A Maserati Project24-ből nem lesz két egyforma

2022.09.29. 06:03

Még júliusban jelentette be a Maserati, hogy készítenek egy olyan sportautót, ami csak versenypályán lesz használható. A neve Project24 lett és tulajdonképpen a 2020-ban bemutatott Maserati MC20 pályára kihegyezett változata.

Az autó egyébként tényleg meredek versenygépnek ígérkezik, ugyanis a benne lévő 3 literes Nettuno V6 itt 740 lóerőt fog tudni, amihez mindössze 1250 kilós tömeg társul majd. A kasznin is egyből látszik, hogy ez nem egy sima MC20: a hatalmas szárnyakkal és a látványos aerodinamikai elemekkel a Project24 le se tagadhatná, hogy versenypályára készült.

A számokon és az látványos aerodinamikai részleteken túl is több, vérbeli versenyautóhoz illő csemegékkel is készültek a Project24 esetén. Ilyenek például karbon-kerámia fékek, a beépített emelők vagy az olyan bukókeret, ami megfelel a FIA szabályoknak is.

Sokan mondjuk nem fogják tudni élvezni az autót, hiszen mindössze 62 gyártanak majd belőle. Most azt is elárulták, hogy ebből a 62 darabból mind különböző lesz. A márka Fuoriserie programján keresztül a leendő ügyfél tökéletesen úgy alakíthatja ki leendő autóját, ahogy az neki a leginkább megfelelő.

Azt egyelőre nem árulták el, hogy milyen egyedi kérések játszanak, viszont az a Maseratinál azt mondják, hogy ez lesz a legjobb testreszabható autójuk. Az árakat se közölték, de ha tényleg ennyire egyedivé lehet tenni a Project24-et, akkor sanszos, hogy az árak is nagyon széles skálán mozoghatnak.

Forrás: Maserati