Hoppá! Itt a megújult BMW X5 és X6

2023.02.08. 11:25

A BMW X5 és X6 páros jelenlegi formájában már 2019 óta velünk van, így várható volt a modellfrissítés, ami most meg is érkezett. A BMW nagy hobbiterepjárói eddig is a márka hagyományos arculati elemeit használták, ebben most sem történt változás.

Az X5-öst az elődjénél jóval elegánsabbra rajzolták, az agresszív vonalvezetést sokkal finomabb váltotta. A szűkebbre húzott lámpák, az áttervezett vesék és a szögletesebb első lökhárító ugyan egy igen feltűnő autót ad ki, mégse olyan túlzó, mint a BMW újabb modelljei. A lámpák belső kialakítását és a kaszni éleit is finomították. Az összhatás frissnek hat, de cseppet sem túlzó, tehát egy időszerű, de visszafogott faceliftről beszélhetünk.

Az X6 esetén már egy kicsit más a helyzet, hiszen a kupés tetővonala miatt eleve jóval feltűnőbb modell. A típus harsány karakterét megtartották, és az X5-öshöz hasonlóan főleg csücskösebb részletekkel és durvább élekkel frissítették. A lámpákat szigorúbbra, a lökhárítókat pedig szögletesebbre rajzolták. Az új X6-ról is elmondható, hogy nem estek túlzásba, így akinek az előző emészthető volt, annak a megújult változat is az lesz. A modell sportosnak mondott imidzsét hangsúlyozza, hogy immár alapáron M Sport csomaggal adják.

A beltérben nincs meglepetés, a kötelező köröket futották meg. Az X5 és az X6 is megkapta a széles, állított tabletet, aminek az egyik fele maga a műszeregység, a másik fele pedig az infotainment. Megváltozott a komplett műszerfal vonalvezetése, a kormány és mindkét faceliftes modell megkapta az iDrive legfrissebb változatát, illetve a most a BMW-nél elérhető, legújabb vezetéstámogató rendszereket is. Összességében elmondható, hogy a két típus belteréhez óvatosan, de jól észrevehetően nyúltak hozzá, hasonlóan a külsejükhöz.

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a motorpaletta se maradt érintetlen. Az alapmotor mindkét modell esetén egy háromliteres sorhatos, turbós benzines, amit minden esetben 48 voltos enyhe hibrid rendszer egészít ki. A teljesítmény valószínűleg több is, mint elég, hiszen már ezek a változatok is összesen 380 lóerőt és 520 Nm-t tudnak és a gyorsulási adataik se szerények: 5,4 másodperc elég nekik a nulla-százhoz. Ezek xDrive40i – X5 esetén lesz sDrive40i is – típusjelzéssel készülnek. Akinek ez nem elég, választhatja a 4,4 literes, V8-as – szintén enyhe hibrid rendszerrel kiegészített – M60i változatot is, ami már 530 lóerőt és 750 Nm-t tud. Ezek a változatok már 4,2 másodperc alatt gyorsulnak nulláról százra.

Aki spórolna, az X5-ből megveheti majd a tölthető hibrid xDrive50e-t, ami a már említett, háromliteres sorhatos benzines köré épül. Az elektromos rendszer 198 lóerőt és 380 Nm-es nyomatékot tud, a teljes összteljesítmény pedig 489 lóerő, amihez 700 Nm-es csúcsnyomaték társul. A gyorsulás itt se rossz: a PHEV változat 4,8 másodperc alatt éri el a százat. Az lítium-ion akkumulátor 25,7 kWh-s, ami a gyáriak szerint 64 kilométeres, tisztán elektromos hatótávhoz elég. Minden motorváltozathoz nyolcsebességes automata jár.

A dízelt sem vették le a palettáról: a háromliteres, sorhatos xDrive30d az X5 és az X6 esetén is elérhető. A dízel csúcsteljesítménye 298 lóerő, a csúcsnyomatéka pedig 670 Nm, mindez 6,1 másodperces gyorsuláshoz elég. Az faceliftes BMW X5 és X6 gyártása 2023 áprilisában kezdődik az Egyesült Államokban.

Forrás: BMW