Autóval így még nem láttad Magyarország szépségeit

Cross Hungary - határmenti vár- és kastélytúra

2019.03.14. 12:10 Módosítva: 2019.03.14. 12:10

Alapvetően egy országjárással egyebekötött, 1/100-as mért ügyességi szakaszokkal tarkított nagy túra ez, akad ilyen a versenynaptárban néhány, de van pár tétel, ami emezt különlegessé teszi. Pontosabban nem is egy túra, hanem kettő, mert 1700 kilométert egyben lenyomni már nem túra lenne, hanem tortúra.

A vállalkozás merész, az útvonal viszont izgalmasabb, mint szinte bármi, amit itthon ki lehet hozni a 93 ezer négyzetkilométerből. A menet ugyanis ismertebb, kevésbé ismert és teljesen ismeretlen várakon, kastélyokon, múzeumokon és gyűjteményeken át vezet hazánk határa mentén, helyenként teljesen ismeretlen utakon, miközben előre meghatározott és váratlan pontokon különbző vezetéstechnikai, ügyességi és kvízfeladatokat kell megoldani az indulóknak. A lebonyolítást az 1/100-as versenyek szokásos stílusában, a magas színvonalat biztosító, hasonló külföldi rendezvényeken is tevékenykedő, itthon évtizedek óta  ChronoMoto Timing segíti (ők Majosházi Petiék, ez csak azoknak, akik személyesen ismerik őket).

Az első verseny 2019. május 22-25. között rendezik, Szobról indul és kelet felé körbejárva a határt, Baján ér véget, közel 1000 kilométert felgöngyölve közben. A második etap csak három-, nem pedig négynapos és augusztus 29-31. között zajlik Bátaszéktől nyugatnak indulva, esztergomi befutóval. Az a rész 676 kilométer hosszú lesz.

A rendezők nem titkolt célja, hogy egy - maximum - 50 autóból álló csoport jöjjön össze a rendezvényre. A hangsúly a youngtimereken, oldtimereken van (20+ éves kocsik), de aki esetleg Tesla Model X-szel, KTM X-Bow-val vagy Nissan GT-R-ral indulna a túrának, hétköznapi autó legyen. Túljelentkezés esetén (amire van esély) a szelektálás nyilván az izgalmasabb járművek felé billenti a mérleg nyelvét.

A szervező, Dózsa György évtizedes hobbija, hogy Magyarország eldugott kastélyait, várait, kúriáit járja, ezért úgy ismeri az országot, mint a tenyerét, s olyan látnivalókat tud mutatni, amikről a többség még csak nem is hallott. A korábbi években, miközben a fenti helyeket kutatta, látványos útvonalakat fedezett fel. Ezeket eleinte kisebb, majd nagyobb túrákba gyűjtve, az ismerőseivel csapatba verődve járták végig. De tavaly úgy döntött, szintet lép, hivatalos rendezvénnyé emeli az egészet. Ez a gyümölcs érett most éppen be, a Totalcar pedig a rendezvény médiapartnere lett. Ez azt jelenti, hogy tudósítani fogunk a Cross Hungary túráról, sőt, a legérdekesebb induló autót, esetleg kettőt be is mutatjuk.

A jelentkezés lényegében most, ezekben a percekben veszi kezdetét; a nevezési díj az első, májusi futamra, kétfős csapatok részére 248 000 forint, mely összeg magában foglalja a túrán való részvétel jogát, a belépőjegyeket, a szállásokat félpanziós ellátással, a díjkosztó vacsorát és minden egyéb járulékos kellék árát, leszámítva benzint, autópályadíjakat, stopperórát. A második, augusztusi etap egy nappal rövidebb, ezért olcsóbb is a nevezés - az 198 000 forint/csapat lesz. Az első, kelet-magyarországi szakaszra a nevezési határidó május 4-ig. Regisztrálni a rendezvény honlapján lehet, amely ide kattintva érhető el. Ha a csapatok száma a jelentkezési határidő lejárta előtt eléri az ötvenet, további nevezésre nincs lehetőség.

Mint minden tétre menő versenyen, itt is lesznek díjak, futamonként, kategóriánként és abszolút összetettben is a két futam alapján. Az első három három helyezett érmet, serleget és a partnerek által felajánlott tárgyjutalmat nyer.

Ha pedig valakit a honlapon szereplő információmennyiség nem elégít ki, esetleg élőben szeretne megtudni egyedi részleteket a túráról, látogasson ki hozzánk, a Totalcar Parkoló Parádéjára, amely március 17-én, déltől kezdődik a Hungexpón. A Cross Hungary standja is ott lesz, benne a szervezőkkel, akik alig várják a kérdéseket.