Egyre többen bringáznak Magyarországon. Ez a közlekedési forma egészséges, környezettudatos és fenntartható, időt és helyet spórolunk vele. Vannak árnyoldalak is: amikor bringával egy autó, vagy teherautó holtterébe kerülsz, nagyon kevésen múlik az életed. Ilyenkor kevés, hogy láthatósági mellényt viselsz, vagy vannak lámpáid. A kerékpárosok halálozási kockázata hétszer nagyobb egy közúti balesetben, mint az autósoké, ami nem meglepő, hiszen ők a közlekedés legsérülékenyebb résztvevői.

 Az úttesten mennek, de semmilyen kötelező védőfelszerelést nem ír elő számukra a KRESZ. Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottságának kutatása szerint a bringás balesetek zöme lakott területen történik, ugyanakkor azon kívül jóval magasabb a halálozási kockázat. Az ittasan okozott balesetek aránya a kerékpárosok esetében kétszeres bármilyen más közlekedőhöz viszonyítva és összességében az autósok után a bringások okozzák a legtöbb személyi sérüléssel járó közúti balesetet.

2018-ban minden tizedik ilyen esetet okoztak kerékpárosok, miközben a forgalomban jelenlévő bringások számaránya ezt nem indokolná. Szakmai indokok támasztják alá, hogy a kerékpárosoknak igazuk van, amikor szeretnék elérni, hogy lakott területen minden őket előző autó és teherautó tartson egy méter oldaltávolságot, lakott területen kívül pedig másfelet. A Dr. Herpy rendel mai epizódjában a fentiek kiemelt jelentőséget kapnak, de a műsorban bemutatott baleset tanulsága az is, hogy a közlekedők kölcsönös odafigyelésére van szükség a tragédiák megelőzéséhez.

Korábbi epizódok:

Nem szedte rendesen a gyógyszert, halálos balesetet okozott
Epilepsziás roham közben halálra gázolt egy szabályosan közlekedő motorost, a bíróság szerint mégsem követett el gondatlanságot.
Mi lesz az Árpád hídi baleset következménye?
Szakértőnk elmondja, miért végzetes hiba elhajtani egy baleset helyszínéről és azt is, hogy mikor járhat pórul a rommá tört Ford vezetője.