Így hangzik az Érik a szőlő a 37-es főúton

2022.12.01. 13:59

Három éve készült el Magyarország első zenélő útszakasza, méghozzá a 67-esen: stílszerűen a Republic együttes 67-es út című slágerét lehet hallani, amikor a barázdált részen áthajtunk, az előadás 80 km/h-s sebesség mellett a legjobb. Bár az autósok megkedvelték, a teljes krónikához tartozik, hogy a közeli Mernye lakóinak hamar kezdett elegük lenni a kéretlen muzsikából.

zenelout

Maga az ötlet ettől függetlenül persze jó, és a kivitelezés is jól sikerült, most pedig itt a folytatás. Ezúttal Borsod-Abaúj-Zemplén megyében adtak át zenélő szakaszt: a 37-es út átfogóbb felújítása zajlik, annak részeként készült el az újharangodi és bekecsi csomópont közötti mintegy 10 kilométer. Ez foglalja magába azokat a métereket, ahol az Érik a szőlő kezdetű magyar népdal csendül fel az aszfalt barázdáinak és autónk gumijainak előadásában. Mihály Bence felvételén (nagyon köszi!) így hangzik:

Míg a 67-es esetében teljesen kézenfekvő volt a dalválasztás, addig itt már nem ennyire egyértelmű a helyzet. Az sem kizárt, hogy a tokaji borvidék közelsége adta az ötletet. Ennél persze elvetemültebb műelemzésbe is lehetne bocsátkozni, ezt Karotta meg is tette a tegnapi Totalcar Híradóban, alább 18:23-tól láthatjátok ezt a részt:

A zenélő útnak egyébként nemcsak annyi szerepe van, hogy jópofa. Eredetileg arra találták ki, hogy javítsa a közlekedésbiztonságot. Ez elsőre meglepően hangzik, viszont a gyakorlatban arról van szó, hogy a dallam akkor jön ki megfelelően, ha 80 km/h-s sebességgel – azaz az adott szakaszon éppen megengedett tempóval – haladunk. Ha ennél gyorsabban megyünk, a zene is pattogósabb, ha lassabban, akkor dörmögősebb lesz – változik a frekvenciája és lejátszási sebessége.

Ahhoz persze, hogy ez valóban hatásos legyen, egy-egy ilyen szakasz kevéske, de hát mégsem vájhatnak az utakba komplett Creedence Clearwater Revival-albumokat, vagy Queen-összest.