Íme az új, 1001 lóerős csúcs-Lamborghini

2023.03.29. 16:08

Végre leleplezték a Lamborghini új csúcsmodelljét, az Aventador utódját, az olasz 1001 lóerős szörnyeteget. Hölgyeim és uraim, íme a Revuelto.

Kezdjük a külsővel. A gyártó szerint a Revuelto egy új dizájnnyelvezet jegyében készült, mely klasszikus formai megoldásokat vegyít modern trendekkel. A legmeghatározóbb, mindenhol visszatérő motívum az ipszilon, melyet az F-35 Lightning II vadászgép ihletett. Mindezt a Lamborghini annyira komolyan veszi, hogy az autó vezetőjét sofőr helyett "pilótának", míg utasát "másodpilótának" hívja.

Aerodinamika tekintetében a Revuelto 61 százalékkal hatékonyabb az Aventadornál, miközben 66 százalékkal több leszorítóerőt termel. Ez négy összetevőnek köszönhető: az első az orrész splittere, mely eltereli a levegőt az első kerekektől, a második a tetőn végigfutó "csatornák", melyek az autó hátulja felé irányítják a légáramlatokat, a harmadik az akár kézzel is állítható aktív hátsó légterelő, míg a negyedik egy hatalmas diffúzor, mely a motor hűtéséből is kiveszi a részét.

Műszaki tartalom: a motorháztető alatt, egy 6,5 literes szívó V12-es rejtőzik, mely a plug-in hibrid rendszerrel karöltve 1001 lóerővel forgatja mind a négy kereket. Az autóban összesen három villanymotor található: kettő az első tengelyt forgatja, míg a harmadik a nyolcsebességes duplakuplungos váltóban kapott helyet.

A Revuelto 2,5 másodperc alatt gyorsul 100-ra, 7 másodperc alatt 200-ra, míg a végsebessége "több, mint 350 km/h." Ha azonban száguldozás helyett hangtalan siklásra vágyunk, egy rövid szakaszon ezt is megtehetjük. A hibrid rendszert kiszolgáló apró, 3,8 kilowattórás akkumulátornak hála az új Lamborghini körülbelül 10 kilométert teljesen elektromos üzemmódban is teljesíteni tud.

További újítás még a karbonszálas orrész, valamint az összesen tizenháromféle vezetési mód, melyeknek hála teljesen a kedvünk szerint hangolhatjuk a Revueltót.

A belső tér 70 különböző árnyalatban érhető el, megalkotásakor pedig a fenntarthatóság is fontos szempont volt. Emiatt a Lamborghini új, hatékonyabb gyártástechnológiákat vezetett be, bizonyos elemek pedig újrahasznosított anyagokból készült poliészter bevonatot kaptak.

A Lamborghini Revuelto valamikor az év vége felé érkezik, ám árakról egyelőre nem esett szó.