AMG One: biztos részegek voltunk, amikor igent mondtunk

2022.05.23. 14:22

Öt éve, hogy bemutatták az AMG sportkocsiját, amelyet egy Formula-1-ből származó V6-os motor hajt. A gyártást 2019-re ígérték, ehhez képest máig is ígéret, igaz, nem vonták vissza. Most épp azt mondják, az idén már biztosan elkezdik a gyártást.

A Mercedes vezérigazgatójának egy nemrég elsütött tréfájából is az derül ki, hogy az AMG One komoly problémákat okozhatott a cégvezetésnek is. „Egy csapat az AMG-től, illetve a nagy teljesítményű motorok részlegétől odajött hozzánk, azzal, hogy van egy óriási ötletük: tegyünk Formula 1-es motort egy utcai autóba. Vissza kellene hallgatnom a felvételt a kérdéses értekezletről, de biztos, hogy részegek voltunk, amikor erre igent mondtunk.” - nyilatkozta Ola Kallenius a brit Autocar kérdésére.

A nagyjából ezer lóerős hibrid sportkocsi fejlesztése nem ment zökkenőmentesen, ami, azt nézve, hogy egy 1,6 literes turbómotort kellett utcai használatra átalakítani, úgy, hogy még erős is maradjon, nem annyira meglepő. Ráadásul a csúszás elég rosszkor is jött: az EU 2020-ban szigorította jelentősen a szén-dioxid-kibocsátási korlátozásokat, így a késlekedés a lécet is megemelte a mérnökök számára. Ám úgy néz ki, a program leállítását, vagy a koncepció megváltoztatását túl kockázatosnak ítélték az AMG arculatára nézve.

Kallenius egyébként azt mondta, hogy néhány héten belül lesz bejelenteni valójuk az autóról. A Mercedes marketing-vezetője, Bettina Fetzer pedig azt ígérte, hogy az autó mellett egy dokumentumfilmen is dolgoznak, amely a hosszas fejlesztés fontosabb fordulópointjait dolgozza majd fel.

A korábbi tervek szerint 275 AMG One készül majd, egyenként 2,27 millió eurós áron.