Megint ötleteltek a Zöldek: vége az autópályán száguldásnak?

2023.03.29. 12:39

Németországban rendületlenül folytatódik a vita arról, hogy be kellene-e vezetni sebességkorlátozást az autópályákon. Még az ezt elutasítók is módosítanának a szabályokon.  végsebesség

A közvélemény-kutatásokban megkérdezettek többsége támogatná az általános sebességkorlátozás bevezetését az autópályákon, csakhogy az ellenzők tábora is nagy. 

Germanikum a száguldás lehetősége?

Az amerikai közszolgálati rádió, az NPR riportere beült egy autófanatikus, Alex Gruhler autójába, hogy meghallgassa érveiket. Gruhler egy AMG S-osztályos Mercedest vezet, amelynek motorja 613 lóerős, végsebessége pedig 310 kilométer/óra. Azt mondta, az első szó, amit pici gyerekként kimondott, nem a mama vagy papa volt, hanem az autó.  Bár szereti az olasz sportautókat, úgy gondolja, hogy egy német autósnak az ad öntudatot, ha egy Mercedes volánja mögött ül. Amikor a német kormány elkezdett egyes autópálya-szakaszokon 130 kilométer/órás sebességkorlátozást bevezetni, Gruhler mozgalmat indított a korlátozás ellen.

Szerinte az, hogy a német autópályákon nincs sebességkorlátozás, a német kultúra része. A franciák például rajonganak a borokért, az amerikaiak a fegyverekért. Ugyanez a németeknek a szabad száguldás az autópályáikon. Ez része Németország DNS-ének - legalábbis Gruhler szerint.

A legerősebb ellenérv, a környezetszennyezés

A szabad száguldás elleni legerősebb ellenérv a magas szén-dioxid-kibocsátás. A német kormánykoalícióban részt vevő Zöldek szerint évente kétmillió tonnával kevesebb szén-dioxid kerülne a levegőbe Németországban, ha az összes autópályán bevezetnék a 130 kilométer/órás korlátozást. Jelenleg az autópályák 70 százalékán nincs sebességkorlátozás.

A koalíció másik két párja pártja közül a szociáldemokraták szintén a szigorítás mellett állnak, míg a szabad demokraták az állampolgári szabadság felesleges szűkítését látják benne, ezért ellenzik. Stefan Gelbhaar a Zöldek egyik parlamenti képviselője szerint a szabadságról és a biztonságról folyó vita lényegében ugyanarról szól. Akik ragaszkodnak a szabad száguldáshoz, azok ugyanazt képviselik, mint akik ragaszkodnak a szabad fegyverviseléshez. Eközben vannak olyanok a társadalomban, akik azt mondják: a biztonságukat veszélyezteti, ha az autópályán 130-cal haladva eldönget mellettük valaki 260 kilométer/órás sebességgel. Az utóbbiak olyan balesetekre hivatkoznak, amikor valaki előzni próbált autópályán, és ahogy sávot váltott balra, egyszer csak a távolból előbukkanó száguldó autó hátulról lesöpörte az útról.

Alf Luchow felesége és kisgyermeke ilyen balesetet szenvedett. Egy 193 km/h-s sebességgel érkező autó hajtott beléjük hátulról. A kislány nem élte túl az ütközést. Az ellenérv az, hogy Németországban tavaly egymillió emberre 34 halálos baleset jutott, aminek öt százaléka esett az autópályákra. A német baleseti statisztika a legalacsonyabbak közé tartozik Európában és háromszor alacsonyabb az Egyesült Államok közúti baleseti adatánál. A vitát végül minden bizonnyal a közhangulat alakulása fogja eldönteni.

A közvélemény-kutatásokban megkérdezetteknek jelenleg 60 százaléka támogatja a sebességkorlátozás bevezetését az autópályákon. A gyermekét autópálya-balesetben elvesztő Luchow szerint az autó olyan, mint egy fegyver. Ezért valamiféle fegyvertartási engedélyt kellene bevezetni a használatához.

Még az autómániás Alex Gruhler is elismeri, hogy szükség lenne némi szigorításra. Nevezetesen egy kiegészítő jogosítványra, ami vezetési tapasztalathoz kötné a száguldás jogát. Ő sem tartja szerencsésnek, hogy heves vérmérsékletű, 18-20 éves sofőrök friss jogsijukkal a zsebükben tesztelik mennyit tud az autójuk, ha annyival hajthatnak, amennyivel akarnak.