Cuki összkerekes bili, ami igazából Ferrari

2023.02.05. 13:13

Megdöbbentően aranyos eszközök készültek a múltban Olaszországban. Szinte bármelyik régi Fiatot ide lehet sorolni, de miután elolvasod ezt az anyagot, eszedbe fog majd futni a Ferves Ranger is, ami tulajdonképpen egy mini terepjáró. A kis gyösz tervezője Carlo Ferrari, akinek a neve ellenére semmi köze Enzóhoz.

A Ferves név a FERrari VEicoli Speciali szavak rövidítéséből adódik és azt jelenti, hogy Ferrari különleges járművek. Az egyedi létraalvázra épülő, összkerekes Ranger a márka egyetlen terméke. Az alkatrészek egyik fele egyedi, a másik fele viszont Fiat, a futómű és a hajtás elemei ugyanis főleg az 500-asból és a 600-asból érkeztek.

A futómű elemei a Fiat 600-asból származnak, a 499 köbcentis, 18 lóerős motor viszont az 500-asból. Az első futómű laprugós, míg a hátsó tekercsrugós. A kéthengeres motorhoz egy négysebességes, manuális váltót kapcsoltak, amibe azonban más áttétel került, hogy a Ranger könnyebben boldoguljon nehéz terepen.

Az első változat 1965-ben készült el és az 1966-ban be is mutatták Torinóban, de ez még csupán hátsókerekes volt. Az összkerekesre egészen 1967-ig kellett várni, ahol olyan egyéb finomságokkal is kényeztették a leendő ügyfeleket, mint az opcionálisan zárható differenciálművek és a szintén extraként elérhető, ötgangos váltó.

Az alumíniumból és acélból készült egyedi kasznijával a picike kerekeivel és körlámpáival az apró terepjáró mérhetetlenül aranyos, egészen olyan, mintha valami játék lenne. Pedig igazi, sőt, akár még 75 km/órával is tud haladni, ha kell, ami egy ilyen jellegű és ekkora járműben már alighanem félelmetes élmény lehet.

Mondjuk sokáig utazni se lehet benne kényelmes és az időjárástól is mindössze egy ponyva védi a vállalkozó szellemű sofőrt és utasait. Egyébként a mindössze 330 kilós súlyával és rendkívül keskeny nyomtávjával egészen biztosan el tud menni olyan helyeken is, ahova más járművel a méretei miatt lehetetlen eljutni.

Mára már nagyon kevés maradt az 1965 és 1970 között gyártott Ferves Rangerből, a legtöbbet már elhasználták. Nagyjából 50 darabra saccolják a jelenleg is létező példányok számát, ezek közül eladó most ez az egy, 1970-ben készült, összkerekes darab.

A gyönyörű állapotnak örvendő Rangernek kimondottan jól áll ez a kék árnyalat, amit külön kiemelnek a vajszínű felnik. Van hozzá még egy fekete vászontető, illetve műanyag oldalablakok is, illetve egy, a hátuljára kívülről felrakott pótkerék is. A különleges terepjáró az RM Sotheby's árverésén elég korrekt összegért kelt el: 28750 eurót, azaz körülbelül 11 millió forintot adtak érte.

Forrás: RM Sotheby's