mögötte szabályosan haladó Gábor autójára. A rendőrség a helyszínen megállapította, hogy a teherautó sofőrje hibájából keletkezett a kár, meg is büntették. A Gábor viszont nem kapott kék-sárga bejelentő lapot, csak egy baleseti igazolást a rendőrségtől. A biztosító viszont erre nem fizet, a rendőrség pedig nem ad további információkat.

Gábor még áprilisban hazafelé tartott, amikor egy hulladékszállító teherautóról egy kanyar után némi törmelék hullott autójára, amely betörte a szélvédőjét. Megállította a teherautó sofőrjét, és jelezte neki a problémát, aki először megigazította a félrecsúszott hálót a rakományon, majd közölte, lehetetlen, hogy az ő autójáról bármi lehullott volna, és nem ismeri el felelősségét.

Gábor résen volt, és még időben sikerült a telefonjával felvételeket készítenie, így a kiérkező rendőröknek meg tudta mutatni a lebegő, beakasztatlan hálót, melyek alapján a rendőrök megbírságolták a teherautó sofőrjét, és adtak egy igazolást Gábornak a közlekedési balesetről. Ekkor kérdezte meg a rendőröket, hogy szüksége lesz-e a kék-sárga baleseti bejelentőre, amire azt a választ kapta, hogy nem, mert az igazolás kiváltja azt.

Gábor ezután felkereste a teherautós biztosítóját, átadta a rendőri igazolást, megtörtént a szemlézés, majd a biztosító jelezte neki, hogy a rendőrségi igazolás nem elég, mivel az azon feltüntetett információk hiányosak, de majd ők bekérik levélben a másik féltől a hiányzó adatokat. Ez után telt az idő, és nem történt semmi, Gábor ezért újra kereste a biztosítót, akik csak széttárták a kezüket, hogy a teherautó sofőrje nem válaszolt a kiküldött levelekre, így ők nem tudnak semmit tenni. A rendőrség nem kommunikál az üggyel kapcsolatban, így Gábornak kell kérni egy újabb, pontosabb igazolást a balesetről.

A rendőrség segítőkész volt, bár jelezték, hogy a jogszabályok kötik a kezüket, de adtak egy pontosabb leírást, amire a biztosító szintén nem reagált, ez után is Gábornak kellett hívogatnia őket – itt már szorította az idő, hiszen az autót vinnie kellett volna műszaki vizsgára. Miután elérte a biztosítót, jelezték, hogy továbbra sem megfelelő az igazolás – és ennél pontosabb leírást pedig már a rendőrség sem adhatott. Gábor ezt a pontot úgy írta le, hogy „a rendőrség és a biztosító vitázik rajtam keresztül, hogy ki milyen sorrendben írja le a szavakat, hiszen tartalmilag a szöveg teljesen egyértelmű mindenki számára!”

Biztosító-szemle1

A biztosítóval való levelezése alátámasztja, hogy valóban erről volt szó, a biztosító ugyanis a levelében azt írta, hogy:

„A csatolt rendőrségi igazolás szövegezése rendhagyó, a jogalap elbírálásához így nem tudjuk hasznát venni. Jellemzően „Az intézkedés a helyszínen jogerősen lezárult, xy cselekményével megszegte a KRESZ 47. §-ában foglaltakat, részére helyszíni bírság került kiszabásra”, vagy ehhez hasonlóan megfogalmazott igazolásokkal találkozunk, melyek valóban alkalmasak a jogalap elbírálására.”

Mindeközben a rendőrség igazolásában szerepelt a baleset helyszíne, ideje, illetve leírták, hogy a baleset miatti felelősség a teherautó sofőrjét terheli, melyet a helyszínen intézkedő rendőr megállapított, kiszabta a bírságot - és mivel a helyszíni bírság jogerős, így további szabálysértési eljárás nem indult. Nagyon fontos pont a történetben, hogy a biztosító nem kereste meg a rendőrséget, miközben amennyiben tudomása van a rendőri intézkedésről - ami a Gáborral történt levelezésük alapján egészen biztosan állítható -, a rendőrségtől kérhetnek tájékoztatást. Ehelyett a károsultra hárították az ügyintézést. Kerestem őket is a kérdéseimmel, eddig nem válaszoltak.

A rendőrség a megkeresésemre elmondta, hogy a bírság kiszabásával lezárult az intézkedés, a balesetben résztvevők pedig kaptak egy igazolást, amelynek kötelező tartalmi eleme a balesetben érintettek neve, lakcíme, a járművek forgalmi rendszámai, valamint az érvényes kötelező felelősségbiztosításra vonatkozó adatok.

