Alfa Romeo Giuliák a rendőrségnek

2022.09.27. 14:36

200 lóerős Giuliák állnak szolgálatba az olasz rendőrségnél. Az év végéig 450 darab speciális festésű Alfát kapnak az olaszországi egyenruhások. 

Hosszútávú együttműködés keretén belül visszatér a hátsókerékhajtású Alfa Romeo az olasz állami rendőrséghez. A hagyományos kék-fehér színekben pompázó autókat a 2,0 literes, 200 lóerős benzinmotorral és nyolcsebességes ZF automata váltóval szállítják majd. A hivatalos gyári adatok szerint az új rendőrautók mintegy 235 km/h-val képesek száguldani, a 0-100-as sprintet pedig 6,6 másodperc alatt tudják le. Érdekes, hogy nem az erősebb változatot választották, hiszen a 2,0 literes turbós benzinmotorból elérhető lenne 280 lóerős is.

Különleges felszereltséget kapnak ezek az Alfák, fényhidat, LED lámpákat, hátsó információs LED falat és keresőfényt szerelnek a Giuliákra. Természetesen a beltérben is lesznek a szériamodellekhez képest változtatások, kialakítanak lapáttartókat, illetve külön helyekre tehetik majd a rendőrök a szolgálati fegyvereiket. A hátsó üléssoron pedig a letartóztatottak élvezhetik a rácsos elkülönítő rész kényelmeit.

Történelem

Régi hagyományaik vannak a rendőr-Alfáknak. 1952-ben állt szolgálatba az 1900-as, amelyet számos szedán követett. A híres Giulietta T.I., a legendás 75-ös, de emlékezhetünk a 159 1.9 JTDm-re illetve az erősebb 2,4 JTDm-re, de van Q4-es összekerekese is az olasz rendőrségnek.