Szinte mindent tudunk a Polestar 3-ról

2022.09.29. 16:04

Május óta rebesgetik a Polestar 3-at, a gyártó első, volvós formai jelleget nélkülöző SUV-jét, ami a BMW iX méretkategóriáját célozza meg, világpremierje pedig most már biztosan október 12-én lesz. Az angol Auto Express értesülései szerint 38 millió forintnak megfelelő 80 ezer font lehet a sima Long Range autó nyitóára, az erősebb Performance modell pedig 40 millió forint fölé csúszhat be.

A Polestar 3 tehát a sima BMW iX-nél drágább, a Tesla Model X-nél viszont olcsóbb lehet, a számai pedig meggyőzőek. A sima LR modell is 495 lóerőt és 840 Nm-t tud felmutatni összkerékhajtással, 5 másodperces 0-100 gyorsulással, viszont ami ennél is meggyőzőbb lehet, az a 610 kilométer körüli hatótáv, ami a 111 kWh kapacitású akkumulátorpakkból jön ki.

Ugyanezt az akkucsomagot kapja a Performance nevű, teljesítményre kihegyezett változat is, ami 516 lóerőt és 910 Nm nyomatékot ad le, és 0,3 másodperccel rövidíti le a 0-100-at, de sportosabb mozgást is ígér adaptív futóművel, bő egy centi ültetéssel, meg persze a 22 colos felnin feszülő peres gumival. A Performance modellen megjelennek a gyártóra jellemző, arany színű elemek, kezdve a biztonsági övtől, a hangulatvilágításon át a szelepsapkákig.

Tölteni is jó tempóval lehet a kocsit: ha rendelkezésre áll 250 kW teljesítményű töltő és az autó is optimális hőmérsékleti körülmények közt van, akár 30 perc alatt is meglehet a 10-80% közötti töltés, természetesen egyenáramról, a szokásos CCS-csatlakozón keresztül. A szoftveres rész vélhetően nem változik, így ugyanúgy Android Automotive OS kerülhet a Polestar 3-ra, mint a már létező, és olcsóbb modellként valószínűleg a kínálatban maradó Polestar 2-re.

Ha még nem láttad, miért került trélerre Karotta alatt egy Polestar 2, ezt a videót pótold be!