A rendőrségnek viszont nem dolga a kék-sárgaként emlegetett európai baleseti bejelentőt kiállítani, az a balesetben résztvevők dolga, és mindkét félnek alá kell írnia. A kék-sárga a kárrendezés alapdokumentuma, mely egyébként papír-írószer boltban kapható, és az internetről is letölthető, sőt, létezik elektronikus kárbejelentési lehetőség is. Ahhoz, hogy a bejelentő lap a funkcióját el tudja látni, az a legfontosabb, hogy minden szükséges pont ki legyen töltve. Ezen a formanyomtatványon van lehetősége nyilatkoznia a járművezetőnek a baleset körülményeiről, valamint a baleset vázlati rajzát is elkészíteni. Ha ez nincs kéznél, egy üres papírlapon is rögzíteni lehet a baleset körülményeit, a résztvevők adatait (név, cím, rendszám, forgalmi száma, jogosítvány száma, biztosítási kötvény száma). Nagyon fontos, hogy a baleseti bejelentő kitöltésekor nem szükséges a felek megegyezése, ellentétes kárleírások is közölhetők. A baleseti bejelentő kitöltése nem jelenti a felelősség elismerését. A baleset körülményeinek leírására szolgál, és gyorsítja a kárrendezést.

A rendőrség tanácsa, hogy érdemes fotókat készíteni a balesetről, illetve felvenni a tanúk nevét, elérhetőségét - a legjobb tanúk azok, akik látták a balesetet, de nem vettek részt benne.

Az ügyben kikértem a Wagner & Wagner ügyvédi iroda véleményét, dr. Wagner Ádám ügyvéd pedig némileg árnyalta a képet. Szerinte egy kicsit mindenkinek igaza van. A rendőrség ebben az esetben helyesen járt el, a kiállított igazolás pontosan azt tartalmazza, amit törvény előír. Igazából arról, hogy ki a felelős a balesetért, a rendőrségnek nem is kellett volna nyilatkoznia az igazolásban. Az már egy plusz a részükről, hogy leírták azt is, hogy bírságot szabtak ki, mivel a balesetért a másik felet terheli a felelősség.

Ugyanakkor a biztosítónak is igaza van a saját szemszögéből: kaptak károsulttól egy kárbejelentést, amely kizárólag a károsult elmondásán alapul. Nincs (kék-sárga) baleseti bejelentő, csak a károsult elmondása, valamint egy rendőri igazolás, amely egyébként teljesen megfelel a jogszabályoknak. Minek alapján fizetne a biztosító? A rendőrségi igazolásból semmi nem derül ki, csak az, hogy az igazolás szerinti időpontban, az igazolás szerinti felek viszonylatában történt egy valamilyen közlekedési baleset, amiért a károkozó felelős. De, hogy milyen baleset történt, pontosan hogyan történt, mi volt a baleseti mechanizmus stb. – ezeket mind nem tartalmazza a rendőrségi igazolás. Ezért kellett volna a baleseti bejelentőt a helyszínen kitölteni, vagy az legalább, hogy a biztosító felhívására a saját biztosítottja (a károkozó) reagáljon valamit. De ebben az ügyben ő sem reagált. Így viszont károsult elmondásán kívül lényegében semmi sem bizonyítja, hogy mi történt.

Ebben az esetben a fényképek csak közvetett bizonyítékot jelentenek, mert csak az látszik rajtuk, hogy a helytelen a rakomány rögzítése, de ebből még nem következik, hogy hogy onnan bármi le is esett, éppen egy másik autó szélvédőjére. Egy per esetén át kell gondolni, hogy mivel tudja bizonyítani a károsult a történteket. Egy perben lehet kérni, hogy a bíróság idézze be a károkozót és akár a helyszínelést végző rendőröket személyes meghallgatásra, illetve a bíróság kötelezheti a rendőrséget, hogy nyilatkozzanak, milyen okból szabtak ki helyszíni bírságot - melyet egyébként adatvédelmi okokból nem tehetnek meg, és peren kívül erre sem a rendőrséget, sem a károkozót nem lehet kötelezni. Ha a károkozó a kiküldött levélre nem válaszol, a biztosító tehetetlen.

A dr. Wagner elmondta még, hogy egy ilyen esetben a károsultnak kell bizonyítania, hogy a baleset úgy, ott és akkor történt, ahogy állítja, továbbá, hogy a gépjárművének baleseti sérülései teljes egészében ebből a balesetből és ezzel a balesettel okozati összefüggésben keletkeztek.

A történetnek még nem született megoldása, most Gábornál van a labda, hogy perre megy, vagy megpróbál alkut kötni - számunkra a tanulság egyértelmű, ha baleset történik, mindenképpen kérni kell azt a bizonyos kék-sárga bejelentő lapot, mert anélkül hosszas procedúrára lehet számítani.

És úgy általában is fontos, hogy tudd, mit mondj, és mit ne mondj a rendőrnek, ha baleseteztél.