A Volkswagen beleállt a focivébé szervezőibe

2022.11.25. 10:58

Az elmúlt években szinte megszokottá vált, hogy a labdarúgó-válogatottak csapatkapitányai szivárványos karszalagot viselnek, ezzel jelezve kiállásukat a One Love mozgalom mellett. Az idei, Katarban rendezett világbajnokságon azonban ezt nem tehetik meg, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) büntetést helyezett kilátásba azokkal szemben, akik mégis megteszik. A hasonló esetekben szokásos pénzbírságot több nemzet is bevállalta volna, ám a FIFA akár a mérkőzéseket konkrétan érintő szankciókat (pl. sárga lap, vagy az adott játékos pályáról való leküldése) is említett.

Fotó: Michael Regan - UEFA / Getty Images
Fotó: Michael Regan - UEFA / Getty Images

A németek ezért a Japán elleni – egyébként végül elveszített – találkozó előtt eltakart szájjal tiltakoztak a csapatfotón. Őket egyébként már anyagi szempontból is érinti a tiltás hatása, hiszen a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) egyik kereskedelmi partnere, a REWE szupermarketlánc felbontotta a szponzori szerződését. A Volkswagen ugyan továbbra is kitart a csapat mellett, azonban az autógyártó vezetői kifejezték nemtetszésüket a torna szervezőinek.

A VW közleménye szerint a FIFA eljárása elfogadhatatlan, ők maguk pedig üdvözölték volna, ha minden válogatott, amelynek ez a saját döntése lett volna, ezzel a karszalaggal állhatott volna ki a sokszínűség mellett, a diszkrimináció ellen. Az ügyben kialakuló viták ellenben azt mutatják szerintük, hogy sürgős változásra van szükség a futball világában. További támogatók, mint a Telekom, az Adidas vagy a Coca-Cola a német válogatott mellett maradnak, noha a Telekom vezetői arról beszéltek, a fociszövetséggel együtt próbálnak válaszokat keresni.

A vita egyébként abból fakad, hogy Katarban büntetik a homoszexualitást. A FIFA-nál ellenben évek óta futnak kampányok többek közt a rasszizmussal és az erőszakkal szemben, ezért sokan a mostani viselkedés miatt képmutatónak tartják a nemzetközi szövetséget. Korábban pedig az előkészületek, stadionépítések miatt is támadta több szervezet és ország a katari rendezést, ott is felmerült ugyanis az emberi jogok súlyos megsértése, vendégmunkások vesztették életüket munkavégzés közben.

Visszakanyarodva a Volkswagenhez: a tavalyi Európa-bajnokság döntőjében szivárványszínű távirányítós autó vitte a labdát a középkezdéshez.

Fotó: Michael Regan - UEFA / Getty Images