Metrózás helyett egy ideig még pótlóbuszozni fogunk hétvégente

2023.03.21. 13:06

2023. március 20-án délután egy órakor hosszú évek várakozása után teljes vonalon haladt végig az M3-as metróvonalon az első utasokat szállító szerelvény. A hivatalos álláspont szerint 5 és fél évig tartó felújítás még nem ért véget teljesen. A Kőbánya-Kispest és Újpest-központ közötti szakaszon a Lehel téren és a Nagyvárad téren továbbra sem áll meg a metró, mindenhol máshol azonban már használható. Ez alól a hétvége jelenti a kivételt. A szombati és vasárnapi napokon csak a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár a metró, a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya-Kispest között M3-as metrópótlóval lehet utazni.

A megnyitót mi is megünnepeltük a magunk módján. Petrány Máté kollégánk ott volt az indítás pillanatában a központban, mi pedig egy kis házi versenyt tartottunk. Ákos a frissen indult metróval, Csernátony Csabi egy taxinak álcázott (tehát üzemen kívüli, így például a buszsávot nem használó) Priusszal, én pedig motorral indultam el Újpest-városközponttól Kőbánya-Kispestig.

A motor 25 perc alatt teljesítette a metróvonal végállomástól végállomásig tartó teljes távot. Csabi a kora délutáni forgalomban 29 perc alatt futott be a célba, végül a metró érkezett be 35 perces szintidővel.